Önmagában a szerző irodalmi újraidézése is dicséretes, hiszen a maga korában rendkívül népszerű Rákosi Viktort, egyebek mellett az Elnémult harangok című szociografikus igényességű remekmű íróját a magyarellenes bolsevista kultúrpolitika sok más kiválósággal, többek között Tormay Cécile-lel, Herczeg Ferenccel, vitéz Somogyváry Gyulával együtt gonosz elszántsággal igyekezett kiradírozni a magyar irodalomból és a közemlékezetből, sajnos nem sikertelenül.

Hirdetés

Rákosi Viktor a Patrióták által újra kiadott munkájában az 1871-es párizsi kommün valóságát rajzolja meg a bizonyítható történelmi tényeket számba vevő publicista pontosságával, ugyanakkor itt-ott fuvallatnyi szarkazmussal fűszerezett szépírói erővel. Nem regény ez, hanem regényes korrajz, miként maga a szerző azonosítja könyve műfaját.

Hitelességéhez éppen ezért kétség sem férhet. A kommünvezérek portréit, a két és fél hónapos vérgőzös rémálom megidézett eseményeit nem az írói képzelet szülte, hanem a rettenetes valóság.

A párizsi kommün ugyanis, amire oly nagy hangon hivatkoznak a mai kommunisták, nem volt egyéb, mint zavaros, züllött egzisztenciák, többek között magukat és egymást önkényesen különféle katonai rendfokozatokkal felaggató pszichopata felforgatók által szabadjára engedett fosztogatás és vérengzés, osztályharcos ateista diktatúra, a nyílt kommunizmus első rémuralma. A vörös rongyok alatt tomboló párizsi terror idején válogatás nélkül gyilkolták halomra a marxista őrület ellenzőit, a hazafiakat, a papokat, köztük Párizs érsekét, Georges Darboy-t. A vörös diktatúra összeomlásának óráiban pedig felgyújtották a francia fővárost, közintézmények és magánházak egyaránt a lángok martalékává váltak, meghirdetetten azért, hogy „Párizs vagy a miénk lesz, vagy eltűnik a föld színéről.”

A kommünvezérek erkölcsi és értelmi színvonalára jellemző, hogy a magát „tábornoknak” tituláló, tanulmányait soha be nem fejező orvosnövendék, Émile Eudes visszatérően hangoztatta, hogy „szerencséje Istennek, hogy nincs, különben főbe lövetném.” A magát „hadsegédjének”, egyben „ezredesnek” nevező hajógyári gépész, Edmond Mégy pedig leginkább azzal vétette magát észre, hogy részegen elegáns házak tükreibe és falióráiba lövöldözött.

Korábban írtuk

A csatornák gyűlölettel telt népe a szabadság nevében 1871-ben ugyanazt művelte a francia fővárosban, mint 1919-ben, majd 1945 után Magyarországon vagy épp az 1930-as évek közepén Spanyolországban. A párizsi kommünnel kendőzetlenül feltárult a gyakorlati marxizmus valósága.

Ez az ideológia ugyanis, amint arra okos előszavában a Patrióták elnöke, Hetzmann Róbert rávilágít, elméletileg sem volt szép. Szó sincs róla, hogy egy eredetileg nagyszerű, esetleg idealista eszmét gonosz emberek eltorzítottak vagy kiforgattak. Nem, a marxizmus születése pillanatában gonosz volt; ennek igazolására elegendő az 1848-ban Marx és bűntársa, Friedrich Engels által kiadott alapvetést, a gyermekek családjuktól való elszakítását és nyilvános nevelését is meghirdető Kommunista kiáltványt idézni:

„A burzsoá családja természetesen elpusztul… (…) A kommunisták nem titkolják nézeteiket és szándékaikat. Nyíltan kijelentik, hogy céljaik csakis minden eddigi társadalmi rend erőszakos megdöntésével érhetők el.”

De miért érdekes, miért időszerű ma újraolvasni Rákosi Viktor fontos történelmi munkáját?

Nos, nem csak azért, mert az 1871-es vérgőzös párizsi vörösterror egyik vezéralakja, a magyarországi születésű ékszerkereskedő, Frankel Leó nevét szégyenszemre még ma is több településen közterület viseli hazánkban, többek között Budapesten, ahol az eredetileg nagy királyunkról, Luxemburgi Zsigmondról elnevezett utat bitorolja a gyalázatos gazember. Ennek orvoslása a tisztesség, az igazság és az erkölcs nevében elodázhatatlan abban az epedve várt pillanatban, amikor Budapesten valamikor a jövőben újra üt a magyar szabadság órája.

A párizsi kommün valóságával való szembesülés azért is fontos és szükséges, mert az nem váratlan szerencsétlenségként szakadt rá a francia fővárosra, hanem sok évtizedes szisztematikus, tudatos lélekmérgezés előzte meg. A trón és az oltár elleni uszításból született jakobinus terror már a XVIII. század végén ízelítőt adott a Sátán politikai megtestesüléséből, és ugyanez a primitív, gyűlölködő, erőszakra buzdító propaganda borította vérbe 1871-ben Párizst.

Ha pedig tárgyilagosan szemléljük mai világunkat, világos, hogy a szélsőbaloldali, kommunista uszítás százmillió békeidőben, rendszerszerűen legyilkolt áldozat után is teljes erővel dübörög. Csak ma nem a munkások felszabadításának hamis céljára hivatkozva terrorizálják az Istenhez, a hazához és a családhoz ragaszkodó, egyszóval normális többséget, hanem fehérellenes rasszizmussal, tervezett és szervezett népvándoroltatással, az európai kultúrák elleni beteges, erőszakos és zsaroló birodalmi hadjárattal, globális antifasiszta brutalitással, vagy éppen a szigorúan a magánszférába tartozó nemi eltévelyedések közüggyé, ideológiává, sőt, normává emelésével. Az indulat, a gyűlölet, a hamis élcsapat-tudat a marxizmus hamisítatlan megnyilvánulási formája. Liberalizmus és bolsevizmus a szabadkőművesség egypetéjű ikrei, az előbbi rendre átadja a hatalmat az utóbbinak, bizonyítja ezt az európai történelem számtalan sorsfordulója: előbb volt a Gironde, majd jöttek a jakobinusok. A párizsi kommünt is liberális fellazítás előzte meg. Oroszországban 1917-ben hatalomra szédelgett Kerenszkij, hogy az év végére már a vörösterror rendezkedjen be. Magyarországon az 1918-as szabadkőműves liberális kormány törvényszerűen vezetett Szamuelyék, Kun Béláék rémuralmához. 1945 után a polgári liberális pártok addig működtek együtt a kommunistákkal, míg maguk is áldozattá váltak. A liberalizmus bolsevizmussá lényegülésének kortárs képlete volt a lényegi rendszerváltozást évtizedekig sikerrel gáncsoló SZDSZ-MSZP-ámokfutás is.

Istennek és a nemzet bölcsességének, nemkülönben a magyar keresztény-nemzeti tábor által elvégzett szervező munkának hála idehaza most nem fenyeget az életellenes szélsőbaloldal hatalommegragadása. De ne higgyük, hogy kényelmesen hátradőlhetünk. A nyugati világot szinte hermetikusan uralja ez az őrület, aminek hazai lerakata szervezkedik. Rákosi Viktornak a párizsi vörösterrort bemutató korrajza hozzásegít minket, hogy Istenben bízva szárazon tartsuk a puskaport.