Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán
Hirdetés

A kormányfő a közösségi oldalára feltöltött videóban elmondta, hogy az ukrán energiafenyegetés miatt egy rendkívüli gazdasági egyeztetést kellett összehívnia. Brüsszel eltökélte, hogy azon az áron is megsegíti az ukránokat, hogy közben tönkreteszi a magyar és európai családokat – fűzte hozzá. Elzárja ugyanis Brüsszel szándéka szerint a gázcsapot és az olajszállítást Oroszországból – közölte.

Ez 800 milliárd forintos többletkiadást jelent Magyarországnak, ez egy akkora összeg mint maga a rezsicsökkentés – mondta a miniszterelnök, hozzátéve: „ennyivel támogatjuk minden évben a magyar családokat”.

Ha ez bekövetkezne, akkor az eddigi hétezer forintos villanyszámla tizennégyezer forintra, az eddigi tizenhatezer forintos gázszámla pedig ötvennégyezer forintra is nőhetne – mondta, megjegyezve: „ezt egyébként majd szeptembertől látni fogják a saját számláikon”.

Orbán Viktor azt mondta, hogy egyetlen módon tudják ezt megakadályozni: hogyha Brüsszelben az európai uniós döntést a magyar kormány megakadályozza. „Ez pedig csak akkor lehetséges, hogyha ezt önök is támogatják” – hívta fel a figyelmet. Ezért fontos, hogy mindannyian vegyenek részt a Voks2025-ön és küldjék vissza a szavazólapjukat, ha eddig még nem tették volna.

„Húsba vágó kérdés minden magyar család számára.”