A jövő: Kamala
„A legborzasztóbb valóság is jobb, mint a bizonytalanság.”
(Makkai Sándor)
Hogy az Amerikai Egyesült Államok bizonyos fokig leszerepelt mint működő demokrácia, azt bizony már csak a vak és a vakhitű nem látja. Azonban könnyen előfordulhat, hogy lesz idő, amikor a mostani áldatlan állapotokat is visszasírjuk még. Ha így lesz, az egyetlen embernek, s a mögéje csoportosult bolsevik hadnak lesz köszönhető.
A mi ügyünk?
Mielőtt egyáltalán elkezdenénk az elmélkedést az amerikai elnökválasztásról, egyvalamit tisztáznunk kell: hogy vajon a mi ügyünk-e egy másik, szuverén ország elnökválasztása? Vannak ugyanis nem kevesen, akik azt hangoztatják, hogy hiba komolyabban belefolyni az USA belügyeibe.
A válasz igen egyszerű. Amíg az USA vindikálja magának a jogot, hogy saját magát a szabad világ vezetőjeként határozza meg, s amíg ezt nyilvános avagy látens formában a nemzetek többsége elfogadja, nagyon is világméretű közügy, hogy ki lesz az amerikai végrehajtó hatalom legfőbb embere.
Kiváltképp igaz ez, ha azt is belevesszük a képbe, hogy az USA jó külpolitikája nagyobbrészt a jó külgazdasági kapcsolatok ápolásán múlik. Magyarországon pedig száznál is több amerikai vagy részben amerikai érdekeltségű cég van jelen a gazdaságban. S ha még ez sem lenne elég, gondoljunk csak arra a fajta globalizációra, amelyből (sajnos vagy nem sajnos) a szuverén nemzetállamok sem vonhatják ki magukat.
Miért nem Kamala?
Az előszóban beharangozott személy, akinek jövőbeni tevékenysége miatt akár még nosztalgiázni is kedvünk támadhat, nem más, mint Kamala Harris, Joe Biden alelnöke. A színesbőrű, BLM-párti, ultrabaloldali beállítottságú nőben (vagy úgy kell mondani, hogy személyben?) már most sokan az Amerikai Egyesült Államok 47. elnökét látják. S ehhez még csak választást sem kell nyernie. Elég, ha szép nyugodtan megvárja, amíg Bidennek egészségi állapota (például sokak szerint ma is nyilvánvaló demenciája) miatt távoznia kell posztjáról. Némely politikai elemző már most szentül hiszi, hogy a mesterterv nem Biden megválasztása, hanem a megválasztott Biden révén Kamala Harris pozicionálása volt.
Joggal vetődhet fel a kérdés, hogy akkor miért nem egyből Harrist indította a Demokrata Párt? A válasz viszonylag egyszerű: az amerikai nép nem annyira liberális és megengedő, mintsem azt hollywoodi celebjei által a világnak mutatni akarja. Amerikai még mindig nincs felkészülve arra, hogy egy nőt válasszon meg. Az elnök lemondása vagy lemondatása esetén azonban vitán felül állóan ő lenne az elnök. S a rosszmájúak szerint elképzelhető, hogy támogatói valamiféle háttéralkut kötöttek Bidennel, miszerint néhány hónapos kormányzás után önként fog távozni hivatalából.
A Harris-adminisztráció
Hogy Kamala Harris az elnöki eskü letétele után milyen elvek mentén politizálna, afelől kétségeink se legyenek. A George Soros (avagy a mostanra a fiai által irányított Soros-hálózat) köré csoportosult baloldali, illetve inkább szélsőbaloldali erők olyan mértékű tisztogatásba kezdenének, amire nem volt még példa az Államok történetében. Ráadásul mindezt úgy, hogy maga Kamala Harris személye adna okot az átláthatatlanságra és a széleskörű bizonytalanságra. Harris eleve azért szállt ki a demokraták elnökjelölt-küzdelméből, mert személye túlságosan ellentmondó volt: hol progresszív, hol konzervatív döntései, valamint e döntések teljesen ad hoc jellege olyannyira kiszámíthatatlanná tették, hogy maguk a demokraták sem bíztak benne. Harris ugyanis mindig annak akar megfelelni, akinél az erőt sejti. Amennyiben ez az erőtér a számításai szerint a BLM és/vagy az LMBTQ körül összpontosul, vélelmezhető, hogy minden más szempontot figyelmen kívül hagyva csak és kizárólag ezeknek megfelelve – jó populistaként – kívánna kormányozni.
Amiért pedig mi, magyarok aggódhatunk, hogy személyében egy olyan politikus ülne az USA elnöki székében, aki a nemzetközi NGO-k közreműködésével, valamint külügyi szolgálatának hadrendbe állításával, jó eséllyel befolyásolni akarná más országok választásait. Így a 2022-es magyarországi választást is. Tekintve, hogy Trump elnök legendásan jó kapcsolatot tartott fenn velünk, hazánk eleve szálka lehet majd Harris szemében, s mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy az amerikai demokráciamodellt (bármi legyen is az) lenyomja a torkunkon. A magyar ellenzéki pártvezetőknek pedig mi sem jelenthet nagyobb lobbierőt, mint hogy egyszerre támogatja őket az EU és az USA vezetése.
***
Amint már oly sokszor megtanultuk, a politikában minden esetleges; egyetlen forgatókönyv sincs kőbe vésve. Egyelőre komoly vizsgálatok következnek a vélelmezett választási csalások miatt, s e vizsgálatoknak könnyen lehet olyan eredményük, amely néhány államban újraszámlálást, vagy egyenesen új választást követel. A remény tehát még mindig él.
De abban teljesen bizonyosak lehetünk, hogy amennyiben hazánk nemzetközi megítélése a Biden-Harris pároson vagy csak Harrisen múlik, igen nehéz időszaknak nézünk elébe.
