Új háború réme fenyeget Dél-Ázsiában
A régi tűz ismét lángol
Az elmúlt évtizedek legsúlyosabb konfliktusa látszik kibontakozni az indiai szubkontinensen. A két atomhatalom, India és Pakisztán között eldördültek a fegyverek és félő, hogy az átalakuló világrendben már nem sok minden képes visszafogni a két ősi riválist.
A konfliktus április végén kezdődött, amikor egy terrortámadásban 26 turista vesztette életét Kasmír Indiához tartozó részén. India szerint a támadók Pakisztánból érkeztek. Narendra Modi miniszterelnök érzelemdús nyilvános beszédben jelentette be, hogy az elkövetőket „a Föld széléig” üldözni fogják, majd az ígéretet tettekre váltva március 7-én India rakétákat lőtt Kasmír pakisztáni ellenőrzés alatt álló részére és a szomszédos Pandzsáb tartományra. Noha nem a pakisztáni kormányerők voltak a célpont, hanem a terrortámadással megvádolt Laskar-i-Taiba bázisai, Iszlámábád nem hagyta válasz nélkül az akciót. Pakisztán tüzérségi támadásokat hajtott végre Kasmír Indiához tartozó része ellen, és azt állítja, hogy lelőtt több indiai harci gépet is. Delhi visszavágással fenyeget.
Nemegyszer történt már hasonló tűzváltás a két ország között az elmúlt negyedszázadban. Az őskonfliktus forrása Kasmír, amelyet a britek India 1947-es függetlenné válásakor kettévágtak és felét a frissen megalakuló Pakisztánnak adták. A muszlimlakta, fontos vízgyűjtő területnek számító Kasmírra mindkét ország teljes egészében igényt tart.
Legutóbb 2019 februárjában robbant ki konfliktus, miután a Pakisztánban működő Dzsais-i-Muhammad nevű szervezet öngyilkos merénylője egy indiai rendőri konvojt vett célba Pulvamában. Akkor a kedélyek hamar lenyugodtak. Az elmúlt hat évben azonban a helyzet mindkét országban megváltozott, és a nemzetközi környezet sem segít már az eszkaláció mérséklésében.
Pakisztán súlyos gazdasági válsággal küzd, ami kikezdte az eddig többé-kevésbé jól működő társadalmi és politikai struktúrákat. Bár az ország hivatalosan demokrácia, legbefolyásosabb embere nem Sehbáz Saríf miniszterelnök, hanem a hadsereg legfőbb vezetője, Aszim Munir tábornok. Utóbbi pedig a társadalmi békét és így az ország egységét megőrizendő kénytelen megtűrni a helyben széles támogatottságot élvező iszlamista csoportok működését. Legalábbis azokét, amelyek az egyébként sem szívelt Indiát támadják, és amelyeken keresztül titokban katonai hátrányát próbálja kompenzálni riválisával szemben. A kesztyűt leginkább csak azokkal a szervezetekkel szemben veszi fel, amelyek a kormányerőket és helyi civileket tekintik ellenségüknek. Belőlük is van bőven, 2024-ben 444 merényletben összesen 1612 pakisztánit öltek meg helyi iszlamista csoportok. A kormánynak különösen nagy fejtörést okoz, hogy a radikálisok gyakran támadnak kínai érdekeltségeket. És bár az akcióknak eddig nem volt diplomáciai következményük, hiszen a két fél politikusai által gyakran ismételgetett frázis szerint a pakisztáni–kínai barátság „magasabb, mint a Himalája, mélyebb, mint az óceán és édesebb, mint a méz”, az incidensek középtávon rossz hatással lehetnek annak a Kínának a befektetési kedvére, amely mára Pakisztán legnagyobb gazdasági partnerévé vált, messze megelőzve az Egyesült Arab Emírségeket, Szaúd-Arábiát és Indonéziát. Nem meglepő, hogy a pakisztáni hatóságok a rivális Indiát gyanúsítják a radikálisok titkos támogatásával.
De legalább ekkora kihívást jelent Iszlámábádnak a Tehrik-i Talibán, vagyis a pakisztáni talibán, amely az ország Afganisztánnal közös határ menti törzsi területeken működik, tagjai vérségi kapcsolatban állnak a határ túloldalán élőkkel, és az elmúlt években fokozták támadásaikat a pakisztáni hatóságok ellen. A konfliktus nyomán Iszlámábád idén márciusban 800 ezer afgán menekült hazatoloncolását hirdette meg. Ilyen körülmények között a pakisztáni vezetésnek jól jön az Indiával való konfliktus, hiszen csak erősíti a megroggyant nemzet kohézióját.
De nincs ellenére a konfliktus Indiának sem. Narendra Modi miniszterelnök 2014-es hatalomra kerülése óta magas hőfokra kapcsolta a hindu nacionalizmust. Ennek nyomán 2019 óta egyre inkább központi irányítás alá vonja a többségben muszlimlakta, korábban széles autonómiával rendelkező indiai Kasmírt, ahol rendszeressé váltak a kijárási tilalmak és letartóztatások. A katonai fölény már bőven Indiáé. Az elmúlt években Új-Delhi növelte hadikiadásait, Franciaországból vásárolt harci repülőgépeket, és jelentősen fejlesztette a drónflottáját. Pakisztán eközben csupán Kínától szerzett be vadászgépeket és rakétákat, fegyvereinek már 81 százaléka már Pekingtől származik, miközben tizenöt éve ez az arány csak 38 százalék volt. Korábban a tény, hogy mindkét ország jelentős atomarzenállal bír, segített megelőzni az eszkalációt. Ma már ez sem egyértelmű. Pakisztán nukleáris doktrínája nem tartalmazza a „nem használjuk először” (no-first-use) elvet, ráadásul vannak rövid hatótávolságú, taktikai nukleáris fegyverei is, amelyeket a határ közelében állomásoztat arra az esetre, ha India komolyabb offenzívát indítana. Noha India sokáig ragaszkodott a nem használjuk először elvéhez, ez ma már nincs így.
Nem segíti a békét a nemzetközi környezet átalakulása sem. Hagyományosan az Egyesült Államok volt a legfőbb békítő volt a két ország között, szerepe 1998 után értékelődött fel igazán, amikor India után negyedszázaddal Pakisztán is belépett az atomklubba. Washington hagyományosan jó kapcsolatot ápol Indiával, de fontossá vált az Észak-atlanti Szövetség vezető ereje számára Pakisztán barátsága is a 2001-ben kezdődő afganisztáni misszió alatt, hiszen támogatásával hatásosabban tudtak fellépni a határokon keresztül mozgó tálibokkal szemben. A 2021-es kivonuláskor ez az érdek megszűnt. Pakisztán viszonya Washingtonnal feszült, mióta a népszerű volt miniszterelnök, Imrán Hán – aki jelenleg börtönben van korrupciós vádak miatt – az Egyesült Államokat okolta ellene szőtt összeesküvéssel.
Közben az elmúlt években az 1,4 milliárd lakosú, Kínával hagyományosan rivalizáló India a korábbiaknál is szorosabbra fűzte kapcsolatait az Egyesült Államokkal, és több milliárd dollár értékben vásárolt amerikai katonai eszközöket. Modi és Trump elnökök számos alkalommal találkoztak és jó a viszony köztük.
Amerika egyelőre kivár. Donald Trump figyelmét Ukrajna, a Közel-Kelet, no meg elsősorban Kína köti le. Aligha van hát ideje, energiája a dél-ázsiai helyzet kezelésére. Eddig úgy lehetett vele, hogy az indiai kapcsolatok működnek, nem kell különösebben foglalkozni velük. Hozzáállását jól mutatja, hogy hatalomra lépése óta az Egyesült Államoknak nincs nagykövete Új-Delhiben, és még nem neveztek ki dél- és közép-ázsiai ügyekért felelős külügyi államtitkárt sem. Így gyakorlatilag Marco Rubio külügyminiszterre – aki ideiglenesen a nemzetbiztonsági tanácsadó szerepét is betölti – hárul a feladat, hogy önmérsékletre bírja a feleket. Feltéve persze, hogy valóban akarja, hiszen a fegyveres villongások alapvetően hátráltatják a Kasmírt is érintő Kínai–Pakisztáni Gazdasági Folyosó megépülését. Jelenleg tehát Irán és Szaúd-Arábia a két tekintélyes ország, amely egyaránt közeli kapcsolatokat ápol Indiával és Pakisztánnal, és amelyek ezt kihasználva közvetíteni próbálnak a felek között. Hétvégére a két fél meg is kötötte a tűzszünetet. Kérdés azonban, hogy ez mennyire lesz tartós és hogy létrejöhet-e hosszútávú béke ilyen nemzetközi körülmények között.
