Akarj változtatni!

Az Országgyűlés idén áprilisban megszavazta hazánk európai mércével mérve is tekintélyt parancsoló drogtörvényének további szigorítását. A hazai kábítószer-fogyasztók számát illetően nem állnak rendelkezésre pontos betegstatisztikai adatok. A KSH is csak a gondozottak, a kezelésen megjelentek körét térképezi fel, ráadásul adatbázisukat csaknem tíz éve frissítették utoljára. E számok alapján gyógykezelésen 2016-ban mintegy 13 600-an vettek részt, de a rendszeres szerfogyasztók valódi száma akár ennek a tízszerese is lehet. Nem beszélve azokról, akik családtagként kénytelenek együtt élni a szenvedélybetegekkel.

Mindig van visszaút

Az építőiparban dolgozó, középosztálybeli roma családból származó, középkorú Sándor ma már nem használ kábítószert, de életének több mint két évtizedét, fiatalkora jelentős részét szerhasználóként élte le egy észak-magyarországi településen. Az anyaggal a 90-es évek úgynevezett szipus korszakában, 14 évesen került először kapcsolatba, amikor a csavarlazítótól a hígítón át a ragasztóig mindent kipróbált. A következő lépcsőfok már a fű, a hasis, a speed, az LSD, a kokain és a heroin volt. Amint a családapa mondja, 18 évesen már szúrta magát…

– A középiskolában olyan társaságba kerültem, akik kábítószer-kereskedelemből származó pénzből finanszírozták az életszínvonalukat. Talán ma már kissé bizarrul hangzik, de abban az értelemben szerencsés voltam, hogy éveken át lényegében első kézből származó, kiváló minőségű anyaghoz jutottam, ami teljesen más volt, mint a napjainkban használatos partidrogok. Nem vagyok büszke rá, hogy akkoriban egyszerűen nem tudtam lemondani a kábítószer által előidézett különleges lelkiállapotról és arról az életszínvonalról, amelyet a droggal való üzletelésnek köszönhettem. Sajnos a függőség megviselte az egészségemet, és a házasságomat is tönkretette.

Sándor elmeséli, hogy az önpusztító életmóddal akkor hagyott fel, amikor családi okok miatt a felügyelete alá kerültek a mára már felnőtt fiai. Amint fogalmaz, voltaképpen a gyermekei mentették meg az életét. De nagyon sokat köszönhet a szüleinek és a Főegyházmegyei Karitász Központ Eger RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat (Eger RÉV) munkatársainak is, akik végig támogatták a leszokáshoz vezető, embert próbáló úton, amelyen saját bevallása szerint egyedül képtelen lett volna végigmenni.

– Legnagyobb szívfájdalmam, hogy a most 24 éves nagy fiam néhány évvel ezelőtt ugyanúgy a tudatmódosító szerek rabjává vált, mint egykor jómagam. Sajnos az én megrázó múltam nem jelent elég motivációt számára a függőségével való szembenézésre, egyelőre nagyon nehezen kér és fogad el segítséget. Úgy érzem, sokkal rosszabb helyzetben van, mint amilyenben én voltam annak idején. Napjainkban ugyanis a társadalom életében sokkal nyíltabban jelen van a kábítószer, mint néhány évtizeddel ezelőtt, ráadásul a fiatalok a hagyományos anyagokkal szemben ma már jellemezően könnyen és olcsón hozzáférhető, ismeretlen eredetű és összetételű, vegyi úton előállított úgynevezett dizájnerdrogot, például kristályt használnak, ami pár év alatt teljesen tönkreteszi, leépíti őket. Mi is cigányok vagyunk, de én még a legválságosabb éveimben is dolgoztam, támogattam a szüleimet, igyekeztem a lehetőségekhez képest kontroll alatt tartani a függőségemet. Ezzel szemben a fiam olyan roma társaság hatása alá került, ahol az említett társadalmi normák már nem érvényesek, sőt tiltott anyagot fogyasztani nyíltan, akár az utcán, mások szeme láttára is lehet…

Sándor egykori függőként és szülőként is azt tanácsolja a sorstársainak, hogy merjenek szakavatott segítséget kérni a bajban, közben a családon belül is próbáljanak meg őszintén szembenézni a problémával és észszerű keretek között támogatni a rászorulót.

Segítségkérés mint esély

A Katolikus Karitász által működtetett Remény, Élet, Változás, vagyis a RÉV mottó szellemében működő országos segítő hálózat Budapest, Győr, Szombathely, Székesfehérvár, Szekszárd, Eger, Debrecen és Kecskemét városában, illetve vonzáskörzetében nyújt segítséget a szenvedélybetegségben érintetteknek és hozzátartozóiknak egyebek mellett egyéni konzultációk és csoportos, józanságmegtartó, támogató közösségek keretében.

Az egri RÉV-et telefonon, online és a vármegye 44 településén személyesen egyaránt felkereshetik az érintettek. Megtalálhatók az ismertebb szórakozóhelyeken, zenei rendezvényeken, fesztiválokon és gólyatáborokban, miközben szórólapokon is hirdetik szolgáltatásaikat, vagyis igyekeznek minél több helyszínen jelen lenni annak érdekében, hogy az állapotukat titkoló, ugyanakkor segítségre szoruló emberekhez is eljussanak.

Kohári Szilvia, az egri RÉV vezetője hangsúlyozza, hogy a függőség olyan mentális betegség, amely számos területen jelentkezik, közülük a legismertebbek az alkohol-, a drog-, a nikotin-, a gyógyszer-, a kapcsolat-, a szex-, a játék-, az online, valamint a vásárlásfüggés; közülük a magyar társadalomban még mindig az alkoholizmus a legjelentősebb.

– A szenvedélybetegség voltaképpen az érzelmek kóros állapota. A függőségek lényegében egy tőről fakadnak, gyakran generációkon átívelő traumát, mentális elakadást jeleznek, és amíg a továbblépést akadályozó alapproblémákat nem sikerül feloldani, addig kevés esély kínálkozik a visszaesés elkerülésére. Az élethosszig tartó felépülési folyamat a hozzátartozókat is érinti, hiszen az egyéni függőségből való kilábalás kizárólag akkor lehet sikeres, ha az egész családot elkíséri.

Első kézből…

A pedagógusként dolgozó Márta fia, Tamás, kényes életkorban lévő, 12 éves gyermek volt, amikor a nyári szünetben egy játszótéren üldögélve először kínálták kristállyal a nála jóval idősebb, huszonéves fiatalok. Az anyag káros fizikai hatásai elkerülték a tinédzsert, nem lett rosszul, sőt, jó érzéssel töltötte el a kristály. Felbátorodott, nyugodtabb, kedvesebb és magabiztosabb lett, társas helyzetekben is jobban feltalálta magát, vagyis a drog a személyisége pozitív oldalát erősítette fel, lazaságot és vagányságot kölcsönözve neki, amit a korosztálya különösen értékelt.

– A problémával akkor szembesültünk, amikor idősebb iskolatársak figyelmeztettek bennünket, hogy Tamást többször is gyanús idegenek társaságában látták – meséli az édesanya. – A felismerés valóban ijesztő volt, hiszen korábban a drogfüggőséget leginkább a hátrányos helyzetű csoportok problémájaként könyveltem el, ami minket soha nem érinthet. Volt férjemmel együtt természetesen magunkat is hibáztattuk a helyzetért, folyamatosan keresve a választ arra a kérdésre, hogy vajon mit rontottunk el. Utólag már úgy vélem, hogy valóban észre kellett volna vennünk olyan árulkodó jeleket, mint a nyári szünetben is rendszeresen jelentkező fáradtság, illetve a kissé véres szemek gyakori látványa…

Bár Tamás eleinte tagadásba vonult, az elváltan élő szülők nagyon is komolyan vették a problémát, teljes egyetértésben az Eger RÉV szakembereihez fordultak segítségért. A hibáztatás és önhibáztatás helyébe az ott zajló munka segítségével lassan mély önismeret, a családi dinamikák megértése és megváltoztatása lépett.

– Tisztában vagyok azzal, hogy a függőségre való hajlam egy életen át elkíséri a fiamat, ennek ellenére úgy érzem, hogy szűk egy esztendő elteltével talán már túl vagyunk a nehezén. Mindketten sokat dolgoztunk azon, hogy az anya-fiú kapcsolatunkba visszatérjen a korábban tapasztalt erős kötődés, bensőséges, őszinte attitűd. Ezek alatt a hónapok alatt mindketten sokat tanultunk. Ő felismerte a függőségben rejlő veszélyeket, én pedig azt, hogy nem elég elnézően szeretni a gyermekünket, legalább ilyen fontos biztonságos határokat kijelölni számára még akkor is, ha ez belőle haragot, szomorúságot vált ki. Ezt a szülői felelősséget bizonyos döntéshelyzetekben vállalni kell, nem lehet megúszni!

Márta családját Kugler Tamás, az egri RÉV néhány éve függőségből felépült tapasztalati szakértője segíti, aki úgy véli, hogy privát történetének kétségkívül jelentősége van a kliensekkel való bizalmi kapcsolat kiépítésében.

– A hozzánk fordulók általában azért keresnek fel bennünket, hogy kontrolláltabb szerhasználat mellett tovább folytathassák a már korábban megszokott, normálisnak vélt életüket. A függőségben szenvedő, énközpontú viselkedésformát mutató embereknek ugyanis nagyon nehéz elengedniük azt a drogot, amellyel voltaképpen intim kapcsolatot építettek ki. A felépülés azonban nem hárító, hanem személyre szabott, cselekvő gyakorlati program, amelyben az érintetteknek aktívan részt kell venniük. Sikertörténetnek nem az önfejlesztés nélküli, kényszeredetten absztinens létezést tartom, hanem az olyan józan életforma megteremtését, amelyből nem hiányoznak a jó érzések és az elégedettség. Nekünk itt, az egri RÉV-ben az a célunk, hogy a betegek görcsös önmegtartóztatása helyett önmaguk megismerését támogassuk, mert hiszünk benne, hogy a függőségből való felépüléshez ez az út vezet, és nem a tiltások.

Kugler Tamás arról is tájékoztat, hogy a kábítószer-használat visszaszorítása érdekében az utóbbi időben számos alkalommal razziáztak a TEK szakemberei a környező Heves vármegyei falvakban, ám az ellenőrzések során lebukó dílerek helyébe sajnos szinte azonnal újak lépnek, mert amíg kereslet van, addig kínálat is lesz…

A szakértők úgy vélik, hogy a kábítószer-kínálat csökkentését célzó törvényi szigorítás a jövőben nagy eséllyel átalakítja majd a drogpiacot, de nem tünteti el az utcáról a kábítószert. A dílerek új csatornákra terelik majd a tudatmódosító szerek kereskedelmét.

Az Eger RÉV segítő munkatársai szerint a drogprobléma megoldása sokirányú összefogást igénylő, komplex feladat, alappillérei a kínálat csökkentése mellett a gyógykezelési lehetőségek kiterjesztése és a prevenció megerősítése, aminek meg kell teremteni az anyagi fedezetét is. A szakemberek kiemelik, hogy az említett hármas egység újragondolásával nagyon sokat lehetne tenni az érintett családok mentális egészségének javításáért.

Emellett a józanságot választó Sándor hangsúlyozza, nagyon fontos szüntelenül tudatosítani az érintettekben, hogy a függők előtt három lehetséges út áll: amennyiben nem a felépülést választják, minden bizonnyal a börtön vagy végső esetben a temető vár rájuk. De visszaút mindig van, a józanság döntés kérdése is.