Cseh Katalinék csak itthon sülnek ki

Miközben a hazai ellenzék egyik mindenhez is értő prominense, Cseh Katalin nemrég arról posztolt, hogy az unió bizottságának segédletével miként lehetne a hazai akkumulátorgyártás működésének ellehetetlenítését, ha lehetséges, megszüntetését elérni, aközben Luxemburgban bejelentették, zöld lámpát kapott az első, nagy kapacitású, európai lítiumgyár felépítése, az 50 ezer lakosú Emden városa mellett.

A miniállam Livista Energy vegyipari vállalata, miután szerződést között a Niedersachsen Ports kikötőüzemeltetővel, azonnal megkezdi az építkezést, és reményeik szerint már 2026-ban a kontinens első lítiumfinomítója 40 ezer tonna, akkumulátorok számára fontos lítiumterméket fog gyártani. (Forrás autopro.hu)

A matek úgy néz ki, hogy évente 30 ezer tonna lítium-hidroxidot és 10 ezer tonna lítium-karbonátot – micsoda szitokszavak ezek a honi ellenzék ajakán –, ami 850 ezer elektromos autó akkumulátorszükségletét elégíti ki. Sőt, ezt a kapacitást rövid időn belül szeretnék megduplázni.

Ez skandalum, ez kész botrány! – kiálthatná kidagadt nyaki erekkel, kezében műanyag vizespalackkal, akkumulátoros autóval tüntikézve a szakkifejezésekkel is gyakran birkózgató Schmuck Erzsébet, a mindig egyenes tekintetű Kanász-Nagy Máté, a szöcskén fürge Tordai Bence, a gyerekkorától államférfi Gelencsér Ferenc vagy a családi nyomdák uniós mágusa, Cseh Katalin, a többi hasonlóan felkészült klíma-bozótharcosról most szót sem ejtve, de egyikük sem kiabálja, mert tudják, azon a néhány száz félrevezetett emberen, akik a hazai tüntikézéseken Debrecentől Mikepércsen át Ácsig felülnek nekik, nos, azokon kívül a kutya sem hallaná meg őket, nemhogy Luxemburg, Németország vagy éppen Párizs.

Európai kontextusba helyezve ugyanis még patikamérlegen is súlytalanok, Brüsszel csak akkor enged a pórázukon, ha kizárólag saját hazájukat támadják, ugatják. És vicsorognak, agyarkodnak, minden beruházásban csak újabb politikai velős csontot látnak, amit ha sikerülne szétmarcangolni, az olyan kéjjel töltené el mindannyiukat, mintha „Azorbánt” meg a hazát marcangolnák.

Ezeket a hatalomvágy és irigység fűtötte teátrális orvtámadásokat persze megtévesztő, klíma- meg országféltésből összefércelt harci díszben igyekeznek naponta elkövetni. Maskarájuk mögül riogatnak, rémisztgetnek, például azzal, hogy odalesz a vizünk, a földünk, a levegőnk, röviden gyermekeink és unokáink jövője, különben is kis ország vagyunk mi ahhoz, hogy a németek mellett Európa második akkumulátor-nagyhatalma legyünk.  

Mit állít ezzel szemben a mindössze 2600 négyzetkilométer (Magyarországnál csaknem negyvenszer kisebb) és összesen 660 ezer lakosú ország, Luxemburg lítiumgyári igazgatója Daniel Bloor? „A lítiumfeldolgozó kritikus hiányt fog betölteni az európai elektromos járművek és akkumulátorok ellátási láncaiban”, mert a cél kiszolgálni Európát. A lítiumgyárban ausztrál és afrikai kőzeteket, dél-amerikai sóoldatokat és újrahasznosított akkumulátorokból készült lítium intermediereket finomítanak.

Mindezek tudatában és ismeretében Nyugaton sem óbégat, ijesztget jóformán senki. Sőt, a francia elnök még büszke is arra, hogy nemrégen, személyes közbenjárására sikerült a galloknak is „megcsípni” egy nagy akkugyár-beruházást. De a német környezetvédelmi miniszter asszonynak sem jutott eszébe egyetlen egyszer sem bírálni a nagyszámú és teljesítményű németországi akkumulátorgyár-telepítéseket, pedig gyanítom, ért hozzá annyit, mint Cseh Katalin, Donáth Anna, Szabó Tímea és társai együttvéve.

Persze a hazai, kizárólag saját politikai érdekei szerint és idegen zsoldban vitézkedő klíma-bozótharcosok minderről mélyen hallgatnak, mint ahogyan arról a mikepércsnyi nagyságú bajor falucskáról is, ahol a gyermekeiket nevelő édesanyáknak eszük ágában sincs a településük mellett épülő akkumulátorgyár ellen babakocsikkal tüntetni, ehelyett a közösség 74 százaléka támogatja azt.

Gondolja bárki is, hogy a bajorokat nem érdekli a földjük, a vizük, a levegőjük vagy a gyermekeik jövője, csak az akkubiznisz? Szerencséjükre őket nem traktálják hamis mérgekkel, közelgő világvégével meg orbáni diktatúrával olyan belpesti megmondóemberek, akik legfeljebb turistabakancsban szoktak „lekirándulni az avult magyar vidékre”. Hadoválnak gazdag humuszról, sárga kikericsről, drága ivóvízről meg lombos erdőről, de egy bátrabb kakastól már elugranak és a tehenet csokipapír után lilának képzelik, noha tudhatnák: ha a vidéki nem kapál, a városi nem eszik.

Ami pedig például a debreceni jó minőségű termőföld ellenzék szerinti elkótyavetyélését illeti, az is csak egy politikai hadova, mert hozzáértő hajdúsági nagygazdától, Menyhárt Dánieltől tudom, hogy ahol a gyárak épülnek, ott mindössze 15 centiméteres fedőréteg alatt semmire se jó, kötött agyag sárgállik, ami nem tévesztendő össze az ugyancsak sárga gödi kikericcsel, tisztelt LMP.

Az pedig még a Holdról is látszik, amit a Velencei-tó tófelügyelőségének vezetőjétől, Temesi Mihálytól tudok, hogy vízkészletünk politikai dimenziókba emelt féltése azért erőltetett, mert a Dunán, a Tiszán és más folyásokon évente, mintegy 112 milliárd köbméter víz jön be az országba, év végére viszont 117 milliárd megy ki, azaz két Balatonnyival több, ezért a „vízzabáló akkumulátorgyár” vizeinknek meg se kottyan.

Akkor is veszélyes? Tényleg az, de hadd citáljam ide egy akkumulátor-hasznosítót már befogadó város, Bátonyterenye polgármesterének, Nagy-Majdon Józsefnek a véleményét: mennyi porral, füsttel járt a kohászat, az üveggyártás vagy a bányászat? Mégis szükség volt rá. De említhetem a beton- és aszfaltdarálást, a műanyag fröccsöntést, az üveggyapot, a hungarocell, a gumi, a műanyag ablak- és bútorgyártást, vagy a teljes vegyipart. Akkor most hagyjunk fel mindennel? Még a gyógyszergyártással is, hiszen mérgekkel dolgozó veszélyes üzem. Nevetséges. 

Ha betartják a kötelező előírásokat, akkor egyik gyár sem veszélyesebb a másiknál! A többi tömény politika.

Amit a magyar ellenzék úgy próbál csűrni-csavarni a saját hasznára, hogy látszólag szembemegy az akkumulátorgyártást pozitívan értékelő európai trenddel, de csak szigorúan itthon, egyrészt azért, mert más országokban kinevetnék, esetleg megbüntetnék rémhírterjesztésért, másrészt, mert Brüsszel engedélyével és bátorításával itthon bármit megtehet, hazudhat is, csak ártson a magyar kormánynak.

Ezért jelenhet meg két egymásnak ellentmondó hír közel azonos időben a luxemburgi lítiumfinomító építésének azonnali megkezdéséről, illetve Cseh Katalin bejelentéséről, amelyben a magyar akkumulátorgyárak ellenőrzéséhez kéri a brüsszeli helytartók segítségét.

A hazudozás veszélyesebb, mint az erőszak. Még a gyilkos ellen is lehet védekezni: rendőrrel, törvénnyel, esetleg zsebkéssel – mondják. A mi hazudozóink is, megtévesztve, akit csak lehet, kiszolgáltatott és méltatlan helyzetbe akarják sodorni az országot – gerjesztett balhék oktatásban, egészségügyben, akkumulátorfronton, stb. –, hogy állandóan magyarázkodni kelljen, ezért bármilyen furcsa, de az eddigieknél sokkal hangosabban és határozottabban kell hirdetni, reklámozni a tényeken alapuló igazságot. Nyilvánvalóvá kell tenni: miközben az ellenzék azzal hazudja tele az országot, hogy az Orbán-éra veszi el gyermekeink és unokáink jövőjét, aközben éppen ők azok, akik a gyermekeink és az unokáink jövőjét, gazdasági fejlődésünket is feláldoznák pillanatnyi politikai érdekeik oltárán.

A hazug ember ellen csak egy módon lehet védekezni: meg kell akadályozni, hogy tovább hazudozzon.

Idő van.