Gyopáros Alpár azt mondta: eddig ötezer utcát és járdát sikerült már felújítani a falusi önkormányzatoknak a Magyar Falu Program segítségével az elmúlt években.

Hirdetés

„Ez az egyik legnépszerűbb pályázati felhívásunk, és örömmel mondom nektek, hogy a mai napon kihirdetjük az erre vonatkozó idei pályázati felhívásunkat is” – fogalmazott a politikus, hozzátéve, hogy utcák felújítására az önkormányzatok maximum 45 millió forintot igényelhetnek, míg járdafelújítás esetén a maximális támogatási összeg 10 millió forint.

Ezen kívül az idei évtől gyalogátkelőhelyek létesítését, vagy meglévő zebrák és gyalogátkelőhelyek felújítását is támogatja a kormány – jelezte.

„Zebrákat a falvakba. A pályázatokat május 23-tól június 23-ig nyújthatjátok be. Pályázzatok, hajrá falvak!” – mondta Gyopáros Alpár.

Kapcsolódó cikkünk