Németországban a közelmúltban szigorították a migránsokra vonatkozó eljárásokat. Az új jogszabálycsomag értelmében például a hatóságok elvehetik az újonnan érkező bevándorlók mobiltelefonját, laptopját és más adathordozóját, hogy megállapítsák személyazonosságukat. Menekültotthonok helyett jönnek majd a tömegszállások, a közveszélyes elutasítottak lábán pedig kattanhat a lábbilincs, vagyis az elektronikus nyomkövető, hogy a delikvens ne tudjon felszívódni a kitoloncolás előtt.

Két évvel a migrációs krízis kezdete után Thomas de Maiziére német belügyminiszternek arra is sikerült ráébrednie, hogy „egy jogállamban elfogadhatatlan, hogy egy menedékkérő tetszése szerint váltogathatja nevét és állampolgárságát, nem közöl használható adatokat, és számíthat arra, hogy kitoloncolása az útlevelet helyettesítő irat beszerzésénél kudarcba fullad”.

Persze ezeket jóval korábban megléphették volna, a migránsok nem most kezdték hamis adatokkal bombázni a hatóságokat, ahogy a többi probléma sem új keletű. Ugyanakkor beszédes az a változás, amely Németországban azóta történt, hogy lelkes állampolgárok ujjongva fogadták migránsokat a pályaudvaron. A Willkommenskulturból először aufwiedersehenkultur lett, azaz felpörögtek a kitoloncolások, ez a mostani szigorítás pedig már ennél is többet céloz meg: a frissen beérkezők szűrését.

Nem is olyan rég még habzó szájjal nácizott volna a német média kilencvenkilenc százaléka ilyen lépések miatt.

Vannak más érdekes változások is: míg hosszú időn át hiába érveltek biztonságpolitikai szakértők amellett, hogy az unió határain kívül kellene védekezni az illegális bevándorlással szemben, most úgy tűnik, hogy fű alatt elkezdték összehozni az „Európa erődöt”. Líbia és az Európai Unió megállapodást kötött, hogy a líbiai parti őrség, amely kiképzést is kap az EU-tól, feltartóztatja a migránsokat, és visszaszállítja őket az ország menekülttáboraiba. Olaszországtól négy, nagyjavításon átesett őrnaszádot is kaptak az illegális bevándorlás elleni harcban való kétoldalú együttműködés keretében, további hatot pedig a közeljövőben fognak átadni Líbiának. Eközben német, olasz és francia kezdeményezés keretében rendőrségi misszió indul Niger északi, Líbiával szomszédos határtérségében, hogy lassítsa a fekete Afrika felől érkező migrációt.

Akár örülhetnénk is ennek, mondván, végre megjött a brüsszeli urak esze, ha lassan is. De nem lehet, mert eközben legalább ekkora vehemenciával dolgoznak azon is, hogy Magyarország végül megadja magát, és ide is betelepíthessék a migránsokat.

Brüsszel szándéka világos. Támogatják, és ahol szükséges, kikényszerítik a betelepítést, viszont úgy tűnik, belátták, nem lehet mindenkit befogadni. Ezért adják a hadihajókat Líbiának, és ezért mennek európai fegyveresek egy afrikai ország határára is. Hogy lefékezzék a migrációt, ahogy azt a Törökországgal kötött megállapodással korábban is tették.

Persze ezt a világért sem vernék nagydobra, a brüsszeli kommunikációban szó sincs határvédelemről. Jellemző, hogy a nigeri missziót is ellátták a jól csengő humanitárius jelzővel. Berlinben az után döntöttek szigorításokról, hogy másfél millió migráns már megérkezett Németországba. Az EU vezetése jelenleg két malomban őrölne: a korábbi jelszavakra hivatkozva végigvinné a migránsok szétosztását minden uniós országban, miközben immár rendezné sorait a határokon.

De ez nem fog menni, mert a szellemet már kiengedték a palackból. A Bundeswehr által megszavazott szigorításokat baloldali pártok és civil szervezetek hangos tiltakozása kísérte, a líbiai parti őrségnek pedig nemcsak az embercsempészekkel, hanem a jól szervezett civil szervezetek hajóival is versenyt kell futniuk, ha vissza akarják fordítani a migránsokat.

Ha Brüsszelben komolyan gondolják a migránsok feltartóztatását, akkor bizony fel kell készülniük a Soros-hálózat haragjára, elvégre „nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret”.