Olyan bűncselekménnyel vádolták volna a Korán-égetőt, ami nem létezik
Az Egyesült Királyságban 2008-ban eltörölték a blaszfémia (istenkáromlás) bűncselekményét, ám egy friss eset kapcsán ismét felszínre került a vallási érzékenység és a szólásszabadság határairól szóló vita. A brit ügyészség (Crown Prosecution Service, CPS) először olyan bűncselekményben emelt vádat egy férfi ellen, amely de facto istenkáromlásnak minősült volna, majd a közfelháborodás hatására módosították a vádat.
A vád szerint az 50 éves Hamit Coskun a londoni török konzulátus előtt nyilvánosan elégetett egy Koránt, ezzel „megdöbbenést, felháborodást vagy megbotránkozást” okozva a muszlim vallási közösség tagjai körében. Az esetet videóra vették, és a felvétel az interneten is elterjedt.
A képsorokon egy másik férfi késsel támad Coskunra, miközben azt kiabálja: „Te idióta, nem égetheted el a Koránt, ez az én vallásom!”.

A CPS kezdetben olyan vádat fogalmazott meg, amely szerint Coskun szándékosan sértette meg a vallási közösséget, ám a brit jogrendszer szerint zaklatás csak konkrét személyek ellen irányulhat, nem pedig absztrakt vallási hitek vagy intézmények ellen. Ezt követően a vádat módosították: jelenleg a középkorú férfit azzal vádolják, hogy vallási hovatartozás miatt, „ellenséges indíttatásból” okozott riadalmat.
Robert Jenrick konzervatív párti képviselő üdvözölte azt, hogy az ügyészség megváltoztatta a vádat, ugyanakkor az új verziót is problémásnak nevezte: „Egy szabad társadalomban lehetőséget kell biztosítani egy vallás bírálatára vagy kifigurázására” – mondta. Hozzátette: „A Parlament majdnem húsz éve eltörölte a blaszfémia bűncselekményét, és ezt helyesen tette. Harcolnunk kell az ellen, hogy azt hátsó ajtón próbálják visszacsempészni.”
Coskun tagadja a vádakat, és azt állítja, hogy cselekedete politikai tiltakozás volt Recep Tayyip Erdoğan török elnök politikája ellen, valamint szolidaritás Salwan Momika iraki származású svéd állampolgárral, akit korábban meggyilkoltak, miután nyilvánosan elégetett egy Koránt.
Az ügy tárgyalása május 28-án kezdődik a Westminsteri Bíróságon.
