Hirdetés

A széles körű tiltakozások és támadások ellenére Elon Musk továbbra sem bánja sem a Donald Trump melletti kiállását, sem a DOGE keretében végzett munkáját.

A Fox News műsorában Lara Trump kérdésére válaszolva Elon Musk határozottan kijelentette: „Nem. Úgy gondolom, Trump győzelme elengedhetetlen volt ahhoz, hogy Amerika nagyszerű maradjon, sőt, még magasabbra törhessen”.

Elon Musk, aki korábban Barack Obama kampányait is támogatta, a 2024-es elnökválasztási kampány során nyíltan Donald Trump mellé állt. Ezt azzal indokolta, hogy Joe Biden elnöksége „minden idők legszélsőségesebb baloldali, őrült adminisztrációja” volt. Hozzátette: „A Biden-kormány valódi vezetője az volt, aki az automata aláírógépet és a súgógépet kezelte”.

Szerinte ha Trump nem győz, a demokraták törekvése — „hatalmas számú illegális szavazó importálása” — sikerrel járt volna, és az Egyesült Államok egy olyan egypárti állammá vált volna, „amelyből többé nem lehetne kitörni”. Hangsúlyozta: sokan kételkednek abban, hogy a demokraták „a demokrácia megingatására és egy tartós, erősen baloldali, szocialista típusú állam kialakítására” törekednek, ám meggyőződése szerint minél mélyebbre ássa magát az ember ebben a témában, annál inkább világossá válik számára, hogy ez egy valós fenyegetés.

Donald Trump 2024-es győzelmét követően Elon Musk már az új adminisztráció első napján megkezdte munkáját. A DOGE irányításával az első 100 nap során több mint 160 milliárd dollár értékben számoltak fel pazarlást, csalást és visszaélést a szövetségi költségvetésben. A hivatal komoly és sokszor vitatott lépéseket tett, többek között több százmillió dollár értékű, a „diverzitásra, egyenlőségre és befogadásra” (DEI) irányuló szerződést mondott fel, valamint jelentősen csökkentette a szövetségi dolgozók létszámát.

Fotó: Joshua Sukoff/Shutterstock.com

A techmágnás a DOGE-nál töltött időszakról úgy fogalmazott: „Semmiképp sem volt unalmas. Igencsak eseménydús év áll mögöttem. De legalább nem lőttek le, nézzük a dolgok jó oldalát”.

Elmondása szerint azonban nem számított olyan mértékű ellenségeskedésre, mint amit tapasztalt: „Tesla bemutatótermeket lőttek szét, autókat gyújtottak fel – nem gondoltam volna, hogy idáig fajul a helyzet”.

Úgy véli, hogy az őt és cégeit célzó támadások „bizonyos mértékben elkerülhetetlenek”, ha valaki ilyen szinten vállal közéleti szerepet. Szerinte az ellene irányuló „kíméletlen propaganda” és „karaktergyilkos kampányo”” is azt igazolják, hogy a DOGE tevékenysége hatásos volt.

Elon Musk a jövőben háttérbe vonul a kormányzati munkától, ugyanakkor nem zárta ki, hogy tanácsadói szerepben továbbra is részt vegyen a közéletben. Arra a kérdésre, hogyan szeretné, hogy emlékezzenek rá, így válaszolt: „Azt szeretném, ha úgy emlékeznének rám, mint aki hasznos volt a civilizáció fejlődése szempontjából, aki hozzájárult a tudás és a képességek gyarapításához, és segített megérteni a világegyetemet”.