Fotó: ShutterStock/Kostikova Natalia, szerk.
Hirdetés

Több mint egy évtizede készítek adventi naptárakat a családom felnőtt tagjainak.

A kis kalendáriumokba kerül valamilyen finomság is, persze, de évről évre kitalálok valamilyen szívmelengető meglepetést is nekik, ami lelki, szellemi táplálékként szolgál a hideg, sötét téli napokon, és segít mindennap átélni az adventi várakozás élményét, örömét.

Idén arra gondoltam, megkérem a Magyar Demokrata hetilap és a demokrata.hu munkatársait, csatlakozzanak hozzám, és készítsünk közösen egy szép adventi naptárat az olvasóinknak.

December 1-je és 24-e között minden reggel megosztjuk honlapunkon az aznapi ajándékunkat olvasóinkkal: egy-egy szívünknek kedves verset, képet, dalt vagy videót, felidézünk egy-egy régi történetet, bemutatjuk az ünnep egy-egy megindító, szép példáját.

Kedves Olvasóink! Fogadják szeretettel a Magyar Demokrata adventi naptárát!


December 1-je – A várakozás megszentelése

December 1-je idén egyúttal advent első vasárnapja is. Az első napon Pilinszky János ünnepi gondolatait felidézve kívánunk önöknek áldott adventot.

„Ádvent: a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy »meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk«.

Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra – ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni – beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és »jogosabb« birtoklás se, mint szeretnünk azt, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi »meglepetés«, lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk.

Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Így értem azt, hogy a karácsony a szeretet, és ádvent a várakozás megszentelése.

Az a gyerek, aki az első hóesésre vár – jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.”

(Új Ember, 1974. december 15.)

Korábban írtuk