Fotó: ShutterStock/Kostikova Natalia, szerk.

2009-ben, vagyis éppen tizenöt éve jelent meg Bognár Szilvia népdalénekes Harang csendül című karácsonyi kislemeze, ami azóta éppúgy hozzátartozik a családunk adventjéhez és a karácsony estéhez, mint a mézeskalács vagy a fenyő illata: közben a két óvodáskorú gyermekünk felnőtt, de a dalokat ma sem tudjuk megunni.

Hirdetés

A lemezen a hagyományos népi kultúra dallamait – a népzenei forrásanyagot feltüntették a lemez borítóján – a mai, modern zenei világgal ötvözték a szerzők, világzene szólal meg, vagy ha ezt az elnyűtt műfaji kategóriát inkább mellőznénk, mondhatnánk: gyönyörű kortárs muzsika. A lemez négy dalának mindegyike az ünnep meghittségét idézi, ám leginkább Ady Endre Karácsony – Harang csendül… című versére írt dal – amely egyben az album címadója is – sűríti magában azt a karácsony közeledtével felderengő várakozás-érzést, ami a gyerekek világában még aranyfüstként teríti be ezt az időszakot, hogy a felnőtt korhoz közeledve egyre inkább elhalványuljon.

Ebben a dalban azonban megcsillan a karácsony minden szépsége: az énekesnő tisztán, érzékenyen, mindenfajta manírtól mentesen énekel, ez tiszta előadásmód pedig összecseng a versben megidézett gyermekkori emlékekkel, az isten szeretete iránti vággyal is – még ha az ma kissé pátoszosan is hat. Ez a szépség hatja át a muzsikát, Bognár Szilvia hangja pedig mint egy szelíd, távoli harangszó árad a lemezen: karácsony közeledtével ennél többre nem is igazán vágyhat az ember.

Bognár Szilvia: Karácsony – Harang csendül


A kalendárium korábbi tartalmai ITT érhetők el.

Korábban írtuk