A nemzet testén élősködők

„Minden ember szereti az igazságot, de a becstelen csak magának, a becsületes ellenben minden felebarátinak.” (gróf Széchenyi István)

Tegyük fel, hogy életerős férfiak vagyunk és párválasztás előtt állunk. Kiszemeltünk teljesen közömbös irántunk, a nővére viszont a legnagyobb haragosunkhoz ment feleségül. No, mi elsétálunk hozzájuk, majd azt mondjuk a lánynak: „Örülnék, ha a párom lennél, mert bár lusta, tohonya és tehetetlen vagy, ellenben szép. S ha nincs is sok eszed, annál az elmebeteg nővérednél még így is több van.” Valahogy így tudnám összefoglalni az ellenzék jelen taktikáját az önkormányzati választásokra készülve.

Biztosak és bizonytalanok

Kétségtelen tény, hogy mostanra mind a kormánypárti koalíció, mind pedig az ellenzék pártjai komoly támogatói bázissal rendelkeznek. Szimpatizánsaik elkötelezettek, megingathatatlanok. Az is tény, hogy a két tábor kétharmad-egyharmad arányban osztozik a voksokon a jelenlegi kormánykoalíció javára. E táborok szimpatizánsait nevezzük biztos pártpreferenciával rendelkező választópolgároknak. A fent vázolt vonatkozás értelmében a választás kimenetele így borítékolható. Lenne.

Ám itt vannak a bizonytalan szavazók és a távolmaradó, a politikából teljesen kiábrándult közömbösek. A választás eredményét ők és csakis ők tudják befolyásolni. Így az, hogy őket milyen minőségben, milyen tisztelettel, s milyen – jól átgondolt – stratégiával szólítják meg a politikusok, sorsdöntő lehet a végkimenetet illetően. Ez a bizonyos nexus, a megszólítás alaki és formai módja a kormánypártok esetében tiszteletteljes. Az ellenzéknél ellenben lenéző, gőgös, urizáló. Hogy mást ne mondjak, a Fidesz–KDNP-re szavazó állampolgárokat hol agyhalottaknak, hol droidoknak, hol pedig patkányoknak nevezik. 

A számok nem hazudnak

Nézzük a 2014-es magyarországi önkormányzati választások számait. A 8.170.404 választásra jogosult polgárnak csupán a 44,3 százaléka, mindösszesen 3.619.286 választó döntött úgy, hogy szavazatával önmaga is alakítani kívánja települése jövőjét. Nem szabad azonban azt kijelenteni, hogy egyedül ők hoztak felelősségteljes döntést, míg a nem vagy érvénytelenül szavazók közömbösen tűrték a sorsukat. Demokráciában ugyanis a szavazástól való tartózkodás nagyobb számban jelenti azt, hogy a távolmaradó elégedett a jelenlegi rendszerrel, mint azt, hogy nem hisz a változtathatóságban. Tehát ha tetszik az ellenzéknek, ha nem, a távolmaradók többsége távolmaradásával a Fideszre szavazott. 

A nem szavazók kisebbik része az, akiket a bizonytalanokkal, az esetleges átszavazókkal egyetemben meg lehet szólítani. Ám nem mindegy, hogy ezt hogyan, milyen eszközökkel tesszük. A trágárság, a fennhéjázás ugyanis sosem célravezető ebben az esetben. Példának okáért, ha az ország vezető ellenzéki politikusai maguk emelik be a közbeszédbe egyik legtrágárabb szavunkat, s azt nyíltan a miniszterelnökre aggatják, ez még abban is szégyenérzetet kelt, aki máskülönben nem szimpatizál Orbán Viktorral. Az pedig, ha a kormányellenes pártok egy nem annyira okosnak látszó diáklányt tesznek meg szócsövüknek, illetve nyíltan magyarellenes jelölteket állítanak különböző kardinális posztokra, kifejezetten taszító tud lenni. 

Parazita folyondárok

Ugyancsak a 2014-es számok tükrében azt láthatjuk, hogy a Fidesz mind a 19 megyei közgyűlésben nyert, méghozzá hatalmas arányban. Ugyanez mondható el a megyei jogú városokról is, Békéscsaba, Szeged és Salgótarján kivételével. Budapest 23 kerületéből 17-ben szintén a kormánypárt, illetve a kormánypárti koalíció került ki győztesen. Ekkora mértékű választási győzelmet nem lehet csupán azzal indokolni, hogy Orbán egy g. Különös tekintettel arra, hogy az ellenzék kedvenc fegyvere, miszerint Orbán a migránsokat egyfajta fegyverként használja, ez esetben teljességgel használhatatlan. Ugyanis az invázió, ami a nemzeti ellenállást kiváltotta, csak 2015-ben indult meg hazánk felé, jóval a 2014. október 12-én megtartott önkormányzati választások után.

Az azóta eltelt öt évben az ellenzék hozzáállása pedig nem hogy nem változott az előnyére, hanem egyenesen gyomorforgatóan rossz lett. Egyre inkább úgy tűnik, hogy valódi programok, valódi elképzelések nélkül az összes ellenzéki párt csupán a százmilliós állami támogatásokra hajt, valamint arra a néhány posztra, amit fő korifeusaiknak még így is ki tudnak harcolni. S e feltételezést igaznak vélem nemcsak az önkormányzati, de a parlamenti és az EP-választások esetében is.

***

Nem történik tehát más, mint az, hogy amíg a kormány dolgozik, addig néhány „másként gondolkodó” a zavarosban halászva próbálja megteremteni a maga egzisztenciális jólétét. Nem törődve a máshogyan gondolkodókkal, de igazából saját szavazóikkal sem. S ami a legszomorúbb, hogy individualista módon országuk érdekeit is önös érdekeik mögé helyezik. Amíg tehát minket a fent említett trágár jelzőkkel illetnek, ők valóban és bizonyítottan élősködők az ország testén.