A nemzetről
Értelmiségi körökben visszatérő állítás, a nemzeti elkötelezettséggel szembeni érv, hogy a modern nemzet fogalma pusztán 19. századi konstrukció, ami egy adott történelmi szituációhoz kötődik, és annak megváltozásával érvényét is veszíti.
Az érvelés első megközelítésre intelligens, meggyőző. Alaposabban utánagondolva viszont kitűnik a hamis volta. A 19. században megkonstruált fogalom nem létrehozta, hanem egy bizonyos módon, az aktuális történelmi folyamatokhoz illeszkedve megnevezte, értelmezte és politikai cselekvéssé formálta azt a mélyen bennünk lévő, az evolúciós pszichológia tudományának segítségével azonosítható és megérthető érzést, ami a velünk azonos szociokulturális struktúrában élőkkel mindig összekötött és ezután is összeköt majd.
A történelem a 19. század előttről is példák végtelen sorával szolgál a nemzeti összetartozás gondolatának az eseményekben való megjelenéséről, a görög-perzsa háborúktól a magyar végvári harcokig. Hogy nem egy adott állam egy elkülönült nyelvet beszélő közösségei a szereplők? De hiszen a svájci nemzet sem egy adott állam egy elkülönült nyelvet beszélő embereinek közössége.
Van tehát egy lelki jelenség, az azonos kultúrájú emberekhez való kötődés (és az idegenektől való idegenkedés), ami nem intellektuális konstrukció, hanem belső program, az egész emberiség számára közös strukturális elem. Elfojtani lehet (az elfojtás minden következményével), de megszüntetni nem lehet. És vannak ennek a késztetésnek az adott történelmi helyzetben érvényes, annak változásával változó kifejeződései (releváns manifesztációi).
Ami tehát a történelemmel változik, az a jelenség konkrét megnyilvánulása. Ami örök, az maga a jelenség. Nincs akarat, ami eltörölhetné.
