António Costa az alkotmány módosítására intette Észak-Macedóniát
Az európai uniós csatlakozási tárgyalások folytatása érdekében Észak-Macedóniának meg kell változtatnia az alkotmányát, mégpedig úgy, hogy az a bolgár kisebbséget is az országban élő népek egyikeként nevezze meg – hangsúlyozta António Costa, az Európai Tanács elnöke csütörtökön Szkopjéban.
A csatlakozási tárgyalások Brüsszel és Szkopje között 2022-ben kezdődtek meg, ám a folyamat egy Bulgáriával fennálló vita miatt szünetel.
A 2017 és 2024 között kormányzó szociáldemokraták a NATO-tagság elnyerése érdekében és Görögország követelésére Macedóniáról Észak-Macedóniára változtatták az ország nevét, és az uniós csatlakozást elősegítendő több engedményt is tettek a környező országoknak, például államalkotó népként ismerték el az albán kisebbséget. Ezeket a lépéseket a jobboldali ellenzék gyakran bírálta, és miután a konzervatív Belső Macedón Forradalmi Szervezet-Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) nyerte meg a legutóbbi választást, az új kormányfő, Hrisztijan Mickoszki közölte: ilyen engedmények többé nem lesznek. Ez pedig nehezebbé teszi az ország európai integrációját, mert az EU-tag Bulgáriával még nem rendezte vitás kérdéseit, egyebek között az új kormány nem hajlandó úgy módosítani az alkotmányt, hogy abban a bolgár nemzeti kisebbség is nevesítve legyen. Emiatt pedig Bulgária nem ad zöld jelzést Észak-Macedóniának a csatlakozási tárgyalások további folytatásához.
Hrisztijan Mickoszki korábban úgy fogalmazott: Észak-Macedónia csak akkor módosítja az alkotmányát, ha előbb Bulgária garantálja, hogy nem támaszt újabb feltételeket, és nem akadályozza tovább országa európai integrációját. Ezt a kijelentését a miniszterelnök csütörtökön is megismételte. Mint mondta, Észak-Macedónia továbbra is elkötelezett marad az európai integrációs folyamat iránt, de nem tud elfogadni olyan feltételeket, amelyek a másik oldalról nincsenek jószándékkal alátámasztva. Megfogalmazása szerint az ország mindaddig nem változtat az alkotmányán, amíg világos üzenetet nem kap a másik oldaltól, hogy nem akadályozza tovább az integrációt. „Ez kétirányú utca” – fogalmazott Hrisztijan Mickoszki.
António Costa szerint viszont a kormánynak teljesítenie kell az előző kabinet ígéreteit, le kell zárni ezt a folyamatot, és új lapot kell nyitni.
