Az egyetlen jó döntés

Sajtóhírek szerint a Fidesz kilép az Európai Néppárt EP-képviselőcsoportjából. A nagyobbik kormánypárt azért jutott erre a döntésre, mivel a frakció visszamenőleges hatállyal módosította volna az alapszabályát, amelyet egyértelműen rá szabtak – a cél a párt kiebrudalása volt a körülmények villámgyors megváltoztatásával.

A terv nyilvánosságra kerülése után kemény hangvételű levelet írt Orbán Viktor, melyben kilátásba helyezte a képviselőcsoportból való kilépést, amennyiben szavazásra bocsátják a kérdést. Bár megjelentek álhírek arra vonatkozóan, hogy Weberék visszakoznak, a tervezet változatlan maradt. Így a lépés elkerülhetetlenné vált: és az egyetlen jó döntés született meg.

Tisztességtelen háttéralkuk, megalázó helyzetek, aláásott bizalom. Ezeket tanúsította az ernyőszervezet vezetősége az utóbbi években a Fidesszel szemben. Álkonzervatív nyivákolásuk egyik kommunikációs végterméke, hogy a magyar kormánypárt távolodott el a Néppárt értékeitől és vált szélsőségessé.

Ez persze éppen fordítva van: a Fidesz ugyanott áll, ahol tíz éve, ugyanakkor az EPP tagpártjai közt megjelentek szép számmal az olyan kis Benelux és skandináv mikrocsoportosulások, amelyek ideológiai meghatározottsága közelebb áll a szélsőbalhoz, mint egy középjobb szervezethez. Ez önmagában még rendszerhibaként vagy figyelmetlenségként is felfogható, ám az, hogy a viták során a felsőbb körök az anarchista minipártoknak adtak igazat – a patrióta konzervatívokkal szemben – igencsak vérlázító.

A pontosság kedvéért: a Fidesz nem a Néppártból lépett ki, hanem annak európai parlamenti frakciójából. Mindez döntően annak a Manfred Webernek köszönhető, aki a 2010-es évek elejétől egészen 2018-ig Orbán Viktor támogatója volt, ám mindössze egy év leforgása alatt (az európai politikában való komolyabb érvényesülés miatt) vérszemet kapott, és a legaljasabb liberális csőcselékkel egyezett ki – saját elvei ellenében. 

Weber ma már a legvehemensebben, a brüsszeli balliberális krémnél is méltatlanabb módon támadja a magyar kormányt és hazánkat is: a Sargentini-jelentés kapcsán kijelentette, hogy kifejezetten Magyarország ellen szavazott. Persze joga van ilyeneket mondani – lelke rajta. Ám nekünk ugyanúgy jogunkban áll, hogy kiálljunk magunkért, és tisztázzuk: ilyen „barátokra” nincs szükségünk!

Még aljasabbá teszi a jelenlegi néppárti viselkedést az a tény, hogy egész Európa, azon belül a mi térségünk hatványozottan küzd a koronavírus harmadik hulláma ellen. Az orvosok már-már végkimerülésben küzdenek a betegek életéért, a vírus mutációi miatt pedig nem látott gyorsasággal terjed a járvány itthon is. Ebben az egészségügyi krízishelyzetben virtigli politikai balhét generálni: a legalja.

A Fidesz további útja a pártcsaládok szempontjából kétfelé ágazhat: vagy marad az Európai Néppártban, és még a következő időszakban megpróbál érvényt szerezni a valódi keresztény-konzervatív alapértékeknek, vagy amennyiben teljesen reménytelen a kísérlet az értékrendbeli visszatérésre, elérkezhet a teljes szakítás ideje.

Tekintve, hogy a Fidesz néppárti tagsága felfüggesztett, és éppen most lépett ki az EPP európai parlamenti frakciójából, elég erősen ez utóbbi eshetőség felé mutat a mérleg. 

Sokan érvelnek – részint megalapozottan – amellett, hogy az Európai Néppárt vezető erőként közel van a „tűzhöz”, így annak tagjaként jobb EU-s érdekérvényesítési pozíciót foglal el egy politikus, mint azon kívül. Ám ha a Fidesz mégis a kilépés mellett döntene, tragédia nem történne – az eurorealista, konzervatív, jobboldali pártok összefogásával, Lengyelországtól Olaszországig, Magyarországtól Hollandiáig széles körű szövetségesi rendszer körvonalazódhat.

Nagyobb erővel és befolyással, mint azt elsőre gondolnánk.