Evett ma már mikroműanyagot?

„A természet nem tűri, hogy zsarnokoskodjunk fölötte. Elégedjünk meg annyi hatalommal, amennyit rejtélyeinek megfejtéséből kicsikarhatunk.”
(Jacob Bronowski)

A címben megfogalmazott kérdés valójában helytelen. Helyesen így hangozna: „Ma mennyi mikroműanyagot evett?”. Ezek a kis piszkok, ezek az öt milliméternél kisebb plasztikdarabkák ugyanis mindenhol ott vannak.

Valóban mindenhol

A mikroműanyagok veszélyeire a Kossuth rádió Trend-idők című műsorában hívta fel a figyelmet Jurecska Laura környezetkémikus, az ELTE TTK Mikrobiológiai Tanszékének tudományos munkatársa. A kutató döbbenetes adatokról számolt be. Elmondása alapján ha csapvizet iszunk, évente négyezer körül van a szervezetünkbe bevitt mikroműanyag-darabkák száma. S ha azt gondolnánk, hogy a helyzet sokkal jobb, ha PET-palackos ásványvizet fogyasztunk, óriásit tévedünk, ugyanis ezek fogyasztásakor a bevitt műanyagok száma az évi kilencvenezret is elérheti.

Az erősen károsító, rákkeltő, s egyéb más, krónikus betegségeket okozó vagy arra hajlamosító mikroműanyagok pontos mérésére nincs nemzetközileg elfogadott standard, így más országokkal nem tudjuk összevetni ezek hazai előfordulását. Ám azt tudjuk, hogy a csapvízbe nagyobb álló- és folyóvizeinkből kerülnek, ezek közül pedig értelemszerűen a két legnagyobb, a Duna és a Tisza a legszennyezettebb. A folyók esetében a szennyeződést már úgy kapjuk, hiszen a víz több országon is átfolyik. S bár a szennyvíztisztítás 85-95 százalékban eltávolítja a káros mikrorészecskéket, a megmaradó szám is meglehetősen magas. 

Mindennapi műanyagunk

Arról nem is beszélve, hogy a szennyvíztisztítás során keletkező szennyvíziszap tárolja a mikroműanyag-darabkákat. Így amikor az iszapot hasznosítják a mezőgazdaságban, a műanyag beépül a termőföldbe, onnan pedig magukba a terményekbe. Így ezeket ételeinkkel is a szervezetünkbe visszük. Az, hogy a műanyagpalackokról leválnak ilyen részek, természetesnek mondható. De találtak már mikroműanyagokat konyhasóban, mézben, sörben vagy előkészített tengeri ételekben is. A plasztikszennyeződés nagyobbrészt azonban nem a szennyezett földből, hanem az ételek-italok csomagolásainak, illetve a műanyag konyhai- és evőeszközök felületének aprózódásaiból kerül a szervezetünkbe.

S ha ez még nem lenne elég, íme a sokkoló tény: a levegő is teli van plasztikalapú mikroszennyeződésekkel, amelyek a légutakba kerülve káros lerakódásokat képezhetnek. A „képezhetnek” ez esetben nem valamiféle szenzációhajhász riogatás, vagy amolyan gyógyszergyártói trükk, amivel a feltételes mód révén elkerülhető a jogi felelősségre vonás; ezek a műanyagok mindenképpen lerakódást képeznek a légutakban, s csupán a szervezet immunrendszerének állapota határozza meg, hogy csupán ártatlanul irritálnak-e, vagy valóban komoly betegségek melegágyává válnak.   

Időben vagy késve?

Magyarország kormánya elkötelezett a környezetvédelem mellett; hazánkban is megkezdődött az egyes műanyagtermékek környezetre gyakorolt hatásának csökkentéséről szóló uniós irányelv (SUP irányelv) hazai átvétele, valamint 2021. július 3-ától a gyártóknak alkalmazniuk kell az egészségügyi betétek, tamponok és tampon-applikátorok, nedves törlőkendők, dohánytermékek és italpoharak esetében az uniós jelölési követelményeket. Emellett 2022. január 15-ig az egyszer használatos műanyagtermékek gyártóit a hulladékgazdálkodási hatóságnál nyilvántartásba kell venni, 2022. január 1-jétől pedig a gyártóknak nyilvántartást kell vezetniük, valamint adatszolgáltatási kötelezettségük is lesz a szakhatóság felé. A gyártóknak továbbá gondoskodniuk kell arról, hogy az általuk forgalomba hozott PET italpalackoknak 2025-től legalább a negyede, 2030-tól pedig mintegy harmada újrafeldolgozott műanyagból készüljön.

A nagy kérdés az, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium által felügyelt intézkedési terv még éppen időben érkezett-e, avagy elkéstünk? S amikor azt mondom, hogy elkéstünk, nem Magyarországra értem, hanem globálisan. Hiszen például a törvényi szabályozást nem érintő műanyagok, a tárolóedények, evőeszközök, tányérok, s minden, tartós használatú műanyag eszköz hosszú időn keresztül velünk marad még. Ezek végleges eltűnésének ideje ugyanolyan hosszadalmas időt vesz igénybe, mint például a hazánkban a ’80-as évek végéig használt ólmozott benzin rendkívül káros égéstermékeinek kiürülése a termőföldből. 

***

Nem azt mondom, hogy sírjuk vissza azt a kort, amikor a férfiembernek egyetlen bicskája volt, és azzal evett. Ám az kétségtelen tény, hogy az elmúlt félszáz év alatt körbevettük magunkat rengeteg olyan teljesen felesleges, megkérdőjelezhető minőségű tárggyal, melyeknek veszélyeit egészen mostanáig fel sem fogtuk. S a haszontalan, káros tárgyak görcsös gyűjtögetése tökéletesen egybeesett a természettől való eltávolodásunkkal.

Nem elég tehát kivonni az egyszer használatos káros anyagokat, és csökkenteni a tartós használatú káros termékek számát. Ez csak a folyamat egyik része. Az ördögi kört azzal szakíthatjuk meg, ha mindeközben visszatalálunk a természethez, és próbálunk minden élőt és természetes élettelent egyetlen nagy körforgás részeként szemlélni.

Beleértve saját magunkat is.