Balra át!

Lassan követhetetlenné válik a németországi Türingiában folytatott végeláthatatlan kormányalakítási mizéria. Mióta a szalonképtelennek tartott AfD támogatását élvező tartományi kabinetet megbuktatták, permanens politikai válságát éli a német régió. 

Az alábbiakban áttekintést adunk a jelen helyzetről és annak előzményeiről – mindarról, ami a káoszhoz vezetett. A történtek alapján pedig könnyen megállapíthatóvá válik, hogy az úgynevezett politikai centrum az utóbbi időben teljes mértékben balra tolódott.

Az események tengerén 2019 októberéig evezünk vissza, ugyanis ekkor tartották Türingiában a tartományi választásokat. A voksolást a posztkommunista Die Linke nyerte, a szavazatok 31százalékát bezsebelve. Második helyen a jobboldali Alternatíva Németországnak végzett 23 százalékkal, a kormányzó CDU pedig még éppen felfért a dobogóra a maga 21 százalékával. A szociáldemokrata SPD 8 százaléknyi szavazatával szinte megsemmisült. A politikai térkép átrajzolódása annak a – korántsem új keletű – trendnek a folytatását hozta, amely a hagyományos pártok meggyengülését és az establishment-ellenes erők felemelkedését mutatja.

A Baloldal tehát, bár győzött, a kormányzáshoz szükséges többséget nem szerezte meg. A választás után a CDU markánsan leszögezte, nem fog össze sem az ultrabalos Linkével, sem pedig az általa nácinak tartott AfD-vel.

Végül a hónapok óta kormányozatlan tartomány parlamentje február elején Thomas Kemmerich szabaddemokrata politikust választotta meg miniszterelnöknek – az ügyet azonban a haladár vészkürtök baljós zúgása járta át, ugyanis a stabil kormány felállítását csak az Alternatíva Németországnak támogatásával érhették el. Ennek megfelelően (ahogy az fejlett demokráciákban szokás) a „mérsékelt erők” támadásba lendültek, és elkezdtek nyomást gyakorolni az újdonsült kormányfőre. 

A CDU, a CSU és az SPD vezetői mind elítélték a türingiai történéseket, valamint Merkel kancellár külön nyilatkozatában megbocsáthatatlannak nevezteaz új miniszterelnök megválasztásának körülményeit, nevezetesen az AfD hozzájárulásának elfogadását. Végül az FDP-s Kemmerich még megválasztása hetében lemondott kormányfői posztjáról.

A kérészéletű kormányzást követően újra a feje tetejére állt minden, egészen mostanáig. A CDU ugyanis bejelentette, hogy a kormányozhatóság érdekében támogatják egy ideiglenes kabinet felállítását, amelynek élén a volt miniszterelnök, Bodo Ramelow (Die Linke) állna a jövő évi előrehozott választásokig.

Az ideológiai összevisszaság tort ül a mai Németországon. Úgy látszik, a német kereszténydemokraták azonnal morális riadót fújnak a keresztény Európát megvédeni szándékozó AfD esetében, azonban egy kommunista nosztalgiával házaló ultrabaloldali formáció támogatásában nem éreznek semmi ellentmondást.

Összegezve tehát: az Egypercesek türingiai változata abban áll, hogy a CDU-tól jobbra elhelyezkedő, szélsőjobboldalinak mondott AfD által is támogatott miniszterelnököt le kell váltani. Borítani kell mindent, miután több hónap elteltével, nagy nehezen sikerült stabilitást hozni a tartományi vezetésbe. Ezt így nem lehet! A kormányfőnek mennie kell, mert nácik (is) támogatták. És pont. A politikai mezőny „mérsékeltjei” pedig mind kiállnak ezen bátor álláspont mellett. De amikor az echte kommunista NDK-s utódpárt, a szélsőbaloldali Die Linke megtámogatásáról van szó, Merkelék mindjárt nem ennyire finnyásak. Annak ellenére, hogy korábban váltig állították, hogy a Baloldal nevezetű formációval semmi esetre sem állnak össze. Most azonban megszegték saját fogadalmukat.

Ezentúl a fenti események fénytörésében érdemes szemlélni az európai politikai folyamatokat, és talán jobban megértjük, miért papolnak a névleg jobboldaliak a jogállamiságról, vagy hogy mi az oka annak, hogy a hazájukért kiálló politikusokra ostoba bélyegeket nyomnak egyes álkonzervatívok. Lassan tényleg elérkezünk oda, hogy mindenki, aki Lenintől jobbra áll, fasiszta lesz.

Ezért tart itt Nyugat-Európa.