Brüsszel is érthetne belőle

Konferenciát rendezett tegnap a kiegyezés 150. évfordulója alkalmából az Országgyűlés Hivatala, a VERITAS Történetkutató Intézet és a Magyar Történelmi Társulat.

Mint ismeretes, 1867-ben lezárult a magyar történelem Moháccsal kezdődő korszaka, s létrejött az a dualista államformáció, amelyben a Magyar Királyság az Osztrák Császárság egyenjogú partnere lett. Több történész is az 1848-49-es forradalom és szabadságharc szükségszerű következményének tartja a kiegyezést, hozzátéve, hogy az nem csak a magyarok számára hozta el a részleges függetlenséget, de fél évszázaddal meghosszabbította a Habsburg Birodalom létét is.

Ezzel együtt a kiegyezést napjainkig tartó vita övezi, már a maga korában is megosztotta a magyar politikai élet szereplőit és természetesen a közvéleményt is. Hermann Róbert, a Magyar Történelmi Társulat elnöke és a VERITAS intézményvezető-helyettese is utalt minderre köszöntőjében, hozzátéve, hogy manapság nem a kiegyezés aktusát kritizálja a közvélemény egy része, hanem mindazt, amit az esemény későbbi következményeinek tekint.

A tanácskozást Kövér László, az Országgyűlés elnöke nyitotta meg. Úgy vélte, nem az a legfontosabb, hogy eldöntsük az 1867 óta tartó vitát, hanem az, hogy egyaránt tanuljunk a kiegyezés negatív és pozitív tapasztalataiból. Például a szuverenitás megosztásának modelljéből és annak eredményes működtetéséből, amely fontos üzenet lehet most az Európai Unió számára. A házelnök hozzátette, ő mint politikus kritikusan viszonyul a kiegyezéshez, mert –  annak minden gazdasági, politikai és társadalmi jótéteménye mellett – a világháború befejezésekor a magyarság nem rendelkezett a politikai és katonai önvédelem képességével.

– Magas színvonalú tanácskozás zajlott a Parlament felsőházi termében 1867. kapcsán – mondta a demokrata.hu-nak Hermann Róbert. Szerinte az volt a tanácskozás egyik legfontosabb megállapítása, hogy nem a kiegyezés vezetett a Habsburg Birodalom és Magyarország első világháborús bukásához. Ezt a több helyütt is fel-felbukkanó, főként Deák Ferencet hibáztató nézetet a konferencia legtöbb felszólalója cáfolta.

A tanácskozáson az a történészi vélemény erősödött meg, hogy Magyarország sorsát elsősorban a mohácsi csatavesztés, az azt követően kialakult politikai állapotok és a török hódoltság, valamint a XVIII. századi betelepítések alapozták meg. Az utóbbiak átrajzolták Magyarország etnikai térképét, megváltoztatták a lakosság összetételét, s az így kialakuló fragmentek között „kulturális ütközések”, s bizonyos érdekellentétek is kialakultak. A nyugati történetírás előszeretettel hivatkozik ezekre a „súrlódásokra” és a magyarság állítólagosan elnyomó kisebbségi politikájára, akár úgy is, mint az első világháborút kirobbantó okokra.

Ez persze abszurdum. A háború kirobbanásának okait a nemzetközi politika bonyolult viszonyaiban és a nagyhatalmi érdekek körében kell keresni. Tudva, hogy miként használta fel több nagyhatalom is a főként Magyarországon élő kisebbségeket a Monarchia meggyengítésére.

A konferencia részvevői egyetértettek abban, hogy Magyarország sorsában pozitív fordulatot jelentett az 1867-es kiegyezés, mely társadalmi és politikai tekintetben is jól működő konstrukció lett, s természetesen látványos gazdasági eredményeket is hozott. Nagy Mariann történész elmondta, hogy a kiegyezést követő ötven esztendőben ötszörösére növekedett Magyarország nemzeti vagyona.

Tegyük hozzá, az a gazdasági megerősödés is a Kövér László által említett szuverenitásmegosztási modell egyik következménye volt.

sinkovics