Hirdetés
Fotó: ShutterStock

A politikus bejelentette, ha a kabinet nem hajlandó néhány héten belül végrehajtani az intézkedéseket, akkor pártja kilép a kormánykoalícióból.  A PVV „Elérték a határt” című dokumentuma drámai és riasztó képet fest Hollandia jelenlegi migrációs helyzetéről. A párt állítása szerint az elmúlt évek tömeges bevándorlása gyökeresen átalakította az ország társadalmi és kulturális szerkezetét. Egyes városrészek elvesztették korábbi arculatukat, a közbiztonság romlott és egyre gyakoribbak a bevándorláshoz köthető konfliktusok.

Geert Wilders úgy véli, Hollandia már nem ugyanaz az ország, amely egykor volt, és itt az idő, hogy véget vessenek az eddigi politikának. Szerinte többé nem lehet kompromisszumokkal és félmegoldásokkal kezelni a helyzetet.  A párt álláspontja szerint a legtöbb menedékkérő Belgiumból és Németországból érkezik, amelyek biztonságos országoknak számítanak, ezért akik már ezekben az országokban tartózkodnak, nem szorulnak védelemre Hollandiában, így nem lenne szükség arra, hogy ott nyújtsanak be menedékkérelmet. A pártvezető sürgeti, hogy Hollandia szigorú határvédelmi intézkedéseket vezessen be, és csak kivételes esetekben fogadjon be új menedékkérőket. Szerinte az ország nem engedheti meg magának, hogy továbbra is fenntartsa az eddigi menekültpolitikát, mivel az egyértelműen kimerítette a holland társadalmi erőforrásokat.

Geert Wilders tízpontos ultimátuma

1. Minden holland határt zárjanak le a menedékkérők előtt, és az uniós szabályokat ideiglenesen függesszék fel.

2. A határellenőrzés hatékonyságának növelése érdekében a hadsereg egyéb egységeit is bevonnák a Királyi Katonai Rendőrség mellett.

3. Családegyesítés felfüggesztése, azaz megtiltanák a menedékkérők családtagjainak Hollandiába való belépését. A Holland Bevándorlási Hivatal (IND) korábban már jelezte, hogy egyre gyakoribb az úgynevezett többszintű családegyesítés, amikor egy menedékkérő először saját családját hozza az országba, majd a családtagok újabb menedékkérelmet nyújtanak be, és így további rokonokat hoznak magukkal. A migrációs szolgálat szóvivője elismerte, a gyakorlatban az IND szinte semmit sem tehet a többszintű családegyesítés ellen.

4. A státusszal rendelkező menedékkérőket kilakoltatnák a menekültközpontokból. A terv szerint ezeket az embereket családtagjaiknál, honfitársaiknál vagy más alternatív szálláshelyeken kell elhelyezni, mivel a menekültközpontok túlzsúfoltak és kapacitásproblémákkal küzdenek.

5. Az ideiglenes tartózkodási engedéllyel rendelkező szíriaiaknak hat hónapon belül vissza kellene térniük hazájukba. Ez az intézkedés mintegy 60 ezer szír migránst érintene. Wilders szerint az Aszad-rezsim bukása és a polgárháború vége után Szíria elég biztonságos ahhoz, hogy a szíriai menekültek hazatérjenek.

6. Több menedékkérő központot bezárnának és nem nyitnának újakat.

7. Két törvényt nyárig az Államtanács elé kellene terjeszteni: a szétszórási törvény hatályon kívül helyezését és a státusszal rendelkezők elsőbbségének megszüntetését a szociális lakásokban. A szétszórási törvény arra kötelezi az önkormányzatokat, hogy egyenletesen osszák el a menedékkérőket, így elkerülve, hogy egyes települések túlzott terhet viseljenek. A státusszal rendelkező menedékkérők jelenleg előnyt élveznek a szociális lakások kiosztásánál. Geert Wilders javaslata szerint ezt az előnyt megszüntetnék, és a szociális lakásokat elsősorban a helyi lakosoknak osztanák ki, függetlenül attól, hogy menekültstátusszal rendelkeznek-e vagy sem.

8. A súlyos bűncselekmények miatt elítélt külföldiek elveszítenék tartózkodási jogukat és kiutasítanák őket. Ez az intézkedés azokra a külföldiekre vonatkozik, akik nem rendelkeznek holland állampolgársággal, de tartózkodási engedéllyel élnek az országban.

9. Az erőszakos és szexuális bűncselekmények miatt elítélt kettős állampolgárságú személyektől megvonnák a holland állampolgárságot és kitoloncolnák őket.

10. A rendőrség hatékonyabban lépjen fel a tüntetések és zavargások esetén.

A holland Szabadságpárt a tavalyi választásokon a legtöbb mandátumot szerezte meg, ezzel a legnagyobb párttá vált a holland parlamentben, a kormányzáshoz azonban koalíciós partnerekre volt szükség. Geert Wilders választási kampányában azt ígérte, hogy Hollandia történetének legszigorúbb menekültpolitikáját vezeti be, amely radikálisan csökkenti a bevándorlók számát és szigorúbb határvédelmi intézkedéseket hoz, azonban az ígéret beváltása során komoly akadályokba ütközött, főleg a koalíciós ellenállás miatt. Bár a Szabadságpárt a legnagyobb erő a holland kormányban, három koalíciós partner, különösen az Új Szociális Szerződés (NSC) és a korábban kormányzó Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért (VVD) nem támogatják a radikális intézkedéseket., mert szerintük a jelenlegi menekültügyi szabályok elegendőek.

Ha Geert Wilders kivonul a kormányból, a koalíció elvesztené parlamenti többségét, ami előrehozott választásokhoz vezetne.