Agybagoly

„A boldogtalansághoz vezető út a népi bölcsesség szavaival van kikövezve.”
(Paul Watzlawick)

Meleg nyári napokon – különösen estebéd után 23 és fél perccel – gyakran előfordul, hogy úgy gondoljuk, minden rossz. A sör túl meleg, a jégkocka túl hideg, az Orbán túl Orbán, a Jakab túl Gyurcsány, s a túlon is túl vannak már azon dolgok számai, amik diszkomfort érzetünket a pokol legmélyebb bugyraihoz teszik hasonlatossá. Ez a fajta tünetegyüttes egyetlen okra vezethető vissza: az agybagolyra.

***

Az agybagoly érdekes kis élőlény. Látni még nem látta senki, ellenben állandó huhogásától hangos a magyar közélet. Néhány dolgot azonban tudunk róla. Például hogy egy tarkótáji zuhannyal az első szülői „úgyse tudod megcsinálni” közben jut belénk, ahol aztán realitásérzékkel táplálkozik, s ezt jövőbe tekintő optimizmussal öblíti le. Aztán pedig böffent egy nagyot, majd nekilát, hogy gondolataink szövetét teljesen boglyos-bolyhosra kuszálva kellemes kis fészket építsen magának limbikus rendszerünkben, ahol a kis aljadék még olyan gázt is ereget maga köré, ami a CT és az MRI számára láthatatlanná teszi őt.  

Hála a jóságos magasságbélinek, tojásokat nem rak a szerencsétlen, mivel ez az egyetlen olyan bagolyfajta, amelyik osztódással szaporodik. A tojásmentességnek is megvan a maga oka. Az egyedfejlődés során ugyanis azok az agybaglyok, amelyek ilyeténképpen próbálkoztak a reprodukcióval, azt kezdték tapasztalni, hogy az apró kis tojások – akárcsak a magvas gondolatok – egész egyszerűen kiesnek az emberi füleken.  

Na, de mit csináljunk, ha agyunk helyére egy bagoly költözik? Netán megijedjünk? Kezdjünk el gyorsan pánikolni, s – óh, magasságos ég – használjunk műanyag nyelű fültisztító pálcikát, amiről persze mindannyian tudjuk, hogy meghalnak tőle a tengeri teknősök meg a sirályok? Semmi esetre sem! Sőt, a mostanában egyre több helyen felbukkanó fanyelű fültisztítót is hanyagoljuk, mert attól meg a fák pusztulnak halomra. 

A megoldás kézenfekvő, ámde meglehetősen kíméletlen: az agybaglyot el kell pusztítani. Ne féljünk ezt kimondani, ugyanis egyáltalán nem védett, mi több, eszmei értéke a mínusz tartományokban mozog. Fájdalmat sem érez, hiszen pont hogy a mi fájdalmunk, a mi elkeseredésünk élteti. Jó gondolataink viszont úgy hatnak rá, mint Borgia-ellenségre a ciános bor. Nem bírja. Felfordul tőle. 

A gyógyulás jelei egyhamar jelentkeznek. Az agybagolytalan ember elkezd sokkal kevesebbet foglalkozni a politikával, újra felismeri arcról a saját gyerekeit, s még arra is hajlandó, hogy foteljéből feltápászkodva a szabadba menjen. Természetesen az előírt távolságok megtartásával és szájmaszkban. 

Régebben egynémely kóklerek az agybagoly ellen az agyangyalt javasolták. Ez a misztikus élőlény aranyérmes vörösborok hosszú lecsengéséből születik a lány szájpad legvégén, s onnan férkőzik be fejünkbe, ahol baglyunkat egész egyszerűen keresztben lenyeli. Az agyangyal hatására minden szép lesz, minden jó lesz, s mindennel meg leszünk elégedve. Kissé talán túlságosan is. Angol tudósok német rajongói megfigyelték, hogy az agyangyal terápia után az addigi borúlátást olyan fokú derűlátás váltotta fel, hogy a legtöbb páciens a kalapját a szemére borította, majd pediglen elmulatta az összes pénzét, s a Lánchidat is a fülébe húzatta. 

Ma már persze tudjuk, hogy az ember úgy tökéletes, ha mindenféle vacakságok helyett agyat tart a fejében. Már csak azért is, mert az agy nemcsak hogy a legpraktikusabb koponyakitöltő, de segít minket abban is, aminek mostanság meglehetős híján vagyunk. Ez a ritka, ámde nélkülözhetetlen kincs a szabad gondolkodás. Ennek révén tudunk különbséget tenni jó és rossz között, s megérteni azt, hogy minden rosszban van valami jó, s minden jóban van valami még jobb.

***

Bár egyesek számára (gondolok itt főleg az agybagoly-szkeptikusokra) ez az írás teljesen használhatatlan, mondhatni felesleges, én mégis abban reménykedek, hogy olvasóim java pontosan érti, miről beszélek. Ha netán akad, aki mégsem… nos… senkit nem akarok ijesztgetni, de könnyen lehet, hogy egy agybagoly az oka.