Két nemzet, hasonló sors

– Ejtőernyős volt az egyetem elvégzése után, mesélte, hogy vagy hatvan könyvet olvasott el féléves szolgálata alatt. E könyvek lapjain találkozott először a lengyelekkel?

– A könyv stimmel, de a találkozás sokkal korábban történt. Gyerekkoromban, 1953 karácsonyán kaptam egy megkopott fedelű könyvet az érdi nagymamámtól, aki egyébként kofa volt a Teleki téri piacon. Hős fiúk, regényes történet a szabadságharcból. Fiúk és leányok számára. Ezt a hosszú címet viselte a mű. Rákosi Viktor alkotásáról beszélek, amely az 1800-as évek végén jelent meg és arról szólt, hogy a szabadságharcban az egész világ a magyarok ellen fordult, csak a lengyelek álltak mellénk.

A történet Buda sikeres bevételével végződött, ezért sokáig azt hittem, megnyertük a szabadságharcot.

– Mennyire rögzülhetett akkor egy nyolcéves gyerek fejében a lengyel testvériség érzése?

– Erősen, amiben a kötet grafikái, a lengyel légiósok egyenruhás alakjai is segítettek. Rá pár évre kitört az 1956-os forradalom, amelynek légkörét áthatotta, hogy a lengyelek velünk vannak. Rokonszenvük pénzgyűjtésben, vér-, gyógyszerküldeményekben, élelmiszer- és építőanyag-szállítmányokban is megnyilvánult. Akkor döntöttem úgy, hogy megtanulok lengyelül. Gimnazistaként szóról szóra bevágtam a lengyel nyelvkönyvet. Az egyetemen csak kétévenként indult lengyel szak, én e tekintetben épp jókor érettségiztem 1963-ban. Lengyelül kellett felvételizni. Korábban kiszótáraztam Jerzy Andrzejewski Hamu és gyémánt című regényének első fejezetét. Pont azt tették elém, hogy fordítsam…

– Annyi fejezete van a közös, lengyel–magyar történelemnek, miért épp a szabadságharc érdekelte? Miért nem Báthory dicsőséges lengyel királysága?

– Báthoryt talán a legnagyobb királyuknak tekintik a lengyelek. A krakkói Wawelhez, a Székesegyház királysírjaihoz életében egyszer minden lengyel elzarándokol. Én a szabadságharc lengyeljeivel akartam foglalkozni. Amikor szakdolgozati témát kellett választani, tudtomra adták, hogy a lengyel légió történetét éppen Divéky Adorján dolgozza fel, és emiatt nekem II. Rákóczi György 1657-es lengyelországi hadjáratát ajánlották. Vagyis a magyar–lengyel kapcsolatok legtragikusabb fél esztendejét. Sokkal fennköltebb feladat volt jóval később Bem életrajza, illetve a szabadságharc lengyel legionistáinak és honvédjeinek életrajzi lexikonja, amelyben több mint háromezer lengyel életét dolgoztam fel harmincévi munkával.

– Történészi tevékenysége mellett jelentős irodalmi pályát tudhat maga mögött. Milyen szerepet játszottak ebben a lengyelek?

– 1965 őszén írtam az első versemet. Múlékony álomnak, futó szerelemnek tartottam a versírást. Érdekes, de hosszú története van annak, miként lettem aztán az 1966 őszén szerveződő Kilencek nevű költői csoport tagja, és miként játszottuk ki mi, fiatal poéták a kádári hatalom akadékoskodásait, tiltásait, bizonytalankodásait. És miként cáfoltunk rá arra az Aczél György által hangoztatott tételre, amely szerint a hatvanas évek végére kimúlt a népi irodalom, hiszen nincs már utánpótlása. Mi viszont ott álltunk, csupa vidéki költő, kezünkben egy általunk szerkesztett antológiával, az Elérhetetlen földdel, amit Nagy László előszava nyitott meg és Utassy József Zúg márciusa zárt le. Ez lett aztán az 1973. március idusán tüntető fiatalok kultuszverse.

– Ez a költészet világa. De Kovács István fordításában ismerhettük meg az egyik legszebb modern lengyel regényt, Edward Strachura Szekercelármáját is…

– Nagy László irányított az Európa Kiadó szerkesztőjéhez, aki néhány oldalnyi próbafordítás után rám bízta a regényt. Ez vezetett a prózához. Mivel a Magvető és a Szépirodalmi kiadó visszaadta a verseskötetemet, magánkiadásban akartam megjelentetni. Nagy László írta meg az ehhez szükséges lektori véleményt, amit ma is őrzök. Valami olyasmit írt, a rendszer szégyene, hogy „egy gondra bátor” fiatal költőnek akkor kell magánkiadáshoz folyamodni, amikor tucatszámra jelennek meg semmitmondó kötetek az ország számlájára. Írása eljutott a kulturális miniszterhelyetteshez, aki, nyilván Nagy László dörgedelmes sorai miatt, saját keretéből állta az állami kiadás költségét. Így jelent meg 1973-ban a Havon forgó ég című bemutatkozó kötetem.

– Mi fogta meg a lengyel irodalomban?

– Mindenekelőtt az, hogy az irodalmat vagy a belőle is táplálkozó lengyel színházi kultúrát bátor, de ezzel együtt a hagyományt is átszövő avantgárd gondolkodásmód jellemezte. És ez nálunk hiányzott akkor. A hatvanas években megtermékenyítően hatottak a magyar irodalomra és színházi világra Sławomir Mrożek és Tadeusz Różewicz darabjai, Kazimierz Brandys és Zbigniew Herbert esszéi, Wisława Szymborska és Miron Białoszewski versei.

– Másként tekintenek az orosz–ukrán konfliktusra a lengyelek, és másként a magyarok… Volt-e hasonló eltérés a két nemzet XX. századi történelmi pályája során?

– A magyarok sorsát ismerjük. A lengyelek esetében viszont azt kell látni, hogy bár majdnem belepusztultak a második világháborúba, mégis a XX. század győztesei lettek. Először is Lengyelország 123 évnyi felosztottság után 1918-ban visszakerült Európa térképére. Nem mások kegyéből! Amikor kitört a háború, felkészültek arra, hogy alakuljon bárhogy a küzdelem, győztesnek kell lenniük. Míg Józef Piłsudski légiót szervezett a központi hatalmak oldalán, addig az antant mellett létrejött a propagandairodáival egész Európát behálózó Lengyel Nemzeti Bizottság. Továbbá az Egyesült Államokban és Kanadában élő lengyelekből is szerveztek egy hadsereget Franciaországban, de 1917 tavaszán, nyarán a felbomlóban lévő Oroszországban is született egy önálló lengyel hadtest. Amikor Amerika belépett a háborúba, Piłsudski felmondta az engedelmességet a német és az osztrák császárnak, vállalva érte a börtönt is. Így, erkölcsileg megtisztulva, valamennyi lengyel haderő vezetője lett, és 1918. november 11-én bejelentette a független lengyel állam megalakulását. Vagyis a lengyelek a nagy háború lezárásának minden változatára felkészültek. Ellentétben a magyarokkal.

– Ez éppen 180 fokos ellentétnek tűnik…

– Egyszerű volt a képlet, Lengyelország érdekelt volt a versailles-i békerendszer fenntartásában, Magyarország nem! Emiatt Piłsudski nem akarta elkötelezni magát a magyarok mellett. Csak halála, azaz 1935 után javultak számottevően a két nemzet kapcsolatai. Ekkor nyíltak kulturális intézetek a két országban, és ezután látogatott el Horthy Lengyelországba, 1938-ban. Persze maga a lengyel társadalom nem felejtette el, hogy a Kijevtől Varsóig visszaszorított, kimerült lengyel hadsereg a magyar lőszer- és fegyverszállítmányok révén tudta megállítani és visszaverni Vörös Hadsereget 1920 nyarán a Visztulától. A magyar társadalmat áthatotta a lengyelbarátság szelleme, ezt felülről is sugallta és erősítette az ország vezetése. Az Isten, ki Lengyelhont… kezdetű lengyel himnusz ott volt a magyar cserkészolvasókönyvben, de az iskolai tankönyvek is számos módon utaltak a lengyel–magyar kapcsolatokra. Meg is lepte az 1939-es lengyel menekülteket, katonákat és civileket egyaránt az a segítőkészség, amellyel Magyarországon lépten-nyomon találkoztak.

– Hallhattak arról valamit, hogy Teleki Pál miniszterelnök megtagadta egyes német egységek magyarországi átvonulását Lemberg felé?

– Ennek híre bizonyára eljutott a lengyel hadvezetéshez. Persze, tegyük hozzá, a magyar hadsereg is részt vett később Lengyelország keleti területeinek megszállásában. De a lengyel visszaemlékezések és a Honi Hadsereg jelentései szerint a magyarok ahogy csak tudták, védték, mentették a szórvány lengyel lakosságot, amelyet 1943-ban kiirtásra ítéltek az ukrán nacionalisták. Az már ismertebb, hogy az 1944-es varsói felkelés idején a várost a Kampinosi erdő felől lezáró magyar hadosztály a legkülönfélébb módon, fegyverrel, kötszerrel, élelemmel, kapcsolatteremtési lehetőségekkel támogatta a harcoló lengyeleket. Andrzej Munk Eroica című filmjének Magyarok című része arról szól, hogy a Honi Hadsereg vezetése tárgyal Lengyel Béla tábornokkal, aki közli, hogy egysége átállna a felkelőkhöz, ha a garantálják, hogy a benyomuló szovjetek nem vetik majd hadifogságba a magyarokat. Kérése persze teljesíthetetlen volt.

– Miként értékelte azt a kampányt, amelyet a Kádár-rendszer folytatott a lengyelek ellen az 1980-as években?

– Kádárt 1956 miatt eleve ingerelte a lengyel–magyar barátság, igyekezett is kompromittálni a lengyeleket. Az 1970-es és 80-as évek fordulóján a sztrájkoló lengyelekre, illetve a Szolidaritásra fogta rá, hogy miattuk csökkent az életszínvonal és miattuk növekedtek meg nálunk is a gazdasági bajok… Ezt a horgot a magyar társadalom úgynevezett bendő soviniszta része készséggel be is kapta.

– Ma is bizonyos disszonanciák zavarják a barátságot. Lengyelország a magyarokat vádolja.

– Tény, hogy a politika szintjén megromlottak a kapcsolataink. Nem a magyar fél miatt. Mindez nem másfél éve, Donald Tusk választási győzelmével, hanem már az ukrajnai háború kitörésekor kezdődött. Az ellenzékbe került PiS, Jarosław Kaczyński pártja viszont most mintha el akarná felejteni a magyarokkal szembeni korábbi tartózkodását. Persze, aki ismeri a lengyel történelmet, megérti az oroszokhoz való viszonyukat. Ez olyan lehet, mint a mi mongoloktól való csillapíthatatlan félelmünk még ötven évvel az 1241–1242-es szörnyű dúlásuk után is. Hátha újra betörnek. A lengyel közember szintjén sokkal jobb a helyzet. Én úgy hetven testvértelepülési kapcsolatot hoztam tető alá annak idején, ebből negyven ma is él és működik. Sőt, napjainkban is alakulnak újak…

– Eleget tud a magyar és a lengyel nemzet a másik történelméről?

– Kölcsönös a tájékozatlanság. Nemcsak egymás múltja, de a jelene is homályos. Tudunk-e például arról, hogy 2023 februárjáig a lengyel kormány is vásárolt olajat az oroszoktól, miközben bennünket kárhoztatott ugyanezért? És hogy különös remények lobbantak fel a lengyel értelmiség egyes köreiben, amikor kitört a háború 2022-ben? Százhúsz ismert és magas státusú értelmiségi írta alá azt a manifesztumot, amely szerint itt az idő a lengyel–ukrán unió létrehozására, vagyis a Jagelló-birodalom bizonyos szintű helyreállítására. Ehhez persze Oroszországnak össze kellett volna omolnia. Ennél Piłsudski jóval realistább volt. Ő tudta, hogy Oroszország léte, legyen akár fehér, akár vörös, tény. A Baltikumtól a Kaukázusig önálló államok láncolatával akarta Európától elszigetelni, amelynek tengelyében egy erős, független Ukrajnának kellett volna állnia. Persze Varsó ellenőrzése alatt.

– Itthon nem értjük, hogy az eddig egységesnek hitt katolikus lengyel nemzet miként lett ilyen megosztott.

– A két világháború között is megosztott volt a lengyel társadalom. Az 1830–1831-es szabadságharc leverése után a nyugat-európai lengyel emigráció tagjai nem álltak egymással szóba. De az 1863–1864-es szabadságharc vezetését is önpusztító pártoskodás jellemezte. A konzervatív Bemre Pesten pisztolyt sütött egy fiatal demokrata. Ráadásul a felosztások, a hitleri megszállás és a kommunista diktatúra idején a hatalommal szemben bármi módon fellépni hazafias tettnek számított. A szocializmus évtizedeiben az ateista is templomba járt. És mi az, hogy 1981-ben a munkások szentek oltalmát kérve akarják megdönteni a munkáshatalmat?! Így a mind világiasabb, balosabb Európa úgy tartotta számon, hogy aki lengyel, az katolikus, bigott, konzervatív. A lengyeleket illetően ez a negatív értékítélet lett meghatározó az európai „haladárok” sekélyes tudatában. A rendszerváltozás utáni nemzedék idomulni akar a woke szellemű, könnyű, felelőtlen életvitelt kínáló Európához. Így akar igazi európai lenni, mit sem tudva a klasszikus európaiság morális, kulturális tartalmáról.