Török elnök: „Történelmi fordulóponthoz érkeztünk”
A NATO-tag Törökország, Recep Tayyip Erdoğan elnök vezetésével, ismét közvetítői szerepet válallna az Oroszország és Ukrajna közötti háborúban.
Ankara továbbra is kiegyensúlyozott kapcsolatot ápol mindkét féllel: Ukrajna területi integritása mellett elkötelezett, katonai segítséget is nyújtott Kijevnek, ugyanakkor ellenzi a Nyugat által Oroszország ellen bevezetett szankciókat.
A török elnöki hivatal közlése szerint Erdoğan vasárnap egy Emmanuel Macron francia elnökkel folytatott telefonbeszélgetésben kijelentette:
„Történelmi fordulóponthoz érkeztünk az ukrajnai háború lezárását célzó erőfeszítésekben. Ezt a lehetőséget meg kell ragadni, Törökország pedig kész minden támogatást megadni – beleértve a tárgyalások helyszínének biztosítását – annak érdekében, hogy megvalósulhasson a tűzszünet és a tartós béke.”
Emlékezetes, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök korábban azt javasolta: az Ukrajnával lefolytatandó, a konfliktus „alapvető okainak” megoldását célzó tárgyalásokra május 15-én kerüljön sor Isztambulban, ahol korábban már zajlottak hasonló egyeztetések.
