Csillagszemű Ricky

„A képmutatás általános jelenség. Halálunkban véget ér, de előbb nem.”
(Isaac Asimov)

Vajon mi történik akkor, ha valaki kimondja az igazat? Nos, az attól függ. Ha meglehetősen hírhedt és ellenszenves, akkor közgyűlölet tárgyává teszi magát. Ha azonban viccesen közkedvelt, akkor még kritikájának tárgyai is hangos kacajban törnek ki szavai hallatán. 

Csillagszemű Ricky 

Imádom Ricky Gervaist. Régóta. Ahogyan a brit humort, s úgy általában a British Englisht beszélő színészeket. Nyilván az sem árt, ha tehetségesek. Ricky éppenséggel talentumok tekintetében nem a sor végén áll. Így történt, hogy lelkesen és érdeklődve hallgattam bele a Golden Globe-díjátadón elmondott beszédébe. S ismét nem csalatkoztam. Ahogyan több lap is fogalmazott, a brit humorista ledobta Hollywoodra az atomot. Akár a mesebeli, sosem hazudó Csillagszemű Juhász. 

Hogy mit tett? Nos, semmi különöset. Csupán megkérte színésztársait arra az egyszerű dologra, hogy a patetikus politikai nézeteiket ugyan tegyék már le a ruhatárban, majd a megnyert díjat megköszönve „húzzanak el a pi…ba” (sic!). Hozzátette még, hogy az élet nagy dolgaiban már csak azért se ártsák bele magukat, mert a legtöbbjük még Greta Thunbergnél is kevesebbet járt iskolába. Ehhez képest szavait lelkes kacaj és mérsékelt taps fogadta. A nézőknek pedig abban a szerencsében volt részük, hogy kicsit beleláthattak a dolgok algoritmusába.

Furcsa mechanizmusok 

Azok a bizonyos furcsa mechanizmusok persze eddig se lettek elrejtve senki elől. Sőt! Általunk eleddig közkedvelt, ragyogó tehetségű színészek nullázták le magukat emberileg a pillanat tört része alatt. Kezdődött mindez azzal, hogy az Obama-adminisztráció után a díjátadókon, társadalmi eseményeken elmondott színészi szónoklatok kísérteties sablon szerint kezdtek uniformizálódni. Legelőször is minden szónok kötelességének tartotta elmondani, hogy Trump egy idióta, és sokkal kevesebben szavaztak rá, mint amennyivel nyert. Majd rögtön hozzátették, hogy a világot meg kell menteni, s ennek alapfeltétele a másság elfogadása, a klímaharc, valamint a falak lerombolása és a menekültek befogadása. Márpedig amikor ilyesmit egy Robert De Niro vagy egy Richard Gere mond, az emberek hajlamosak odafigyelni. 

Csak hát… Ahogyan Ricky Gervais is mondta, a társadalomformáló nézeteiket úton-útfélen hirdető kollégáinak jó része egyszerűen tanulatlan (v.ö. ostoba). Többségüknek pedig az állandó luxus miatt annyi rálátása sincs a való életre, mint vakondnak a teljes napfogyatkozásra. S az még hagyján, ha valóban megérdemelten hírnevet szerzett művészek mondanak ezt-azt. De a sorba kisvártatva beálltak az Twitter- és Insta-sztárok, a YouTube-influenszerek, karaoke énekesek és más, zéró teljesítményű percemberkék. A nép pedig úgy itta (úgy issza) a szavaikat, mint az ambróziát. 

Akció és reakció 

Hogy mi történt a beszéd elhangoztával? Az égvilágon semmi. Ricky viccesen provokált, Ricky fordított pszichológiát alkalmazva fogalmazta meg társadalomkritikáját – ilyen és ehhez hasonló vélemények láttak napvilágot szinte azonnal. A helyzeten még az sem változtatott, hogy Gervais a Twitteren sietve közölte: amennyiben néhány napon belül két tarkólövés következtében tragikusan elhalálozna, akkor tudjuk, hogy miért. Na, ezen is jót kacagtak az érintettek. S mondhatnánk, hogy a brit komédiás egy olyan leeresztőszelepként működött, akit/amit mások hoztak működésbe, én azért szentül hiszem, hogy azok a bizonyos szavak szívből lettek kimondva. Még akkor is, ha maga a szónok hitte a legkevésbé, hogy szavainak lesz bármiféle foganatja is. 

A szintén zseniális, ám mostanában úgyszintén beteg nézeteket valló Jim Carrey Hantaboy című filmjében láthatjuk azt a jelenetet, amikor a kisfia születésnapi kívánságára egy napig hazudni képtelen ügyvéd beolvas az igazgatótanácsnak. Amikor pedig a tanácstagok azt látják, hogy az elnök hangosan kacagni kezd, ők is hirtelen nagyon viccesnek találják ezeket a rettenetesen bántó, ám felettébb igaz szavakat. Itt is pontosan ez történt. De Niro nevet? Oprah kacag? Di Caprio a térdét csapkodja? Ja, akkor ez hatalmas trollkodás, óriási vicc, amin mindenkinek kötelező kacagni. 

***

Pedig Ricky pontosan a lényeget mondta el. Valóban tudatlan hollywoodi sztároknak, iskolakerülő gyerekeknek vagy fenékriszáló Insta-modelleknek kell irányítani a közvéleményt? Mert ha igen, nagyon nagy a baj. Hogy mekkora? Nos, ennek szemléltetésére álljon itt Mariah Carey örökbecsű véleménye az éhező gyerekekről:

„Bármikor, ha tévét nézek, és látom a világszerte éhező, szegény gyerekeket, nem tudom megállni, hogy ne sírjam el magam. Mármint szeretnék én is olyan vékony lenni, de a legyek meg a halál meg ilyenek nélkül.”