Fiume – Gyula – kávé
Két hónapja sincs, hogy volt egy gyors levélváltásunk. Hogy illene végre személyesen is megismernünk egymást, ha már… Aztán ennyiben maradtunk.„A »véletlen« az, amikor Isten úgy dönt, hogy névtelen kíván maradni.” (Bob Gass)
Fotó: Kritchai7752/shutterstock.com
Szeptember hetedike van. Én meg már megint úton. Folyton. Állandóan. Néha már unom. „Fiumei kikötőben áll egy hadihajó” – szól a rádióban egy öreg bácsika rekedtes torkából a régi-régi katonadal, s vele éneklem, miközben szelem a kilométereket. Mezőhegyi Gyula barátom hív. Megnyomom a kihangosító gombját, beszélgetni kezdünk. Érdeklődik, hogy mikor érek oda a koncert helyszínének otthont adó R56 sörözőbe.
– Hát figyelj, Gyulám! Ha a 2/A-n nem előz meg egy farönköket szállító kamion, és egy rönk a platóról lecsúszva nem plasztikázza át az arcomat, akkor innen még úgy másfél óra.
– Először is, ilyesmivel ne viccelj. Másodszor meg… mi a csuda tart neked másfél órát?
– Most hagytam el Rétságot. Tudod, hogy mindig megállok egy kávéra Szendehelyen.
– Ja, igen, persze. Én meg jó leszek kávé mellé. Mint Máté Gyula – mondja nevetve Mezőhegyi kolléga.
Aztán annyiban maradunk. Persze megállván a kávézónál (munkások kedvenc helye, egy fekete 170 forint, borravalóval 200) magammal viszem Gyulát is a telefonban. Beszélgetünk. Valamiről. Nem tudom már, miről. Gondolom, hogy ugyan ki látogat majd el a mai koncertre.
-.-
Október harmadika van. Én meg már megint úton. Folyton. Állandóan. Néha már unom. Az út felett ködpára. A szememen is valami páraféleség, olyan sós víz ízű. Máté Gyulára gondolok. Hogy holnap is jönnöm kell. Holnap temetjük. A Fiumei úti sírkertben.
Szendehelyre érek, megállok. A kávé ma sem maradhat el. Nyilván holnap sem fog. Temetés előtt, és visszafelé, temetés után sem. Aztán holnapután, útban az esedékes e havi koncertemre. Belépek a presszóba. A pultos hölgy már jól ismer, köszönünk egymásnak, kérdezés nélkül adja a kávét. Egy cukorral, tejszínnel, keverve, nem rázva, pont, ahogy szeretem.
Amint belekortyolok, az első ízzel együtt hasít belém villámként a felismerés arról a bizonyos múlt havi kávézásról.
Amikor a rádióban szólt a Fiumei kikötőben (Fiumei úti sírkertben), és Mezőhegyi Gyula (Máté T. Gyula) hívott, aki saját magát ajánlotta kávé mellé, ha már egyszer ő is Gyula.
Persze ezek csak butácska, semmi kis véletlenek. Pont, mint az, amikor hazaérve rákeresek a Wikipédián erre a régi katonadalra, magam sem tudom, miért. Bartók Béla gyűjtötte 1906-ban, Békés vármegyében. Békésgyulán. Eredeti szövege „Bégyulai kikötőbe megállt a gőzhajó”.
***
Bégyula, T. Gyula, Fiume… kávé. Kávé mellé könnyek. Két hónapja sincs, hogy volt egy gyors levélváltásunk. Hogy illene végre személyesen is megismernünk egymást, ha már… Aztán ennyiben maradtunk. Ráérünk, nem? Ő 44, én 49, van még idő dögivel…