Katolikus pápára várunk

Fel kell ismernünk ugyanakkor, hogy a méltatók elsöprő többsége nem Ferencről, az egyházfőről szól elismerő szavakkal, hanem az eltávozott pápa egyes közéleti, politikai gesztusait dicséri. A politikai megközelítésű értékelések pedig, legyenek akár önmagukban tényszerűen helytállóak, szükségképpen téves képet rajzolnak az elhunytról, aki végső soron mégiscsak pápa volt, ebbéli minőségében Szent Péter apostoli utódja, Isten földi helytartója, az egyház feje. Pontifikátusáról érvényes véleményt mondani csakis ilyen nézőpontból lehet.

Mert persze, a teremtésvédelem a krisztusi tanításból levezethető nemes és fontos elkötelezettség, és bár nem Ferenc pápa volt az első, aki felhívta a figyelmet a teremtett világ gondos megóvásának fontosságára, ez kétségtelenül védjegyévé vált. Dicséretes erény, amiként a figyelmes odahajolás a szegényekhez, az elesettekhez; igaz, a szociális gondoskodás jelentőségét már XIII. Leó pápa megfogalmazta 1891-ben kiadott Rerum novarum című encikliájában. Ebből bomlott ki aztán a keresztényszociális politika, melynek jeles képviselője volt többek között Prohászka Ottokár, a nemzet apostolának is nevezett nagy székesfehérvári püspök, Mindszenty József bíboros-hercegprímás vagy épp a felvidéki magyarság mártírja, gróf Esterházy János.

Hálával gondolhatunk Ferenc pápa békepártiságára is

Üdvös, ha a pápa szívén viseli ezen ügyeket, ahogy hálával gondolhatunk Ferenc pápa rendíthetetlen békepártiságára is – ami azt illeti, a modern idők háborúinak korában nemigen tudunk ezzel ellentétes megnyilvánulást egyetlen előző pápa részéről sem. Elismerést érdemel Ferenc pápa következetessége, amellyel nemcsak az ukrajnai háború befejezését sürgette, hanem minden más véres konfliktus végét is kívánta, ide értve a Hamasz 2023-as terrortámadását követő gázai népirtást is; valószínűleg emiatt vonta vissza a diplomáciában ismeretlen bárdolatlansággal az izraeli külügyminisztérium a világhálóra mintegy véletlenül kicsúszott részvétnyilvánítást Ferenc pápa halálakor.

Ez a nyitás ugyanis bizonyos esetekben zavarodottságot és botrányt okozott az egyházban, különösen azért, mert Ferenc pápa ezzel párhuzamosan kérlelhetetlen szigorral lépett fel – nem az azonos nemű párokat egyházi díszletek között „eskető” és ezzel a krisztusi tanítás, nem utolsósorban az egyházi törvénykönyv ellen a legsúlyosabban vétő eretnek német papok ellen, hanem a II. Vatikáni Zsinat előtt bevett hagyományos, napjainkban ismét egyre nagyobb érdeklődés által övezett, a puszta formai gazdagságnál sokkal nagyobb jelentőségű, teológiailag is lényeges, az addigi formákat 1570-ben egységesítő és egészen 1966-ig alkalmazott úgynevezett tridenti szentmiserítus, illetve annak őrzői ellen.

Míg XVI. Benedek pápa elindult a II. Vatikáni Zsinatot (amely után, 1972 nyarán bizonyos ártalmas folyamatokat észlelve maga a zsinatot levezénylő VI. Pál pápa mondta, hogy „…valami résen keresztül beszivárgott a sátán füstje Isten templomába”) elutasító úgynevezett tradicionalistákkal történő kiengesztelődés útján, feloldva az ezen irányzatot legerőteljesebben képviselő Szent X. Piusz Papi Testvérület több püspökét a még Szent II. János Pál pápa döntése nyomán sújtó kiközösítés alól, Ferenc gyakorlatilag elzárkózott a párbeszédtől.

2021-ben pedig motu proprio, azaz saját kezdeményezésére kiadott Traditionis custodes című rendelkezésével súlyosan korlátozta a hagyományos liturgia alkalmazását. A ferenci rendelkezés szerint a tridenti rítust az illetékes egyházmegye püspökének kell engedélyezni, de az eucharisztiát e formában plébániatemplomban ünnepelni nem lehet, és cask bizonyos napokon lehet ilyen szentmisét celebrálni az e liturgiához ragaszkodó és már létező közösségek számára.

A pápai rendelkezés ugyanakkor megtiltotta újabb ilyen közösségek létrehozását, a szöveg kiadása után felszentelt papoknak pedig hivatalosan kell kérelmezniük a tridenti misék celebrálását a megyéspüspöktől, akinek az engedély megadásához engedélyt kell kérnie a Vatikántól. Mindez a hagyományos katolikus miseliturgia lassú, tudatos elsorvasztását jelenti, ami megdöbbentő a Szenthagyományt is magába foglaló hitletétemény őrzésére vonatkozó pápai kötelezettség ismeretében.

Nagy megütközést keltett Ferenc pápa 2024-ben Szingapúrban tett azon kijelentése is, mely szerint „minden vallás út Istenhez.” Nehéz szívvel mondjuk, de ez a mondat bizony súrolja az eretnekség határát. A Katolikus Egyház Katekizmusa szerint eretnekség „valamely isteni és katolikus hittel elfogadandó igazságnak makacs tagadása vagy makacs kétségbevonása a keresztség fölvétele után.” Márpedig ez a ferenci kijelentés tételes tagadása Jézus azon kinyilatkoztatásának, mely szerint „én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam”, illetve hogy „aki nem vízből és (Szent)lélekből születik, az nem megy be az Isten országába.”

Ferenc pápa több esetben a katolikus hittel ellentétesen foglalt állást

A legnagyobb botrányt a Szentszék Hittani Dikasztériuma által 2023 decemberében kiadott és Ferenc pápa által aláírt Fiducia supplicans című állásfoglalás keltette. Ez ugyan leszögezi, hogy házasság csak egy férfi és egy nő között köttethet, ugyanakkor megengedi a rendezetlen helyzetű párok, így a homoszexuális kapcsolatban élők megáldását. Ez azért is megdöbbentő, mert a Dikasztérium elődje, a Hittani Kongregáció 2021-ben még pontosan megállapította, hogy az áldás azt fejezi ki, hogy Isten örömét leli a megáldott személyben vagy tárgyban. Ebből levezetve a testület kifejezetten leszögezte, hogy „egy homoszexuális párt nem lehet megáldani, mert Isten nem áldhatja meg a bűnt.”

A felháborodást érzékelve utólag úgy magyarázták, hogy valójában nem a párokat, hanem azok tagjait egyenként lehet megáldani – ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy aki
ilyen kapcsolatban él, az nem áldható meg. A Katolikus Egyház Katekizmusa világosan fogalmaz:

„A homoszexuális cselekedetek belső természetük szerint rendetlenek. Ellentétesek a természetes törvénnyel. A nemi aktusból kizárják az élet továbbadását. Nem az igazi érzelmi és szexuális komplementaritásból származnak. Nincs olyan eset, amikor jóváhagyhatók lennének.”

Mint látható, Ferenc pápa több esetben a katolikus hittel ellentétesen foglalt állást. Ebből pedig zavarodottság, megbántottság keletkezett. Példátlan a történelemben, hogy a világ katolikus püspöki karainak jelentős része nyíltan és határozottan megtagadta a pápa által aláírt diksztériumi állásfoglalás gyakorlatba ültetését. Istennek hála, a Magyar Katolikus Püspöki kar is kerülendőnek minősítette az efféle áldásokat, Székely János szombathelyi megyéspüspök pedig egyenesen felszólította egyházmegyéje papjait, hogy ne végezzenek ilyen áldásokat. A lengyel püspöki konferencia ugyanígy nyilatkozott. Az afrikai katolikus püspöki karok ennél sokkal határozottabban foglaltak állást, leszögezve, hogy „a homoszexuális párkapcsolatok ellentétesek Isten akaratával, és ezért nem kaphatják meg az egyház áldását.”

Éppenséggel egy argentin főpap, La Plata emeritus érseke, Hector Aguer odáig ment, hogy kijelentette: a Fiducia supplicansnak nem szabad engedelmeskedni. A német Gerhard Müller bíboros – 2012 és 2017 között a Vatikán Hittani Dikasztériumának prefektusa – pedig azt mondta: „a teremtés rendjének ellenszegülő valóság megáldása istenkáromlás és szentségtörés, és ez a folyamat olyan abszurd helyzetekhez vezethet, hogy végül akár egy abortuszklinika vagy maffiacsoport megáldása is lehetségessé válik.”

„A férfi és a nő teremtve vannak, azaz Isten akarta őket”

Figyelemre méltó, hogy Müller bíboros már 2022-ben úgy vélte, egyesek „olyan egyházról álmodnak, amelynek semmi köze a katolikus hithez, és végső soron meg akarják semmisíteni a katolikus egyházat.” Nyilvánvaló ebből, hogy az egyházat megrázta és megsebezte a katolikus hittel teljesen ellentétes vatikáni állásfoglalás. És hogy még rosszabb legyen, Ferenc pápa temetésén migránsok és börtönviselt emberek mellett úgynevezett transzneműeket is tudatosan válogattak be a búcsúztatáson való részvételre hivatalosan felkért személyek közé. Ezzel elismerték azt a nem utolsósorban a biológia valóságát is tagadó ideológiai kitalációt, hogy férfiakon és nőkön kívül egyéb nemű emberek is léteznek. Ez pedig megintcsak totálisan ellentmond a Szentírásnak, mely szerint

„Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinek és nőnek teremtette őket.”

A Katekizmus pedig így fogalmaz: „a férfi és a nő teremtve vannak, azaz Isten akarta őket: egyrészt mint emberi személyeket tökéletes egyenlőségben, másrészt saját férfi és női mivoltukban.” Az egyház tehát ma a súlyos meghasonlottság, megsebzettség, megbotránkoztatottság állapotában van. Miként az említett Müller bíboros fogalmazott minap a patinás brit Timesban, „a Katolikus Egyház szakadást kockáztat, ha nem választ ’ortodox’ vezetőt.” (Ortodoxia alatt itt természetesen nem az 1054-es első nagy szakadással az egyházból kivált bizánci kereszténység értendő, hanem a hitletéteményhez való rendíthetetlen ragaszkodás.)

A német kardinális úgy látja, „a kérdés nem a konzervatívok és a liberálisok, hanem az ortodoxia és az eretnekség között van.” Hozzátette:

„Imádkozom, hogy a Szentlélek világosítsa meg a bíborosokat, mert egy eretnek pápa, aki naponta változik attól függően, hogy mit mond a tömegmédia, katasztrofális lenne.”

Müller bíboros szerint a következő pápának nem lenne szabad „a világ tapsára számítania, amely az Egyházat szociális munkát végző humanitárius szervezetnek tekinti”. Végül azt is leszögezte: „egyetlen katolikus sem köteles engedelmeskedni a helytelen tanoknak (…) a katolicizmus nem arról szól, hogy vakon engedelmeskedünk a pápának anélkül, hogy tiszteletben tartanánk a Szentírást, a hagyományt és az egyház tanítását.”