Egy megemlékezésről tényszerűen
Náci, szélsőjobb, rasszista, feldúlás – igazából nincs semmi új a csütörtök esti Erzsébet téri megemlékezésről szóló balliberális „tudósításokban”. Szerzőik ugyanabban a fél tucat elcsépelt jelzőben lubickolnak kéjes borzongással, mint amit harminc éve halálosan ununk.
Mi magyarok.
És mi, szurkolók.
Ezért ezúttal a személyes hangvétel.
Nem mintha számítana, hogy mit fröcsögnek. Semmi közünk hozzájuk, és nekik sincs semmi közük hozzánk. Sőt, semmihez sincs semmi közük. Számunkra nem is léteznek, bár a szintén unásig ismert magyarellenes kettő mérce előtt sosem fogunk meghódolni.
Még az sem számít, hogy sajnálatosan egyes nem ballib (tehát az értelmezhető létezésen innen létező) orgánumok is a biztosító rendőrök ellen felhorgadó indulatokról írtak, a meglóduló képzelet által félrevezetve a gyanútlan olvasókat.
A magunk és a magam becsülete, valamint az érdeklődő, igazságkereső olvasó tisztelete mégis kikényszeríti, hogy használjam legfontosabb munkaeszközömet, a tényt.
A tény pedig az, hogy múlt pénteken hajnalban Budapesten, az Erzsébet térhez közel, a József Attila és a Hercegprímás utca sarkán (nem pedig, miként a médiában tévesen elterjedt, a Deák téren) egy cigány fiatalokból álló banda rárontott néhány fiúra, akik közül kettőt a támadók egyike halálra késelt. Az állati brutalitással, minden értelem nélkül végrehajtott mészárlás okkal idézte fel a közvéleményben Marian Cozma 11 évvel ezelőtti kivégzését.
A két áldozat történetesen elkötelezett Újpest-drukker volt, ezért a lilák szurkolói csütörtök estére megemlékezést szerveztek társaik előtti főhajtásként. (Eközben egy másik helyszínen, másik rendezvény keretében a Mi Hazánk Mozgalom tüntetett a maga politikai értékrendje és szempontjai szerint.)
A szurkolói, tehát politika- és pártmentes, civil tiszteletadáshoz a fontos ügyekben kivételes egységet felmutatni képes magyar szervezett szurkolói világ számos rivális közössége is csatlakozott az „egy zászló mind felett” elv jegyében. Ott voltak és az újpestiek mellé felsorakozva lerótták kegyeletüket a klubok fanatikusai közül – ABC-sorrendben – a Csepel, a Diósgyőr, a Dunaújváros, a Ferencváros, a Kispest, a Mezőkövesd, a REAC, a Vasas, a Videoton, a negyedosztályban játszó Vízművek szurkolói, valamint a magyar válogatott mögött álló Carpathian Brigade – én legalábbis e közösségek képviselőit láttam, elnézést, ha valaki méltatlanul kimaradt az említésből!
A magyar szurkolótáborok legelkötelezettebb fanatikusai nem vizsgálják senki pedigréjét, és politikai szempontok sem befolyásolják e közösségeket. Ha valaki él-hal a csapatáért, és hűséges a hazájához, helye van a lelátón, függetlenül a származásától. A maga koordináta-rendszerében érték- és struktúrakonzervatív, tekintélytisztelő szurkolói világ e tekintetben a kívülállók számára talán meglepő módon nagyon is befogadó. De nem naiv, főleg nem liberálidióta. Őszinte, egyenes, ezért figyelmeztet és igazságot kér.
Ezt tette csütörtök este az Erzsébet tér mellett emelt fővel, mindvégig békésen, kétségtelenül markánsan. A szervezett magyar lelátói szcéna, fanyalogjon vagy gyűlölködjön bármely fakenews-gyár kedvére, ismét bizonyította a szív, a lélek, a politikán és ideológiákon felül álló elfojthatatlan igazságérzet erejét.
