Ferenc pápa temetésére a Vatikánba érkeztek az állam- és kormányfők a világ minden részéről. Az alkalmat kihasználva egy rövid, mindössze 15 perces tárgyalást bonyolított le Donald Trump és Volodimir Zelenszkij.

Hirdetés

Donald Trump a megállapodást sürgette

Az amerikai elnök most azt is elárulta, hogy miről beszélgettek.

Azt mondtam neki, hogy nagyon jó lenne, ha meg tudnánk kötni egy megállapodást, amit ő aláír, mert Oroszország sokkal nagyobb és erősebb

mondta Trump a NewsNation által szervezett fórumon, amelyen telefonon keresztül vett részt.

A találkozóról hivatalosan kevés részlet szivárgott ki, mindkét fél csak annyit közölt, hogy a beszélgetés „produktív” és „szimbolikus” volt. 

Jó találkozó volt. Sikerült négyszemközt sok mindent megbeszélnünk. Reméljük, mindenben eredményeket érünk el: polgártársaink védelme, teljes és feltétel nélküli tűzszünet, megbízható és tartós béke, amely megakadályozza egy újabb háború kitörését. Nagyon szimbolikus találkozó, amelynek megvan a lehetősége arra, hogy történelmi jelentőségűvé váljon, ha közös eredményeket érünk el. Köszönöm, Donald Trump elnök úr!

– írta Zelenszkij a találkozó után.

Fegyverszállításról és a Krímről is szó esett

Trump újságíróknak is beszélt a találkozóról. Mint mondta, Zelenszkij ismét fegyvereket kért az Egyesült Államoktól. 

Azt mondta, hogy több fegyverre van szüksége, de ezt már három éve mondja

– fogalmazott Trump.

Hozzátette: 

Meg fogjuk látni, mi történik Oroszországgal kapcsolatban. Mert Oroszország… megmondom őszintén, meglepett és csalódást okozott, nagyon nagy csalódást, amikor a tárgyalások után is lebombázták azokat a helyeket.

Trump úgy véli, hogy Zelenszkij akár a Krím félszigetről is lemondana a béke érdekében.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.