A Lánchíd javára?

„A derék ember az, aki se nem szent, se nem álszent, s aki megelégszik azzal, hogy csak erényes.”
(Jean de La Bruyére)

Magam sem tudom eldönteni, hogy a Széchenyi lánchíd van-e rosszabb állapotban, vagy Magyarország választópolgárainak politikai intelligenciája? Az mindenesetre biztos, hogy az utóbbi években mindkettő végzetes szintre süllyedt. S ha valamikor, akkor pont most van itt az érdemi vita ideje. Nem hidakról és épületekről, hanem közgondolkodásról. 

Hídemberek

Ha nemzetközi futballtornák ideje van, akkor mind futballszakértőkké válunk. Ha emberjogi tüntetések ideje van, hipertoleráns filantrópokká vedlünk át. S ha ikonikus építmények állapota kerül a figyelem kereszttüzébe, ezer és egy ötletünk van arra nézvést, hogyan kellene megmentenünk őket. Anélkül persze, hogy bármiféle rálátásunk lenne akár Budapest főváros, akár az ország költségvetésére. Így született meg most egycsapásra sok-sok hídember, s így született meg az a „nemes” gondolat, hogy a megoldás kézenfekvő: nem kell idén tűzijáték.

Fogalmam sincs, honnan, kitől indult el újra ez az évek óta felbukkanó populista költésátcsoportosítási ötlet, de megint itt van a nyakunkon. Dacára annak, hogy egyes szakértők szerint a felújításra szánt pénz egyben van. Megvan, használható, ráfordítható a célzott átépítésre. S dacára annak, hogy az ember a családi ünnepekre még akkor is ki szokott öltözni, s még akkor is gazdagon terített asztallal várja vendégeit, amikor a hétköznapokban foldozott ruhában jár és zsíros kenyeret eszik. 

Kinek van igaza?

Karácsony szerint nonszensz, hogy a híd azóta került kritikus állapotba, amióta ő a főpolgármester. Azt is elmondta, hogy Budapest a saját költségvetéséből nem tudja kigazdálkodni a felújítást, az állami támogatás összege pedig szerinte nagyon kicsiny. Első kijelentésével egyetértek, legalábbis részben, hiszen nem az „amiért”, hanem az „amióta” a helyes szó, amit keresünk. Azaz egy épület évekig, évtizedekig, évszázadokig képes a feladatát ellátni, és csak egy bizonyos ponton jut el arra az állapotra, amikor használata már életveszélyes. Ez az állapot Karácsony Gergely főpolgármestersége idején érkezett el. 

Hogy ki mennyit ad a felújításba, arra nincs rálátásom; vagyis csak annyira van, amennyire a többi újságolvasó embernek. Az mindenesetre biztos, hogy minél később kezdődnek el a munkálatok, annál többe fognak kerülni. S a logika szabályai szerint az is egyértelmű, hogy a Magyarország legemblematikusabb építményei között számon tartott hidat senki sem fogja veszni hagyni. Éppen ezért tud liberális O1G-mágnesként működni abban az időszakban, amikor máskülönben pont a liberális kerületek lettek felülreprezentálva, s a konzervatív irányítás alatt maradt kerületek lettek részben leválasztva a főváros központi költségvetéséről. 

Döntsön Rónai

Ha lehetőség volna rá, egész egyszerűen meg kéne hívni az ATV Egyenes beszéd című műsorába egy olyan ismeretlen embert, aki magát hídmérnöknek (vagy egyenesen lánchidásznak) nevezve hosszú perceken keresztül ecsetelné, miért kéne Orbán Viktornak lemondania a híd érdekében. Esetleg hozzátehetné, hogy Orbán idejében tíz – általa karbantartott – hídból kilenc leomlott. És szó eshetne még arról, hogy az MSZP hamarosan egy hatásos videóban részletesen is beszámol minderről.

Vagy esetleg elmehetne végre maga Karácsony Gergely egy olyan műsorba, ahol komoly gazdasági szakemberek magyaráznák el neki, hogy mi a különbség az állami, a fővárosi, illetve a vegyes fenntartású épületekkel. S ezt hallva talán az olyan protokommunista kampányok is véget érhetnének, miszerint mi, választópolgárok, lemondunk a Szent István-napi tűzijátékról. Illetve nem mi, hanem ők. Én ugyanis nem. Annak ellenére, hogy nem szeretem ezt a fajta pirotechnikai ünneplési módot. Na, de a vastag csomós, szűkre húzott nyakkendőt se szeretem, mégis, ha az alkalom megkívánja, felveszem. S ha mondjuk egy operaelőadásra farmerben és pólóban érkeznék, igazat adnék azoknak, akik ezen megbotránkoznak. 

***

Bármikor, bármilyen pénzből is kezdődik majd a Lánchíd felújítása, mindenképpen hosszadalmas és drága lesz. Végkicsengése pedig – a lezárások és forgalmi változásokból eredő dugók miatt – arra lesz hangolva, hogy mindenért az Orbán-kormány a felelős. Az ellenzéknek tehát sikerült varázsdobozából előkapnia egy olyan hidat, ami nem összeköt, hanem szétválaszt minket. De ha egyszer ez az erejük! Ha egyszer ehhez értenek! 

Hiszen évtizedes silány és szánalmas vergődésük sem tanította meg nekik azt az alaptézist, melynek ismerete elengedhetetlen: kormányra csak az az ellenzék kerül, amelyik nem rest fékekként és ellensúlyokként működni, de nem derogál neki a kormánnyal való konstruktív együttműködés sem; s pontosan tudja, mikor melyikre van szükség.