A lemondás becstelenség
Trianon nem száz éve történt. Trianon száz éve tart. Trianon nem tart még száz évig.
A haza ugyanis leveti földjéről a méltatlant, a gyengét, aki nem itthon van, hanem vadászterületként zsigereli.
Magyarország ellenben ezernél is több éve él.
Viharban, tépázottan, de világ csodájára rendíthetetlenül.
A Kárpátok koszorújában népek, államszerűségek kultúrák sokasága tűnt fel és tűnt el ez idő alatt.
Mi, magyarok június negyedikén nem ünnepelünk, mert a gyalázat, az aljasság, az elpusztításunkra irányuló régi szándék gyilkos felizzása nem ünnep.
De június negyedikén mi, magyarok nem gyászolunk, nem siratunk, mert nem temetünk.
Június negyedikén mi, magyarok emlékezünk és emlékeztetünk.
És figyelmeztetünk.
Nincs mit feldolgozni, meghaladni, elfogadni, nincs mibe beletörődni, mert nem haltunk meg. Trianon nem befejezett múlt, hanem folyamatos jelen.
Trianonból kilépni, Trianonnal szembeszállni kötelesség.
Mi, magyarok nem mondhatunk le a miénkről és a mieinkről. Múltunkról, ami ma vagyunk, ami mi vagyunk mindannyian.
Nincs jogunk lemondani.
A lemondás becstelenség.
Mi, magyarok várunk, hiszünk, dolgozunk. Több mint ezer esztendőt tiszta fényben látó öröklétünk magabiztos tudatában építjük, ami beteg, amit megcsonkítottak, hogy egyszer, valamikor egészséges, ép legyen újra. Nyugodtan, türelemmel. Mi itt maradunk. Mi maradunk itt. Ahogy volt, úgy lesz. Az illúzió pedig elporlik az igazságot bizonyító időben.
