Óriási bajba kerülhetnek Karácsonyék – bár ők ezt másképp értelmezik
Az Index információi szerint pert nyert a fővárossal szemben Budapest Főváros Kormányhivatala, mert Budapest költségvetésében nem szerepelt a 89 milliárd forintos szolidaritási hozzájárulás. Az eredmény értelmében a felperes, Sára Botond főispán elérte, hogy a Kúria törvénytelenné nyilvánította a főváros 2025-ös költségvetését.
A portál cikkében emlékeztet: a Fővárosi Közgyűlés többsége, a Tisza Párt, a Podmaniczky Mozgalom, a DK és a Párbeszéd képviselőivel 2024 decemberében, még az ünnepek előtt elfogadta Budapest jövő évi költségvetését, amelyet úgy terveztek, hogy csak 38 milliárd forint szolidaritási hozzájárulást fizetnek be az államnak, további 51-et viszont nem. A Fidesz nem voksolt, a Kutyapárt kivonult a szavazásról. A Fidesz frakciója a költségvetés decemberi vitájában is elmondta, hogy ez a költségvetés így törvénytelen lesz.
Az elfogadott büdzsé, írja az Index, azzal számol, hogy a főváros csak annyit fizet meg a 2025-ben esedékes szolidaritási hozzájárulásból, amennyit az államtól kap támogatásként feladatai ellátására.
Sára Botond főispán erre válaszul egy Facebook-videóban jelentette be, hogy a budapesti kormányhivatal szerint szabálytalan a fővárosi költségvetés, ezért kénytelen a Kúriához fordulni.
A budapesti főispán azt mondta, hogy a Fővárosi Önkormányzat nem hajlandó befizetni a szolidaritási hozzájárulást, ez pedig jogszabályellenes.
A fővárosnak nincsen oka, hogy ne fizesse be a szolidaritási hozzájárulást, hiszen az iparűzésiadó-bevételek folyamatosan nőnek, amelyek alapjául szolgálnak a szolidaritási hozzájárulás összegének – állította márciusban Sára Botond.
Kiss Ambrus: A Kúria nem semmisítette a fővárosi költségvetést
A Kúria nem semmisítette meg a fővárosi önkormányzat idei évi költségvetését, amelyet a budapesti kormányhivatal támadott meg jogszabályellenességre hivatkozva – állította a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója szerdán, egy budapesti háttérbeszélgetésen.
Kiss Ambrus az MTI szerint elmondta, a Kúria szerdán közölte a fővárossal a döntését. Ezt azzal indokolta, hogy a büdzsé elfogadáskori állapota „nem volt rossz” – tette hozzá.
A főigazgató elmondta: a Kúria kikötötte, hogy a fővárosnak figyelembe kell vennie a szolidaritási hozzájárulás mértékét, tehát a költségvetés felülvizsgálatakor be kell tervezni a Nemzetgazdasági Minisztérium rendeletében szereplő 80 milliárd forintot.
Ugyanakkor a Kúria indokolása szerint ez nem jelenthet feltétlenül fizetési kötelezettséget a fővárosnak, hiszen ez egy tervszám. A Kúria azt kéri, hogy a főváros az általa, a szolidaritási hozzájárulás mértéke ügyében indított perrel kapcsolatos követeléseit más módon jelenítse meg a költségvetésben július elsejével – mondta Kiss Ambrus.
A főigazgató emlékeztetett: a főváros nem képes a meghatározott mértékű szolidaritási hozzájárulást befizetni, mert az a város alapműködését tenné „abszolút mértékben tönkre”. A főváros szerint egy 51 milliárd forintos „túlzott követelésről van szó a kormány részéről” – mondta.
Kiss Ambrus a szerdai háttérbeszélgetésen közölte azt is, hogy jelenleg mínusz 41 milliárd van a fővárosi önkormányzat számláján.
Kérdésre válaszolva elmondta: a Kúria technikai kérésének eleget tesznek a felülvizsgálatkor, de ettől nem még nem az a szándékuk, hogy többet fizessenek be. A május 28-i inkasszóval szemben azonnali jogvédelmet kérnek – közölte.
Mégis nagy a baj?
Mindezek ellenére az Index birtokába jutott információk szerint a Kúria megsemmisítette Budapest 2025-ös költségvetésének két részletét, miután az eljárás során a kormányhivatalnak adott igazat.
A per eredményeképpen július 1-jét követően a fővárosnak módosítania kell költségvetését, mert a kiadási főösszeg és a szolidaritási hozzájárulás mértékére vonatkozó rendelkezéseket megsemmisíti a Kúria.
Ezzel a jogerős döntés is megerősíti, írja az Index,
hogy a Magyar Államkincstár jogosan kéri a szolidaritási hozzájárulás teljes összegét.
Az Indexnek nyilatkozó közgazdászok szerint az ítélet üzenete az, hogy a főváros csődközeli helyzetben van, az új költségvetéssel pedig ezt a helyzetet kellene kezelnie a városvezetésnek.
Sára Botond: A fővárosi önkormányzat költségvetése jogszabályellenes
– Megérkezett a Kúria döntése, ami végleges, és ez arról szól, hogy a fővárosi önkormányzat költségvetése jogszabályellenes. Jogszabályellenes, mert nem tervez 51 milliárd forint szolidaritási hozzájárulás befizetésével – mondta a főváros főispánja Facebook-videójában.
Sára Botond hozzátette: a döntés arról is szól, hogy a hiányt elő kell teremteni, és ennek megfelelően a Fővárosi Önkormányzatnak módosítani kell a költségvetést.
– A döntésből az is következik, hogy Karácsony Gergely és csapata tévesen értelmezték az Alkotmánybíróság döntését, ami korábban ugyanebben az ügyben született. A jelenlegi szabályozása a szolidaritási hozzájárulásnak nem ellentétes az alaptörvénnyel – mondta, hangsúlyozva:
a teljes szolidaritási hozzájárulást meg kell fizetni, mert az jár a szegényebb településeknek.
Mit tehet a főváros?
A Kúria döntésének indoklása kimondja, hogy a fővárosnak kötelező szabályossá tennie a költségvetését július 1-jét követően. Ezt két módon teheti meg: vagy a kiadások csökkentésével, vagy a bevételek növelésével.
A fővárosnak valahogy ezt az 51 milliárdos lyukat, ennek a fedezetét meg kell oldania. Nem az én dolgom, hogy ezt hogyan teszi meg
– mondta az Indexnek nyilatkozva Sára Botond.
Amennyiben ezt a lyukat nem sikerül pótolnia a fővárosnak, akkor más szabályok lépnek életbe.
Ha az államkincstár elnöke azt látja a fővárosi folyószámlán, hogy komoly likviditási vagy működési problémák vannak, akkor dönthet úgy, a budapestiek biztonságát garantálva, hogy költségvetési biztost rendel ki – ismertette Sára Botond.
A költségvetési biztos első feladata lenne áttekinteni, hogy a fővárosi gazdálkodás milyen módon történik. Ha az nem megfelelő, jelentést kell készítenie, és a helyzetet kezelni kell.
Ha ez sem vezet eredményre, a nemzetgazdasági miniszter kérheti a kormányhivatal vezetőjét, hogy csődbiztost rendeljen ki, aki gyakorlatilag az egész gazdasági irányítást átveszi a fővárosi önkormányzat felett – tette hozzá Sára Botond, bár hangsúlyozta, hogy ez még csak egy jövőbeni lehetőség.
Bízunk benne, hogy a képviselők, akik támogatták Karácsony Gergelyt, mégiscsak abban a hitben és felelősségben hozták meg a költségvetéssel kapcsolatos döntéseket, hogy nem vitték csődbe a várost. De ez a jövő kérdése, a jogi útja ennek mindenesetre megvan – tette hozzá.
Papírjuk van arról, hogy hazudtak
Szentkirályi Alexandra az Indexnek azt mondta, az ő álláspontja teljesen egyértelmű, „ahogy a Kúriáé is”.
Gyakorlatilag Karácsony Gergely és a Tisza Párt csődbe vitték a fővárost. Ez most már feketén-fehéren kiderült, tehát lehetett, eddig megpróbálta a Tisza Párt, illetve Karácsony Gergely közösen ezt titkolni, de a bírósági döntés után most már itt az ideje, hogy bevallják az igazságot – jelentette ki a frakcióvezető, aki azt hangsúlyozta, hogy Karácsony Gergely 200 milliárd forintos tartalékkal vehette át a fővárost.
Szentkirályi Alexandra kitért arra is, hogy ő a kampányában is hangoztatta: az nincs rendjén, hogy milliós fizetésekre, több tízmilliós prémiumokra, levitézlett Gyurcsány-féle cégvezetőkre az elmúlt időszakban is mindig jutott pénz, viszont érdemi fejlesztésekre nem.
Reagált a kormányzatot érintő vádra is, amely szerint nem támogatják megfelelően a fővárost, ugyanis nem olyan régen adtak forrást új villamosok beszerzésére.
Gyakorlatilag a Kúria döntése azt mondja ki feketén-fehéren, hogy hazudtak a főváros anyagi helyzetéről és hazudtak a főváros költségvetésében is. Erről most már papírjuk is van – értékelte a frakcióvezető a Kúria döntését.
Az Index cikke ITT olvasható.
