Hirdetés
Fotó: MTI/Kovács Attila

Tordai Bence (Párbeszéd) elmondta, a nők ismételt áldozattá válását megakadályozó törvényjavaslatot nyújt be megint az Országgyűlésnek, és azt kérte, ahhoz csatlakozzon benyújtóként Tuzson Bence igazságügyi miniszter. A kapcsolati erőszak áldozatává váló Renner Erika esetére hívta fel a figyelmet, akit zaklatója a közelmúltban megtámadott a bíróságon.

Tűrhetetlennek nevezte, hogy az áldozatok nem számíthatnak az igazságszolgáltatásra. Hozzátette, törvényjavaslatában azt kezdeményezte, hogy az áldozat és támadója ne találkozzon a bíróságon, külön-külön hallgassák meg őket. Közölte, a javaslatát a fideszes többség leszavazta az igazságügyi bizottságban.

Tuzson Bence az áldozat két javaslatát is megfogadta

Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára emlékeztetett arra, hogy a miniszter kétszer is találkozott Renner Erikával és ügyvédjével, javaslataikat megfogadta és benyújtotta a parlamentnek. Hozzátette: az Országgyűlésnek benyújtott igazságügyi tárgyú törvények módosításában további áldozatvédő szabályok vannak.

Elmondta, a kormány nem tehet arról, hogy a bíróság hogyan kezeli az áldozatokat, ugyanakkor visszautasította, hogy a bíróságok nem lépnének fel az áldozatok védelmében. Szerinte az, hogy a bizottság nem támogatta a képviselő indítványát, az nem ok arra, hogy azzal vádolja a kormánypártokat, hogy nem tesznek meg mindent a sértettek érdekében. Az államtitkár példaként említette a büntető törvénykönyv módosítását.

A választ az alábbi videóba beletekerve tudják megtekinteni: