Demeter Szilárd: Lengyelország
A román politika hajnalán, amikor még volt regionális identitásuk is, az erdélyi és bánsági románok amiatt berzenkedtek, hogy elküldik a politikusaikat az érdekeiket képviselni Bukarestbe, oszt’ azok hazajönnek Bukarest érdekeit képviselve, akár a választóik kárára is (később sokszor ugyanezt érezték az erdélyi magyarok). Valahogy így járt Donald Tusk. Elment lengyelként Brüsszelbe, visszajött Lengyelországba brüsszelitaként. A lengyelországi belháború egy határig mélységesen európai történet.Demeter Szilárd írása a Látószög blogon.
Herbert Marcuse 1965-ben alkotta meg a „represszív tolerancia” fogalmát, megágyazva a ‘68-as mozgalomnak. Idézem őt: „Az, hogy […] az intoleranciát a gondolkodással, a véleménnyel és a szavakkal szemben is lehet gyakorolni (intoleranciát mindenekelőtt a politikai jobboldallal és a konzervatívokkal szemben) – ezek olyan antidemokratikus elképzelések, amelyek megfelelnek a demokratikus társadalom valóságos fejlődésének, amely szétzúzta a mindenoldalú tolerancia bázisát.”
Ami tehát most Lengyelországban történik a liberárják helyeslése mellett, vagyis „a jogállamiság, demokrácia és tolerancia kultúrájának helyreállítása” jogtiprással, antidemokratikusan és intoleránsan, az nem más, mint amit Marcuse javasolt szűk hatvan esztendővel ezelőtt, aki nyomatékosítja is ugyanebben az esszéjében: „a tényleges béke azt követeli, hogy a toleranciát már a tett előtt megvonjuk: a kommunikáció szintjén, szóban, nyomtatásban és képben„.
Na igen. Amikor még szépreményű filozófusként először olvastam Marcuse esszéjét, már akkor kísértetiesen emlékeztetett engem valamire. Lehet ugyan a diktatúrát „felszabadító toleranciának” is nevezni, ahogyan a liberárják tanítómestere tette, csakhogy ennek a szovjet változatát mi éltük. Logikáját tekintve ugyanezt gyakorolták velünk az elvtársak, és ezt az ajtót nyitják ki most Tuskék. A kommunizmus kísértete ismét köztünk jár.
Nem tanultunk semmit a huszadik század borzalmaiból.
Ez elvileg a lengyelek baja kellene, hogy legyen, ők választották maguknak, ám a lengyelországi történések jóval túlmutatnak az egyszeri hasznos idióta társadalommérnökösködő hevületén. És itt van az a bizonyos határ. Mert volna még egy apróság, amit nem ártana figyelembe venni, mielőtt még a lengyelországi hadjáratot mint európai modellt a liberárják eszkalálnák a volt Vasfüggönyön inneni országokra. Az illegális migráció elszabadulása miatt Európa lakossága változóban van. És ha elfogadjuk, hogy egy világnézet, ideológia stb. nevében jogtiprással, antidemokratikusan és intoleránsan föl lehet lépni, akkor nem marad érvünk az ellen, ha például a fundamentalista iszlám ugyanezt szeretné majd a keresztény kultúrkörre alapozott teljes európai civilizációval szemben érvényesíteni.
És akkor nem kommunisták leszünk itt a fényességes Nyugaton, hanem behódoltak.
Az Európai Unió helyett kalifátusban élni azért nem volna jó. Elsősorban mindazok számára, akiknek az életvitele, szexuális szokásai stb. a fundamentalista iszlám kulturális kódrendszer szerint nem annyira elfogadott.
Marcuse szellemében a korbácsolást is lehet ugyan „szadomazo szexnek” nevezni, de nem hiszem, hogy ez vigasztalná az LMBTQX-társadalmat.
Az írása eredetileg a Látószög blogon jelent meg, azt IDE KATTINTVA érhetik el.
