Fotó: Von PaulT (Gunther Tschuch) – Eigenes Werk, CC BY-SA 4.0, Wikimedia Commons
Mühlrose (Trebendorf, Saxony, Germany)
Hirdetés

A németek Olaf Scholz kancellár irányításával olyan barbárokká váltak, mint 36 évvel ezelőtt Nicolae Ceaușescu vezetésével a románok voltak? Mi másra gondolna az ember a következő, manapság hihetetlennek tűnő hír olvastán: Egy több száz éves szászországi falut dózerolnak el a föld színéről a német zöld átállás jegyében, mert ismét kell nekik a barnaszén. Mühlrose kétszáz lakója kapott útilaput – új otthon után kell nézniük és ki kell költözniük, mert a települést rövidesen mindenestül elnyeli a bánya.

Csaknem esztendőre pontosan negyven éve annak, hogy a már a falurombolás szimbólumává vált erdélyi Bözödújfalu településről hasonló indokkal kezdték meg az ott élők elüldözését, mert a hegyek közé épült otthonaik helyén nem szenet kerestek, hanem víztározót építettek. A falu elárasztását 1988-ban indították és 1994-ben, a teljes feltöltést követően már csak a templom tornya fohászkodott a vízből az égre Isten segítségéért.

Akkor, 36 esztendeje közel százezer anyaországi magyar – közöttük e sorok írója – vonult a budapesti Hősök terére és követelte ugyancsak magyar rendőrök vizslató figyelmét éberen tartva a román falurombolás azonnali beszüntetését, amire a bukaresti diktátor mosolyogva legyintett egyet.

Fotó: Fortepan / Gábor Viktor

Az Olt megyei bocskoros és alkoholista Ceaușescu apuka sokszor felpofozott, később kommunistának esküdött Nicolae fia csakúgy állt ellen az alattvalók nyöszörgésének, mint a textilmunkás szülők Hamburg Rahlsledt kerületében cseperedett Olaf gyereke, aki viszont indíttatásánál fogva a szocialistáknál lelt meleg otthonra.

Korábban írtuk

Mondhatjuk erre, nincs új a nap alatt, vagy azt is, hogy lám, a történelem ismétli önmagát, hiszen a szászországi falucskáért is hiába a tiltakozás, a népnek menni, a szénnek meg jönni kell, mert a zöld irányváltás ezt diktálja. Hogy rosszul diktálja? Az egy Ceaușescuhoz hasonló baloldali demokratát csöppet sem hoz(hat) zavarba, mint ahogyan nem is hoz. Olaf is tud legyinteni egyet.

Mühlrose falucska az egykori Csehszlovákia, Kelet-Németország és Lengyelország találkozásánál fekszik és a kommunista országok egyik szénbányászati központja volt. Aztán megszűnt a termelés és évtizedeken át semmi. Mára viszont, mivel Németország zöld őrületében bezárta az atomerőműveit és az ukrán háború miatt, parancsszóra kénytelen az orosz gáztól fintorogni, kibontja a régi, berobbantott aknákat, sőt, letarolva ember, állat, erdő élőhelyét, új tárnákat és szénmezőket nyit. Ennyit a környezetvédelemről meg az európai zöldek észjárásáról.

A kétharmad részben már fel is számolt falucska protestáns lelkésze, Jadwiga Mahling szerint ami velük most történik, az hihetetlen. Miközben mindenki az energetikai átállásról beszél, lebontanak egy falut a szénért.

Az a Németország, amely Helmut Kohl kancellár vezetésével, a román falurombolások idején, személyenként 20-25 ezer márkáért még kimenteni igyekezett a szászokat a román pokolból, most, Olaf Scholz tündöklése alatt a saját falvait rombolja le, némi barnaszénért ahelyett, hogy a politikáján változtatna. Ha a kommunista Ceaușescu gazember volt, márpedig az volt, akkor a szocialista Scholz, meg az ő szintén balos-zöld Baerbockja és néppárti Webere micsoda?

Az erdélyi Bözödújfalu egykori lakói az 1994-es teljes elárasztás harmincadik évfordulóján, a közadakozásból újra felépített templom augusztusi felszentelésével tisztelegnek és emlékeznek majd településük könyörtelen, fullasztásos kivégzésére. Hol van már a kegyetlen elkövető, talán a sírját is benőtte a gaz, és hol lesz Olaf Scholz, amikor harminc év múlva esetleg a szászországi falucska egykori lakói is kápolnát állítanak a külszíni szénfejtésbe beszántott Mühlrose tiszteletére?

Ha így lesz, nem árt iparkodni, mert ha időközben ne adj Isten muszlim polgármester irányítja már a térséget, oda az építési engedély.