December 4. – Mindenkit elvarázsol A diótörő

Nálunk, a családban hagyományosan része volt a karácsonyi, adventi készülődésnek A diótörő. Már egészen kicsi gyerekként elvittek rá az Operába, majd az Erkel Színházba – épp hol játszották. Helytállónak érzem az „elvittek” szót: egy kisgyereknek egy másfél-két órás dalszínházi előadás azért nem feltétlenül a leghőbb vágya. Mégis, az E. T. A. Hoffmann Diótörő és Egérkirály című műve alapján készült, Csajkovszkij utolsó színpadi műveként számon tartott balett története és látványvilága olyan magával ragadó, a zenéje olyan csodálatos, fülbemászó, hogy már a legelső alkalommal szó szerint elvarázsolt. Olyannyira, hogy a következő adventi időt már csak azért is nagyon vártam, mert tudtam, hogy újra el fogunk menni megnézni. Kétségtelen, hogy opera-énekesnő nagymamám révén kiváltságos helyzetben voltunk: művészjeggyel olykor abból a proszcéniumpáholyból nézhettük meg az előadást, ahol szinte alattunk táncoltak a szereplők, s ahol jól megfigyelhettük a karmester működését és a zenekar játékát is – hasonlóan Sissi magyar királynéhoz, aki állítólag jobban szerette ezt a helyet, mint a királyi páholyt.

S bizony ez alól a „varázslat” alól felnőttként sem tudtam kikerülni: amelyik évben csak tehettem, megnéztük újra és újra. De minthogy az Erkel Színház végérvényesen valami zenés-táncos előadóhellyé válik a jövőben, a klasszikus balett az Operaházban marad. Amelynek bár kiváló családbarát kezdeményezései vannak, borsos jegyárai is: A diótörő élménye ma egy négy-öt tagú családnak több mint százezer forintos kiadást jelent. Így hát maradnak a felvételek…

…és Borbála napján az emlékezés nyáron elhunyt édesanyámra. Akivel oly sokszor voltunk részesei a varázslatnak.

(Aki a teljes műre kíváncsi, a legnagyobb videómegosztón többek között a legendás szentpétervári Mariinszkij Színház korábbi előadását is megtekintheti a nagyszerű Valerij Gergijev vezényletével.)

A videót IDE kattintva nézhetik meg.

A kalendárium korábbi tartalmai ITT érhetők el.