Élettelen méltóság
Wolfgang Schäuble veterán CDU-s, régi vágású kereszténydemokrata politikus, aki a berlini törvényhozás elnöke, és nem mellesleg Magyarország nagy barátja. Erényei azonban nem mentik fel saját szavai alól, melyek sok esetben a Merkel-féle vonal megszólalásaihoz hasonlók. Ez alkalommal pedig a Bundestag elnöke messzire merészkedett.
Egy minap közölt interjúban Schäuble a német Der Tagesspiegel munkatársának beszélt a koronavírus okozta helyzetről. Ebben a politikus megkérdőjelezte az élethez való jog prioritását. Mint mondta: a maga teljességében nem igaz, hogy az emberi élet védelme mindennél előbbre való, mivel a német alaptörvény az ember méltóságát tartja számon abszolút értékként, és nem zárja ki, hogy „egyszer meg kell halnunk”. Habár az eset nagy felháborodást keltett Németországban, akkora hullámokat mégsem vert, hogy eljusson Brüsszelig, ahogy erre különleges erejével képes a lengyel és a magyar kormány bárminemű politikai lépése által.
Ha az EU-t tekintjük etalonnak (a németeknél ez mindenképp érvényes), akkor citálhatjuk az Európai Unió Alapjogi Chartájának második cikkét, amely több pontban értekezik az emberélet prioritásáról, köztük a halálbüntetés eltörlésének kötelező érvényéről. Emellett megemlékezhetünk az européerek által agyonutánzott USA-ról is, amely Függetlenségi Nyilatkozata a nyugati világ egyik meghatározó deklarációjaként szintén kiemelten kezeli az élethez való jogot.
Nem vagyok meggyőződve arról, hogy Wolfgang Schäuble emberi, vagy politikai minőségében ne tenne meg minden tőle telhetőt az életmentésért; azt pedig végképp nem gondolom, hogy ne tartaná fontosnak, hogy minél kevesebb ember haljon meg a mostani nehéz időkben Németországban és a világon egyaránt. Előfordulhat, hogy spontán jogi-dogmatikai aspektusokat akart firtatni sajátos köntösben. Ahogy az is lehetséges, hogy az inkriminált mondatokat előtte végiggondolta.
Mindenesetre fontos leszögezni és háromszor aláhúzni: aki elsőrendű politikai szereplőként – jelen esetben Németország egyik legfőbb közjogi méltóságaként – egy pusztító világjárvány kellős közepén olyan erős szavakkal dobálózik, mint az emberélet, jobban kell vigyáznia, és igenis figyelembe kell vennie annak elsőségének szempontját. Nincs olyan szőrszálhasogató jogértelmezési fejtegetés, ami által háttérbe lehet szorítani az élethez való fundamentális jogot.
Persze kissé cinikusan kérdezhetnénk, hogy ha Nyugaton reneszánszát éli az abortusz, amire már külön iparág épült (lásd: Planned Parenthood), ugyan miért keresgéljük az arrafelé „nyomokban is alig tartalmazott” életpártiságot? Ezzel együtt inkább aggasztó az a tendencia, hogy nemcsak a liberálisok, hanem egyes magukat konzervatívnak valló politikai aktorok is bagatellizálják az élethez való jog jelentőségét, és úgy elmélkednek arról, mint az egyszeri édesanya a fia focimániájáról: ez mind szép és jó, de azért vannak fontosabb dolgok is ennél.
Lehet arról értekezni, hogy az emberi méltóság joga milyen elsöprő fontossággal bír, de ha valaki ennek jegyében óvatlanul jár el, elkapja a koronavírust, és ne adj’ Isten annak szövődményeibe belehal, az sokat ért el ezzel a magasztos elvvel – nehéz az emberi méltóságát fenntartania egy elhunytnak.
Összegezve tehát: több tiszteletet érdemel a téma spájzba dugásánál egy középkorú, vagy egy fiatal; egy idős, vagy egy gyermek; egy haldokló ember, vagy éppen egy születendő magzat. A halál kultúrája helyett ideje volna beköszöntenie az élet tiszteletének.
