Május utolsó vasárnapján azokra emlékezünk, akik életüket adták a hazáért
Hőseink előttünk járnak
Közel száz esztendővel ezelőtt, 1915. július 19-én báró lilienbergi Abele Ferenc vezérkari őrnagy azt javasolta gróf borosjenői és szegedi Tisza István miniszterelnöknek, hogy Magyarország minden településén állíttassék méltó kőemlék a hazáért életüket áldozó hősöknek.
A javaslatot legutóbbi királyunk, az 1916. december 30-án megkoronázott Boldog IV. Károly is felkarolta, így született meg az 1917. évi VIII. törvénycikk „a most dúló háborúban a hazáért küzdő hősök emlékének megörökítéséről.” E regula kimondta, hogy
„mindazok, akik a most dúló háborúban a hadrakelt sereg kötelékében híven teljesítették kötelességeiket, a nemzet osztatlan, hálás elismerésére váltak érdemesekké. Őrizze meg a késő utókor hálás kegyelettel azok áldott emlékezetét, akik életükkel adóztak a veszélyben forgó haza védelmében. Minden község (város) anyagi erejének megfelelő, méltó emléken örökíti meg mindazoknak nevét, akik lakói közül a most dúló háborúban a hazáért életüket áldozták fel.”
Az 1914-1918. évi világháború hősi halottai emlékének megünnepléséről szóló 1924. évi XIV. törvénycikk pedig emléknap alapítását rendelte el:
„a magyar nemzet mélységes szeretettel, magasztaló elismeréssel és hálával emlékezik meg azokról a hős fiairól, akik az 1914/1918. évi világháború alatt a hazáért vívott súlyos küzdelmekben a magyar nemzetnek dicsőséget és hírnevet szerezve életüket feláldozták. A nemzet soha el nem múló hálája és elismerése jeléül, az élő és jövő nemzedékek örök okulására és hősi halottaink dicsőségére minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját nemzeti ünneppé avatja. Ezt az ünnepnapot – mint a Hősök emlékünnepét – a magyar nemzet mindenkor a hősi halottak emlékének szenteli.”
Az emlékműállítást összehangoló és lebonyolító Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság nagy munkájának köszönhetők a településeink jelentős részén ma is álló obeliszkek és más méltó monumentumok. A testület működésének talán legismertebb eredménye a budapesti Hősök terén felavatott Nemzeti Hősök Országos Emlékköve, amin „az ezeréves határokért” felirat állt.
1942. április 17-én, illetve 25-én adta ki vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter, majd vitéz dálnokfalvi Bartha Károly vezérezredes, honvédelmi miniszter azon rendeletét, melynek értelmében a hősi emlékművekre fel kell vésni az újabb világégésben elesettek nevét is.
Az 1945-ös tragédia, vagyis a szovjet megszállás után a berendezkedő kommunisták, ezek a barbár, hazátlan bitangok nemcsak az élőket, hanem a halott magyar hősök emlékét is módszeresen pusztították.
Feldúlták például a Rákoskeresztúri Új Köztemetőben létesített Hősök Temetőjében nyugvó több mint tízezer első és második világháborús hősi halott sírját, nyom nélkül megsemmisítve az ott nyugvó, holtukban is gyűlölt hősök csontjait.
A Hősök teréről egyes királyaink szobrainak ideológiavezérelt eltávolítása és helyükre új alakmások felállítása után, 1951-ben szintén eltüntették és egy kisebb, jellegtelen emlékkővel helyettesítették a Nemzeti Hősök Országos Emlékkövét.
Ez sajnálatos módon mindmáig nem került vissza helyére, bár a Hősök terét 2001-ben felújították. Ennek alkalmából egy új emlékkő került oda, amin ez áll: „Hőseink emlékére.” Ugyanakkor a 2001. évi LXIII. törvény rendelkezett a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a Magyar Hősök Emlékünnepéről: „a magyarság hosszú, nehéz történelme során, különösen a honfoglalás és Szent István király ezer esztendővel ezelőtt történt államalapítása óta a haza megszámlálhatatlan fia és leánya harcolt fegyverrel vagy anélkül Magyarország, a magyar nemzet védelmében, illetve vállalt vértanúságot a hazáért. Tetteik nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy fennmaradt a magyar nemzet és a magyar állam. Az Országgyűlés kötelességének érzi, hogy tisztelettel adózzék azok emléke előtt, akik a vérüket ontották, életüket kockáztatták vagy áldozták Magyarországért.”
A jogszabály május utolsó vasárnapját a Magyar Hősök Emlékünnepévé nyilvánította, helyreállítva az 1945-ös tragédia nyomán megszakadt hagyományt.
Ma tehát, miközben a Magyarországon első ízben marosnémethi és nádaskai gróf Edelsheim-Gyulai Lipót vezette Országos Gyermekvédő Liga kezdeményezésére 1906-ban megtartott, majd az ENSZ által 1954-ben nemzetközivé nyilvánított, ámbár a világ számos országában januártól decemberig eltérő időpontokban ünnepelt gyermeknapról is megemlékezünk, álljunk meg egy percre, és hajtsunk fejet mindazok előtt, akik életüket áldozták a haza védelmében a pozsonyi csata vitézeitől, a nándorfehérvári várvédőktől.
Előttünk járnak ők, felrázó példájuk örökre utat mutat. Dicsőség a hősöknek!
