A liberális gazdaságpolitika csúfos kudarca

„A képzelet jó szolga, de rossz gazda!”
(Agatha Christie)

Hogy milyen lenne az ország egy liberális kormányzás alatt, azt sajnos nem kell találgatnunk, hiszen jól megmutatta a 2010 előtti szocialista kormányzások pénzherdáló, csődközeli kudarca. Sajnálatosan azonban ma is negatív példaként áll előttünk két baloldali kontár, Karácsony Gergely és Dávid Ferenc gazdaságpolitikája. A kettő között csupán annyi a különbség, hogy míg Karácsonyé nagyon is kézzelfogható, addig a DK szakpolitikusának ámokfutása egyelőre csak szavakban létezik.

Budapest lerombolása

Karácsony Gergely dúlását túlzás nélkül hasonlíthatjuk az 1944-’45-ös, illetve az 1956-’57-es időszakhoz, melyek Budapest történelmének legsötétebb korszakai közé sorolhatóak. Igaz, e két korábbi esetben háborúk döntötték romba fővárosunkat, a harcok eredményeképpen működésképtelenné téve annak alapvető infrastruktúráját, míg Karácsony esetében az értelmetlen városvezetés a bajok fő oka, ám pontosan ezért döbbenetesebb látni ezt az értelmetlen pusztítást. Ez az ember, aki kis híján az egyesült ellenzék miniszterelnök-jelöltje lett, főpolgármesteri regnálásának eddigi ideje alatt egyetlen hasznos, a közjót szolgáló intézkedést sem tudott hozni. Hozzá nem értését még markánsabbá teszi, hogy ő, aki mandátuma elején bőszen szónokolt az apparátus létszámleépítéséről, úgy kezdte szolgálati idejét, hogy háromról ötre emelte a főpolgármester-helyettesek számát. 

Karácsony legszembetűnőbb bűne a budapesti forgalom kaotikussá tétele, melynek csak egy részét képezik az indokolatlanul felfestett biciklisávok. A rakpartszakaszok gyalogossá tétele vagy az útfelújítások sorozatos elhalasztása, illetve a hídrenovációk kezdőidejének sorozatos elodázása mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy Budapest mára élhetetlenné vált. Ehhez társulnak még az olyan látszatintézkedések, mint a kaszálandó területek lecsökkentése azáltal, hogy azokat „méhlegelővé” avanzsálják. Ez annyiban is logikátlan, hogy bár a hektáronkénti kaszálandó terület jóval kisebb lett, a fűnyírásra kiutalt összeg mégis növekedett az előző évekéhez képest. És úgy általában: a „kevesebb munkát több pénzért” elve folyamatosan tapasztalható, a városüzemeltetés minden szegmensében. 

Amikor Dávid a rossz és Góliát a jó

A liberális gazdaságpolitika élhetetlenségének gyakorlati példája után következzék most az elméleti! Dávid Ferenc, a Demokratikus Koalíció gazdaságpolitikusa szerint (bármit is jelentsen esetében ez a cím) teljesen szükségtelen a gyermekes családok SZJA-visszatérítése, a 25 év alattiak teljes adómentességét pedig a gazdaságra nézvést kifejezetten károsnak tartja, teljes értetlenségét fejezve ki az iránt, hogy a fiatalok így nem veszik ki részüket a közteherviselésből. Ugyanakkor ez a remek szakember mielőbb megszüntetné az üzemanyagárstopot, az élelmiszerárstopot, na és természetesen a rezsicsökkentést is eltörölné. 

Az ember már meg sem lepődik ezen a cinikus okoskodáson, ezen a minden logikát nélkülöző okfejtésen, ami minden olyan kormányintézkedéssel szembehelyezkedik, ami a családok terheit igyekszik könnyíteni. Ez a fajta megközelítés valamiféle poszt-kampány-szindróma lehet, amikor egy bukott politikus vesztett pozícióból, meggyöngülten próbál magára erőltetni egy olyan irányító pózt, ami saját jelentőségét indokolatlanul felülreprezentálja, hasonlatossá téve őt a bika előtt magát felfújó varangyhoz. S ha valamiért hasznosak ezek az ellenzéki kijelentések, nos azért, mert így a kedves kormányellenes szavazópolgár is megtudhatja, mi várt volna rá ellenzéki győzelem esetén. Mert ahogyan többször, több helyütt elmondtam már, a gazdaságélénkítő intézkedések nem kizárólag a kormánypárti szavazókra lettek szabva, hanem azokat minden magyar állampolgár élvezheti.

***

Természetesen csődközeli állapotban, amikor már nagyon nagy a baj, az állam közbeavatkozik és segít. Így volt ez régebben, és így van ez most is, lásd a kormány korábbi, országos intézkedéssorozatát, melyben átvállalta az önkormányzatok adósságállományát. Érthető és szükségszerű gesztus ez, hiszen sem a jobboldali városvezetőre szavazott, sem a baloldalra voksolt megtévesztett budapesti állampolgár nem szenvedhet hosszútávú hátrányt egy gazdaságpolitikai analfabéta vérnősző baromként való dúlása miatt.

Érdemes lenne azonban megnézni egy statisztikát, hogy Budapest, valamint a vállaltan kormányellenes vezetésű megyei jogú városok hiánygazdálkodása mekkora mértékben terheli meg az állami költségvetést.

S ha lenne ilyen felmérés, azt is jogosnak tartanám, ha ezért a minden bizonnyal tetemes hiányért azok vállalnák az anyagi felelősséget, akik okozták.