Vona-Szabó Krisztina, történész. Tessék utánanézni, mindenhol így szerepel a Jobbik nagyasszonya. Bár mindeddig elsősorban azt tudtuk róla, hogy Vona Gábor felesége, hogy szívesen szelfizik vécével a háttérben, és időnként levelet ír Lévai Anikónak, hogy „állítsa le a férjét”, most új oldaláról is bemutatkozik.

Szóval, történész.

A történész persze nem az, aki történelem szakon végzett. Én is történelem szakon végeztem, írtam is néhány történeti tárgyú könyvet, mégsem vagyok történész. Az a történész, aki rendszeresen publikál szakmai folyóiratokban, kutat, van szakterülete, amelyet általában oktat, és ehhez még tudományos fokozattal is rendelkezik. Nagyjából így fest a történész.

Hermann Róbert történész? Igen. És Raffay Ernő? Ő is. Ablonczy Balázs? Szintén. Ungváry Krisztián, Tőkéczki László, Ravasz István? Mindannyian azok.

És Vona-Szabó Krisztina?

Nem, ő alighanem csak történelem szakon végzett, és egyszerűen odabiggyesztette a neve mellé, hogy történész. Pont annyira az, amennyire a kőműves mérnök, a szurkoló meg futballista. Fájdalom, attól még nem történész az ember, ha sikerült összeütnie egy szakdolgozatot, és nem történész akkor sem, ha valamit fel kellene villantani puszta karrierizmusból.

Persze, ha valaki megmutatja nekem Vona-Szabó Krisztina folyamatos publikációit, ha kiderül, hogy milyen témában, hol kutat, mi a szakterülete, és ha valaki egyetlen önálló mondatot is idéz tőle, amellyel hozzájárult a magyar történettudomány eredményeihez, akkor jelen jegyzetem semmis.

Addig azonban éppen a valódi történészek nevében intsük meg szeretettel a sznob politikusfeleséget: nem illik ám idegen tollakkal ékeskedni, drága asszonyom.