Barátságos Bogár
„A hitvány kis bogár is minden fűbe kapaszkodik elveszendő életében!”
(Gárdonyi Géza)
Minden legénylakás egy rejtelem. Mágikus összetettségét olyan varázserejű elegyek szavatolják, mint a restség, a tunyaság, valamint Pató Pál munkásságának mértéktelen tisztelete. Minden legénylakás ezer csodát rejt magában. Ilyen picinyke csoda volt Barátságos Bogár is.
***
„Volt”, mondom én, pedig jaj, ne legyek már ennyire borúlátó! Hinnem kell – muszáj hinnem, hogy Barátságos Bogár él valahol. Valami távoli, általam sosem látott egzotikus vidéken, mint például a szekrény hátulja, vagy a gázcső teteje.
Barátságos Bogárt eleinte nem így hívták, hanem úgy, hogy „Úristen, egy poloska, szedd le azonnal!” Ezt a nem túl szofisztikált, ellenben felettébb hosszú, s becézésre teljesen alkalmatlan nevet Lilla adta neki abban a minutumban, amint meglátta, hogy szegényke ott himbál a függöny tetején. Mármint nem Lilla, hanem a bogár. Mondanám, hogy közben az ágyon ültünk, ha lenne ágyam, de nincs, így azt mondom, ami van: a matracon ültünk, s éppen bort töltöttem. Bortöltés közben sem a női sikoly, sem a hisztérikus mondatszerkesztés nem szerencsés, de nyugalmamat megőrizve a jelzett irányba fordultam, majd vissza Lilla felé:
– Az nem poloska.
– Honnan tudod? – kérdezte ő, igaz, kissé lenyugodva, de azért koloratúr szopránjában nem kevés Xanax-aspiráns tremolóval.
Mondtam volna neki meg az igazat? Hogy amióta együtt vagyunk, több poloskát irtottam ki a kedvéért, mint amennyi őzbakot oroszlánra való gyakorlás közben gróf Széchenyi Zsigmond? Hogy hála a fóbiájának, mostanra én lettem az ázsiai márványos büdösségeknek a Darth Vadere? Hogy már álmomból felriasztva is? Hogy már zsebkendő nélkül, puszta kézzel is?
– Onnan, hogy ennek hengeres teste van, a poloska meg rombusz alakú – mondtam inkább nyugodtan, azzal a fajta zen zümmögéssel hangomban, amit még 15 évesen gyakoroltam ki csajmágnesnek, de gondoltam, nőnyugtatóként is működik. Nem működött.
– De te hülye vagy geometriából – szegezte nekem ultima ratióként.
– De te is – replikáztam neki, miközben letettem a borosüveget, felkeltem a matracról és közelebb mentem a függönyhöz, ahol Barátságos Bogár éppen átrepült az egyik fodorról a másik fodorra.
– Nézd, Életem, hát repülni is tud! (Sikítás) – Ez mászik és repül! (újabb sikítás, magasabb lágéban)
– Szedd le, és nyomd agyon azonnal! – kucorgott Lilla a matrac végébe, szorosan átölelve azt a kispárnát, amit a fiam szeret szorongatni, amikor horrorfilmet néz. Hát ez már nekem is sok volt!
– Tedd le a horrorpárnát, és gyere ide! – mondtam ellentmondást nem tűrően, mire odajött.
– Nézd! Ez egy barátságos bogár. Ez nem bánt. Nem büdös, nem csíp, szép áramvonalas, én ezt meg nem ölöm! Még a te kedvedért se! Sőt, tudod, mit? El is nevezem! És akkor már meg se ölhetem. Az lesz a neve, hogy Barátságos Bogár.
Miután Lilla megnyugodott (a fenét nyugodott meg, csak mesterien tudja utánozni a belül forrongó álmegnyugvást), megittuk szépen a borunkat, majd elkezdtünk válogatni a filmek között. Pókember: Hazatérés. Ő még nem látta, és én is csak hatszor. Ami a döbbenetes, hogy közben mindketten félszemmel a függönyvirtuóz Barátságos Bogarat néztük. Csak egyetlen egyszer nem, amikor Peter Parker azt mondja: „De hisz én a barátságos Pókember vagyok!”.
No, ekkor egymásra nézünk, majd egyszerre kacagtuk el magunkat. Bár tudtuk (illetve én tudtam, Lilla szerintem nem, mert nincs köze sem a zeneelmélethez, sem az akusztikához), hogy a pók az nem bogár, hanem pókszabású, mégis egyértelmű bug volt a mátrixban. Vagy ahogyan én nevezem az ilyet: meggyürkéltem az időt. Még egyszerűbben: a jövőbe néztem. S miután néztünk egy jövő idejű jelent, azonnal a függönyre vetettük pillantásunkat. De Barátságos Bogár… de Barátságos Bogár sehol sem volt.
Ki tudja, talán megunta azt, hogy miközben ő halált megvető bátorsággal hatlábú ugró-repülő függönyprodukciót folytat előttünk, mi a filmen bámuljuk a CGI pókcsávót. Az is lehet, hogy bebújt a redőnytokba, s azon keresztül a szabad élet felé vette az irányt. Már ha nem bent, a lakásban született.
***
Barátságos Bogarat, azaz BaBót… hiába, az általam adott nevek remekül becézhetők, ez itt ráadásul Szobotka Tibor fordításában a hobbit magyar neve… szóval BaBót azóta se láttam. De azóta is büszke vagyok rá, hogy ellent tudtam állni a női szeszélynek. Mármint az igazinak, nem a sütinek, annak nem tudok ellenállni, úristen, azt rettenetesen imádom. Na de hogy még Lilla kedvéért sem vettem el az életét ennek a parányi teremtménynek. És jól csináltam. Meggyőzően, finom erőszakkal, hatásosan.
Ki tudja… Ki tudja, talán nekem ehhez van tehetségem! S a gazdaság újraindításakor esetleg ehhez kéne állami támogatást szereznem. Bogár-érzékenyítő tréning hölgyeknek. Micsoda lehetőségek vannak ebben! Micsoda lehetőségek! (most mélyebben, zenesebben mondom) Micsoda lehetőségek!
(Vagy esetleg ötvenen túl kezdek kissé bogarassá válni…)
