A múlt elrablása

Aki megszerzi a hatalmat a múltnak a saját érdekei szerinti értelmezésére, annak egyenes útja van a jelen uralására is.

Meglepő kijelentést tett a minap Manfred Weber, az Európai Parlament néppárti frakciójának vezetője. Mint a felszólalásában elmondta: „Magyarországról kellene beszélnünk, mert sajnos Orbán Viktor nyitott meg egy határt. Itt kezdődnek a valódi problémák az illegális migrációval kapcsolatban.”

A hallgató elsőre nem is érti, hogy a néppárti politikus mit akar mondani. Ki nyitott meg milyen határt? Jobban utánagondolva aztán világossá válik, hogy az ordítóan hazug állítás milyen indíttatásból született, és Weber mit remél tőle. Évszázados politikai fegyver bevetéséről, a múlt valóságának átértelmezéséről, végső soron elrablásáról van szó annak érdekében, hogy a jelen problémáinak felelősségét a valódi felelősök a problémát megoldani próbálókra tolják át.

Weber akciójának konkrét oka az volt, hogy az unió két nyugati országa megvétózta Romániának és Bulgáriának a schengeni övezethez való csatlakozását. A nyilvánvalóan előre megbeszélt szerep­osztás szerint a bolgár csatlakozást Hollandia, a románt Ausztria vétózta meg, föltehetően számos más ország kormányának egyetértésével, de ez az eredmény szempontjából mindegy. A lényeg a vétó indoklása, amely szerint az érintett két ország túl gyengén védi a saját határait az illegális migrációval szemben, túl sokan jönnek be onnan Európába.

Hogyan? Hát nem éppen a befogadás mellett érvel egyre a Nyugat? Hát nem éppen azzal vádolják elsősorban Magyarországot, de a többi régiós államot is, hogy megpróbálnak ellenállni a migrációnak? Most akkor milyen alapon büntetik őket azért, mert nem elég kemények a határvédelemben? Romániában teljesen jogos a felháborodás a nyilvánvaló kettős beszéd miatt.

Elsősorban erre a román fölháborodásra adott válasz Weber nyilatkozata. A bajor politikus pontosan tisztában van azzal, hogy a magyarok és a románok között évszázados ellentét feszül. Azzal, hogy a migráció alapproblémájaként a magyar hozzáállást nevezi meg, megpróbálja a román indulatokat a magyar kormányra, általában a magyarokra csatornázni. Könnyen lehet, hogy nem is eredménytelenül.

Az állítás azonban annyira nyilvánvalóan hamis, hogy önmagában még a legmagyargyűlölőbb románok sem vennék be. Csakhogy ez az állítás nem önmagában áll, hanem része a múlt tudatos átkeretezésének, kiforgatásának. Egész Nyugat-Európában hosszú ideje épül egy úgynevezett narratíva, a múlt hamis elbeszélése, amely szerint a magyarok 2015-ben keresztülbuszoztatták a menekülteket Magyarországon, egyenesen az osztrák határra, és tulajdonképpen ez robbantotta be a migrációs válságot.

Egy hazugság csak akkor hatékony, ha igazságelemeket tartalmaz. Ez is ilyen. 2015. szeptember 5-én valóban magyar buszok szállították a Budapesten felgyülemlett migránsokat a hegyeshalmi határállomásra. Csakhogy ennek a napnak, ennek a buszoztatásnak előzményei voltak.

Nem olyan régen történt, sokan emlékszünk a valóságra. Az illegális migráció 2015 tavaszán hirtelen olyan mértékben megnövekedett, hogy a magyar határrendészet megfékezni nem tudta. Tízezrével, majd százezrével jöttek árkon-bokron át az emberek, néhányan úti okmányokkal, de a legtöbben azok nélkül.

A magyar kormány nem tehetett mást, mint hogy betartva az úgynevezett dublini egyezményt, a migránsáradatot az ország területén megállította. Az egyezmény ugyanis kimondja – ma is –, hogy a schengeni övezetbe belépőt minden esetben regisztrálni kell, annak hiányában nem mehet tovább. Márpedig ezeknek az embereknek eszük ágában sem volt Magyarországon regisztráltatni magukat, mert attól féltek, hogy akkor itt kell maradniuk, nem mehetnek a vágyott országokba.

Így alakult ki az a helyzet, hogy a Keleti pályaudvar környékén sok ezer migráns gyűlt össze. Miközben a magyar kormány a törvények és a kötelező erejű nemzetközi egyezmények betartatására törekedett, a honi balliberális ellenzék álproblémának minősítette az egészet, követelte a migránsok be- és továbbengedését, a főváros balliberális érzelmű lakossága pedig jóemberkedve hordta a süteményt a magukat menekültnek nevező mindenféle nációjú migránsoknak.

A magyar kormány megoldhatatlannak látszó probléma elé került. Ha tovább­engedi a migránsokat, azzal megsérti a dublini egyezményt, és az országot annak a veszélynek teszi ki, hogy a nyugati államok az összeset visszaküldik Magyarországra. Ha viszont nem engedik tovább őket, akkor rövidesen kezelhetetlenre nő a tömeg, miközben az egész nyugati sajtó az embertelen magyar kormányt gyalázza. A szorításból egyetlen módon volt menekvés: le kellett zárni a déli határt.

Innen kezdve lényegesek a pontos dátumok. 2015. június 17-én a magyar kormány műszaki határzár építéséről határozott. Az Országgyűlés július 6-án elfogadta az ehhez szükséges törvényt. Július 13-án megkezdődött először a kisebb kerítés, a gyorstelepítésú drótakadály (gyoda) felhúzása, ami augusztus 27-én befejeződött. Két nappal később, augusztus 29-én Angela Merkel bejelentette, hogy Németország minden szír migránst befogad, amit a világsajtó és maguk a migránsok is korlátlan meghívásnak tekintettek. A bejelentés miatt hatalmasra nőtt a feszültség a Keleti pályaudvar környékén.

Szeptember 3-án a feszültség enyhítésére migránsvonatot indítottak a pályaudvarról a bicskei befogadóállomásra. A vonaton utazó migránsok azonban azt hitték, hogy nyugatra mennek, a vonat megállítása újabb indulatokat szült. Ekkor mondta Faymann akkori osztrák kancellár, hogy őt ez a vonatmegállítás Európa legsötétebb napjaira emlékezteti.

Szeptember 4-én a migránsok egy népes csoportja Budapestről gyalog elindult nyugatra. Közben arról érkeztek hírek, hogy Bécsben autókonvojokat szerveznek a migránsok Bécsbe szállítására. Az egész világsajtó tárgyalta az ügyet, szinte egyhangúlag azzal vádolva a magyar kormányt, hogy megakadályozza a migránsok nyugatra jutását. A rendőrség az érintett utakat és országutakat a forgalom elől lezárta, ami miatt a közlekedésben káosz alakult ki.

Ekkor, szeptember 4-én éjjel, az osztrák és a német kormánnyal egyeztetve döntött úgy a magyar kormány, hogy a már úton lévőknek buszokat küld, hogy azokkal jussanak el az osztrák határig, ahol osztrák buszok várják őket. Másnap Angela Merkel újabb bejelentést tett, miszerint a migránsok befogadásának nincs felső határa, ami újabb lendületet adott a migrációnak. Szeptember 15-én Magyarországon életbe lépett az úgynevezett jogi határzár, ami lehetővé tette az embercsempészek és a műszaki határzár megrongálói elleni szigorú fellépést.

Szeptember 16-án zajlott az úgynevezett „röszkei csata”, amelynek során migránsok egy három-négyszáz fős, szervezett csoportja megpróbálta erőszakosan áttörni a határvédelmet. Az ostrom alatt több száz ember sérült meg, köztük húsz magyar rendőr és tizenöt-húsz újságíró. Zeid Raad al-Huszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosa az eseménnyel kapcsolatos közleményében „sokkolónak nevezte azokat a képeket, melyeken látszik, ahogy gyerekeket és nőket bántalmaznak vízágyúval és könnygázzal a magyar–szerb határon”. Az ostromot a magyar határvédelem visszaverte.

Röviden ez azoknak az eseményeknek a története, amelyeket Manfred Weber úgy minősített, hogy „Orbán Viktor nyitott meg egy határt”. Weber felszólalásának legfontosabb tanulsága, hogy nem elég a jelent megnyernünk, a múltunkat is folyamatosan meg kell védenünk, mert ha nem mondjuk el újra és újra az igazságot, a végén elrabolják.