Meglehetősen lagymatag kampány előzte meg hazánkban az EU-csatlakozásról döntő népszavazást 2003 tavaszán, de felesleges is lett volna komolyabb erőforrásokat megmozgatni, ugyanis a közvélemény a Bécsben nyitható kávézó meg más hasonló kaliberű ígéretek bűvkörében eleve arra készült, hogy az igen mellé húzza az ikszet. 
Mindazonáltal volt némi marginális ellenkampány is, ami – bár nem sok vizet zavart – arra próbálta meg felhívni a figyelmet, hogy az uniós tagsággal a szabadságnak is vége lesz előbb-utóbb, és ha ez nem fog tetszeni, akkor jön a gumibot.  

A csatlakozást végül a voksoláson résztvevők döntő többsége megszavazta, az ellenplakátok által vizionált rémes disztópiát pedig mintha messzire fújta volna el a tavaszi szél. 
És csakugyan, mintha rá akart volna cáfolni a „károgókra”, Brüsszel évekig nem szolgáltatott okot arra, hogy bárki is megkérdőjelezze a csatlakozás helyes voltát. 
S ha történt is ilyen, az nem ütötte át a többség ingerküszöbét. 

Noha pár év alatt kiderült, hogy az átlag magyar nem kávézót nyitni, hanem legfeljebb kávét felszolgálni vagy mosogatni megy az osztrák fővárosba, a kezdeti zajos lelkesedést pedig felváltotta az EU-val és intézményeivel szembeni csendes közöny, ám komolyabb zűrök híján az emberek elintézték azzal, hogy legalább rosszabb nem lett, és egyébként is jó dolog útlevél nélkül utazni.
 
Idén azonban megváltozott minden. 

Fotók: MTI, archív, szerk.

Fotó: MTI, archív, illusztráció

Miután két éven keresztül a lehető legostobább módon kezelte a migrációs krízist a brüsszeli elit, szeptember 6-án hosszas jogi csűrés-csavarás után bejelentette, hogy mostantól bizony kötelező lesz mindenkinek kútba ugrani, lehet szépen felsorakozni. Mindezt úgy, hogy a magyar közvélemény egyértelműen ellenzi a migránsok betelepítését, a magyar kormány és közép-európai partnerei minden követ megmozgattak, hogy legalább itt ne érvényesülhessen a kötelező kvóta, sőt, egy összeurópai közvéleménykutatásnak köszönhetően az is kiderült, hogy az európai polgárok többsége sem lelkesedik a migránsokért. 
Betelepítésük–elosztásuk, azaz a Soros-terv végrehajtása egyértelműen a brüsszeli elit döntése, és ezt rá is erőszakolnák mindenkire a demokrácia legnagyobb dicsőségére. 

Ugyanez az ellentmondást nem tűrő attitűd jelenik meg az Unió jövőjét illetően. 
Jean-Claude Juncker tavasszal még öt lehetséges forgatókönyvet vázolt fel az EU-tagállamok integrációját illetően, amelyek között ott volt ugyan a totális központosítás, azaz a föderális Európa terve, de egyebek mellett a nemzetek Európája is. Megvolt az illúzió: lehet választani, el is indult a vita bőszen, hogy melyik úton kellene tovább menni. 
Egészen az Európai Parlament múlt heti üléséig, ahol az EB elnöke kerek perec kijelentette, hogy jön a föderális Európa, első lépésben az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöki tisztségének összevonása és a páneurópai pártlisták – azaz vége a komédiának. 

Éppen olyan színjáték volt az öt forgatókönyv is, mint a strasbourgi bíróság procedúrája: a demokratikus fügefalevél. Brüsszel malmai lassan őrölnek, de hatékonyan, így valószínűleg ebben a kérdésben is be fogják darálni az ellenállást, mint kvótaügyben, márpedig ha Juncker terve megvalósul, azzal a tagállamok szabadságának maradéka is elvész. 

Magyarországon egyelőre sem a kormány, sem az emberek nem szeretnék elhagyni az EU-t, de már aligha röhögnék körbe a tizennégy évvel ezelőtti, kissé bugyuta ellenkampány-plakátokat. A disztópia itt és most, a szemünk láttára válik fojtogató valósággá, és ha így haladunk, előbb-utóbb a gumibot is előkerül…