Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Hirdetés

A KDNP frakcióvezetője arról beszélt: 2010 után a kormányzat átvállalta és rendezte a települések tartozásait, ez Budapest esetében mintegy 280 milliárd forint volt, amihez azóta 4 ezer milliárd forintnyi fejlesztési forrás társult. Ezzel azt állította szembe, hogy „a városvezetés határozott lépésekkel halad a csőd felé”.

Karácsony „az ország egyik legkönnyebb állását” vette át

Latorcai Csaba államtitkár válaszában megjegyezte: Karácsony Gergely és baloldali koalíciója 2019-ben „az ország egyik legkönnyebb állását” vette át, mert csak az addigi eredmények megőrzése vagy le nem rombolása lett volna a dolguk.

Ehelyett, mondta, a főpolgármester „bénázása” és „a baloldal önös érdekeinek” következtében azonban a 214 milliárdos megtakarításból mínuszba fordították, miközben egyetlen ígéretüket sem tudták beváltani, Karácsony Gergely pedig a kormányra mutogat a saját alkalmatlansága okozta problémák miatt.

Nemhogy javulna a főváros helyzete, mind ebből az látszik, hogy a főváros, mint egy sebesvonat, robog a csőd felé – jelentette ki.

Simicskó István úgy reagált: Karácsony Gergely hivatali ideje alatt Budapest vezetése részéről „volt itt már minden, csak tényleges fejlesztés nem”, értelmetlen beruházásokat hajt végre a „dilettáns vezetés”, miközben dugók uralják a várost.

Budapest hazánk egyik büszkesége, amelynek fejlődéséért akkor is minden tőlünk telhetőt meg kell tenni, ha a regnáló főpolgármester nem partner – reagált az államtitkár, a főpolgármesternek azt javasolva, hogy változtasson hozzáállásán és a főváros költségvetésén.