December 22. – Egy levél, ami mindent megváltoztatott

Ahogy az Magyarországon szokás (merem hinni, hogy még mindig az) gyerekként én is mindig levelet írtam a Mikulásnak, hogy ha lehet, nekem is hozzon egy kis meglepetést.

Máig erősen élnek az emlékezetemben azok a varázslatos pillanatok, amikor észrevettem, hogy a boríték egyszer csak eltűnt onnan, ahova tettem. Aztán mindig jött az újabb meglepetés, amikor december 5-én este megláttam, hogy tele van a bérházi lakásunk hatalmas ablaka mindenféle ajándékkal, köztük azokkal, amikre vágytam. Persze a sok-sok játék és finomság mellett mindig volt egy levél is, amit Ő írt nekem. Ő, a Mikulás.

Talán nyolcéves lehettem, amikor már egyedül olvastam a sorait. Az utolsó mondat végén azonban lefagyott a mosoly az arcomról. Nem a levél tartalma miatt. Hanem mert felismertem az anyukám kézírását. Berohantam a szobámba, ráborultam az ágyra, és csak zokogtam, zokogtam. Drága nagypapám jött vigasztalni. Mellém guggolt. Nem kérdezett semmit. Tudta, hogy miért tört el a mécses. Ránéztem, s könnyes szemmel csak annyit kérdeztem:

„De ugye, a Jézuska létezik?”

Ő pedig azt felelte, hogy persze, ahogy a Mikulás is. Csak hinni kell bennük. Amilyen gyorsan jött, úgy szállt el a bánatom, s a következő pillanatban már a meglepetéseket bontogattam széles mosollyal az arcomon. Nem tudok elég hálás lenni a szüleimnek és a nagyszüleimnek azért a kegyes hazugságért, aminek köszönhetően a karácsony ma is olyan varázslatos számomra, mint gyerekkoromban.

Bízom benne, hogy sokan vannak még, akiknek épp olyan csodálatos időszak az év vége, mint nekem. Sokat gondolkoztam, mit is adhatnék ajándékba azoknak, akik ezt a pár sort elolvassák. Aztán arra jutottam, hogy a legszemélyesebb egy darabka lenne abból, amit az ünnep kapcsán érzek. Ezért a ’90-es évek legnépszerűbb karácsonyi albumát szeretném megosztani Önökkel. Azt a Csendes éj című albumot, amin elsősorban európai, egyházi dalok csendülnek föl. Dalok, amik a lelkünket melengetik. Áldott karácsonyt kívánok mindannyiunknak!