Fotó: ShutterStock.com/Ramon Espelt Photography (illusztráció)
Hirdetés

Az ukrajnai háború hatására szinte minden európai ország fegyverkezni kezdett, ám sok tagállam nem állt meg a védelmi kiadások növelésénél. Számos országban terjedőben van a háborús pszichózis és a pánikkeltés. A kormányzatok jellemzően a megváltozott biztonsági helyzetről „tájékoztatva” igyekeznek ráhangolni a lakosságot egy lehetséges háború kitörésére. Minderre ráadásul Brüsszel ráerősít, ahogy csak tud.

Ennek jó példája, idézi fel a cikk, hogy néhány hete az Európai Bizottság bemutatott egy úgynevezett felkészültségi unióról szóló stratégiát, amelyben a lakosságot látják el különböző tanácsokkal válsághelyzetek esetére. Egyebek mellett arra ösztönzik az uniós polgárokat, hogy készítsenek önellátásra tervezett túlélőcsomagot, amely 72 órára elegendő készleteket tartalmaz vízből, élelmiszerből, készpénzből, valamint olyan alapvető tárgyakból, mint zseblámpa, gyufa és öngyújtó, elsősegély-készlet, elemes rádió, töltő, illetve telefon-akkumulátor. Sőt még azt is javasolják, hogy a lakosok tartsák maguknál az azonosító okmányaik másolatait. Az Európai Bizottság egy úgynevezett uniós felkészültségi nap bevezetését is sürgeti, valamint azt, hogy a felkészültségi ismereteket építsék be az iskolai tantervekbe.

Az elmúlt időszakban több uniós állam tett is a bizottsági javaslathoz hasonló előkészületeket. Lengyelországban például a védelmi miniszter nemrégiben arról beszélt, minden polgárnak fel kell készülnie arra, hogy 72 órán át állami segítség nélkül is boldoguljon, emellett bejelentette: az év végéig minden lengyel háztartás kap egy túlélési útmutatót.

Figyelemre méltó, emeli ki az elemzés, hogy a finn nőket is egyre nagyobb számban vonják be a túlélési és vészhelyzeti kiképzésekbe. A Lohtaja melletti katonai bázison tartott Nasta nevű képzésen például mintegy 75 nő tanulta meg a tűzgyújtást, az elsősegélynyújtást, a kültéri főzést és az alapvető túlélési készségeket. A képzést egyébként a Women’s National Emergency Preparedness Association szervezi, és évente mintegy negyven hasonló programot tartanak Finnország-szerte.

Németországban pedig már olyan mobilalkalmazást fejlesztenek, amellyel megkönnyítenék, hogy támadás esetén az emberek megtalálják a legközelebbi bunkert vagy óvóhelyet.

A teljes cikket IDE KATTINTVA a Magyar Nemzet honlapján olvashatják el.