Van egy ember a magyar közéletben, aki ha egyet előre lép, azonnal oldalaznia is szükséges. Ha miniszterelnöknek jelöli a pártja, azonnal előrántja zsebéből papírra vetett, pontokba szedett feltételeit. Ha be kell fizetni a gyereket osztálykirándulásra, beleegyezik, de csak sárga csekken, a pedellus lakáscímére hajlandó küldeni a pénzt. Ha kimegy a strandra, azt mondja, oké, de csak csütörtökön kettő és négy között, erős déli szélnél.

Talált, süllyedt: Botka Lászlóról van szó.


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Tegnap megint feltételeket szabott a szegedi polgármester. Azt üzente, hogy ő bizony, elbontja a határkerítést, ha kormányra kerül. Eddig semmi különös, mindig is tudtuk, hogy annyira szereti a városát, annyira tiszteli annak lakóit, hogy kapásból benépesítené a Széchenyi teret afgánokkal, szírekkel és albánokkal. Csakhogy valamilyen csavar mindig akad az ő megszólalásaiban, most is pontosan ez történt.

Botka László ugyanis feltételekhez kötötte a kerítés lebontását. Naná.

Azt mondta – most figyeljenek –, hogy erre csak akkor kerülhet sor, ha uniós határvédelmet kapunk, és ha a közel-keleti helyzet lecsillapodik.

Már most a közel-keleti helyzet az én születésem óta nem csillapodik, sőt, úgy nagyjából a második világháború befejezése óta sem, nagy kockázatot tehát nem érzünk a botkai mondatban.

Arra az apróságra azonban felhívjuk a figyelmet, hogy először volna szíves lenyomni a saját pártellenzékét, utána gyűrje le Gyurcsány Ferenc nevű árnyképét, majd nyerje meg a 2018-as választást. Ha mindez sikerrel lezajlott, máris kitörhet a közel-keleti béke, hathatós magyar közvetítéssel.

Feltételekkel az is, nyilván.