Hazánk nemzeti parkjai, – az Aggteleki, a Balaton-felvidéki, a Bükki, a Duna-Dráva, a Duna-Ipoly, a Fertő-Hanság, a Hortobágyi, a Kiskunsági, a Körös-Maros és az Őrségi – hegységekkel, dombságokkal, síkságokkal, erdőkkel, vadregényes folyóvízi árterekkel borított természetvédelmi oltalom alatt álló területek. Az UNESCO kulturális világörökségi helyszínként is jegyzett első és egyben legnagyobb nemzeti parkunk 1973-ban a Hortobágyon, az utolsó 2002-ben az Őrségben alakult meg.

Hirdetés
Magyarország nemzeti parkjai
Forrás: MTI

A hazai nemzeti parkokban 2010 óta jelentős fejlesztések zajlottak:

bemutatóhelyek, tanösvények, látogatóközpontok épültek, idegenforgalmi barlangok, arborétumok újultak meg.

Az igazgatóságok kiemelt feladata az élőhelyek helyreállítása és védelme, a fajmegőrzés, illetve az ökoturisztikai szolgáltatások fejlesztése. Az évente több mint 1,6 millió látogatót fogadó nemzeti parkok május 24-én is színes programokkal várják a természet szerelmeseit, akik különleges, máskor nem tapasztalható élmények részesei lehetnek, ha ellátogatnak hazánk védett területeire.

Ezen a napon szervezett keretek között lehet barlangászni, túrázni, naplemente utáni csillagvizsgálatra menni, hódok után kutatni, zengő madárhangot keresni, baglyok, denevérek és lappantyúk után nyomozni, orchideákat csodálni, madárkeltetést nézni és bölényszafarira utazni.

A részletes kínálatról a Magyarnemzetiparkok.hu oldalon lehet tájékozódni. Alább ízelítőként a hazai nemzeti parkok május 24-ei programkínálatából szemezgettünk, a teljesség igénye nélkül.

Aggteleki Nemzeti Park

  • Közönségnap a nemzeti park 40. születésnapja alkalmából barlangtúrával, meseszínházzal, népi játszótérrel, kirakodóvásárral

Balaton-felvidéki Nemzeti Park

  • Tavaszi erdőtúra a Nénai tölgymatuzsálemhez
  • A Salföldi Major kedvezményes látogatása
  • Séta a Kitaibel Pál Tanösvényen

Bükki Nemzeti Park

  • Hosszú túra a Szent István barlangban
  • Látogatás az Ipolytarnóci Ősmaradványoknál
  • Esti program a Bükki Csillagdában

Duna-Dráva Nemzeti Park

  • Hódító hód kenutúra a Vén-Dunán
  • „MadárhangZengő” túra

Duna-Ipoly Nemzeti Park

  • Állati jó nap, kézműves foglalkozásokkal
  • Ékszerek a Sas-hegyen, orchideamegfigyelő-túra
  • Kalandos természettúra felnőtteknek a börzsönyi naplementében

Fertő-Hanság Nemzeti Park

  • Kenutúra a Fertő nádasában

Hortobágyi Nemzeti Park

  • Nappali lepke fotóstúra a debreceni Erdőspusztán
  • Naplementetúra a vadasparkban csillagászattal

Kiskunsági Nemzeti Park

  • Éjszakai túra bagoly, lappantyú, és denevér megfigyeléssel a Peszéri erdőben
  • Hangyaleső túra a Fülöpházi-buckavidéken
  • A sztyeppei népek, a kurgánok temetkezési helyei tárlatvezetéssel

Körös-Maros Nemzeti Park

  • XI. Bihari Táj Napja madárgyűrűzéssel, játékos vetélkedővel, bográcsozással
  • Túzokok nyomában, madárkeltés testközelből
  • Cserebökényi csavargástúra az Ősmaros medre mentén

Őrségi Nemzeti Park

  • Bölényszafari
  • A Szala-patak apró lakói, a makrogerinctelenek világa