Putyin méltatta az egyházfőnek az ortodox-katolikus párbeszédben játszott szerepét
Az elhunyt egyházfőnek a katolikus és az ortodox egyház közötti párbeszéd előmozdításában játszott szerepét méltatva fejezte ki részvétét Ferenc pápa halála miatt hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Világ
/
A cikk emailben történő elküldéséhez
kattintson ide,
vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://demokrata.hu/vilag/putyin-meltatta-az-egyhazfonek-az-ortodox-katolikus-parbeszedben-jatszott-szerepet-982150/
„Ferenc pápa a keresztény tanítás hűséges szolgálójaként, bölcs vallásművelőként és államférfiként, a humanizmus és az igazságosság magas értékeinek következetes védelmezőjeként nagy nemzetközi tekintélynek örvendett” – áll a Putyin nevében a Kreml által kiadott közleményben.
Hirdetés
Az orosz elnök hangsúlyozta, hogy Ferenc pápaságának egész korszaka alatt aktívan előmozdította az orosz ortodox és a római katolikus egyház közötti párbeszédet, valamint az Oroszország és a Szentszék közötti konstruktív együttműködést. „Számos alkalommal volt alkalmam kommunikálni ezzel a kiváló emberrel, és örökre a legvilágosabb emléket őrzöm róla” – tette hozzá az orosz államfő.
Kapcsolódó cikkünk
Hirdetés
Hirdetés
