„Az igazi gazember (…) mindent a korrektség vértjében csinál.”
(Németh László)

Hirdetés
Fotó: shutterstock.com/Photo and Vector
Gázmaszk a csernobili atomerőműnél

Akárcsak Proust, aki madeleine-jébe beleharapva gyermekkorába utazott vissza gondolatban, úgy kezdtem emlékezni a Csernobil című sorozat nézése közben. Legelőször is egy gyufaskatulyára, a ’90-es évek elejéről, tetején a felirattal: Származási hely Ukrajna. Majd rögtön alatta: Sugárzásmentes!

Sóska és zsebrádió

A legendás, mármint legendásan rossz szovjet hatékonyságról némi képet kaphatott a sorozat megtekintője. Ez a kép azonban meglehetősen pixeles, pláne azok számára, akik végigélték Csernobil történéseit. Az 1986. április 26-án felrobbant reaktroblokkról mi csak napokkal később értesültünk, akkor is részinformációkat kapva. De azért voltak bizonyos jelek arra nézvést, hogy a szovjetek hazudnak. Tették pedig azért, mert hatékonyságuk csak a károk enyhítésében volt katasztrofális. Az elhallgatásban a legnagyobb profizmussal működtek.

Emlékszem, abban az évben a sóska már igen korán levelet hajtott, s a fóliasátrakban fejeskáposzták is voltak már. Az idő is gyönyörű, napsütéses volt, valósággal kínálta magát a hosszú sétákra. Így hát megettük a sóskát (csak úgy magában), a rántott hús mellé némi salátát is fogyasztottunk, és 1986. május elsején kimentünk Balassagyarmat főutcájára, hogy felvonuljunk középiskolánk dicsőségét hirdetve, a gyárak, üzemek, kátéeszek dolgozóival egyetemben. Én is így terveztem, egészen 29-éig. 

London és München

Aznap este azonban szokásomhoz híven illegális rádióhallgatásba kezdtem. Na, nem volt ez akkora hőstett, mint pár évvel vagy évtizeddel annak előtte, de azért törvény által tiltva volt, hogy a nyugati magyar nyelvű adásokat bárki is otthonában hallgassa. Épp ezért tettük. Noch dazu mindent csináltunk, ami tiltva volt. Így került „Rolls Frakció” felirat az árkádok előtti falra, így helyeztünk piros szegfűt az általunk csak denevérnek hívott Petőfi-szobor lába elé március 14-én éjjel. És, igen, így hallgattuk a külföldi adókat is.

Aznap is a szokott formulát követtem. Picike kis SANYO zsebrádiómon először meghallgattam a BBC magyar nyelvű adását, majd a Szabad Európa Rádió híreit. Mindkettőben ugyanazt mondták: hogy Csernobilban hatalmas, világméretű atomkatasztrófa történt, és hogy maradjunk odahaza, ne együnk leveles zöldségeket és vegyünk be napi egy jódtablettát. Valamiért nekik hittem, nem Gorbacsovéknak. Így aztán már másnap reggel – szülői igazolással – beteget jelentettem. Délben pedig bementem Balassagyarmatra. Jódért.

Nincs jód, mert vinnék

Bár már egy ideje a puha diktatúra éveit éltük, s egyáltalán nem voltunk tudatában annak, hogy három éven belül rendszerváltozás lesz, azért ez még egy valódi diktatúra volt, valódi diktátorral és valódi következményekkel arra nézve, aki megszegte volna a kőbe vésett szabályokat. Az egyik legfontosabb szabály természetesen az volt, hogy az elnyomó kapitalista Nyugat mindig, mindenben hazudik, ellenben a szocialista tömb országai konstans igazmondásban leledzenek. Ennek okán, amikor a gyógyszertárba léptem, tudtam, hogy hamarosan nyíltan megtagadom ezt a dogmát.

Amikor jódtablettát kértem a gyógyszertáros nőtől, az – mintha szégyellné magát – lesunyta fejét és fogai között szűrve mondta, hogy nincs, és ne is próbálkozzak a másik patikában se, mert ott sem fogok kapni. Kérdésemre, hogy miért, azt válaszolta: ideiglenesen bevonták a forgalomból. Tehát pár napja még lehetett kapni, de mostantól nincs. Félszavakból is megértettük egymást. Ha lenne, akkor vinnék. Ha vinnék, akkor úgy tűnne, hogy a szovjet hazudik. Kiléptem tehát az épületből, s azt kockáztatva, hogy betegségem álcáját leleplezem, a kórházba mentem. Mivel egészségügyi szakközépbe jártam, rengeteg embert ismertem ott, hiszen oda jártunk szakmai gyakorlatra. A Béti becenevű műtősfiút kértem meg, hogy szerezzen nekem jódot, s ő fél órán belül hozta is a meglehetősen nagy adagot. Családommal egy hónapig szedtük. 

***

Az a „sugármentes” gyufa meg…. a sorozatban kiirtanak minden fát, minden bokrot, lelövik az állatokat, talajcserét hajtanak végre. Állítólag. Én pedig nem tudom kiverni a fejemből, ahogyan a kivonuló szovjet alakulatok itt hagyták a piszkukat. A sok laktanya, az olajjal és vegyi anyagokkal átitatott földek, a megmérgezett Hortobágy… és igen… az eltitkolt rakétasilók a hegyeinkben… Mindez a hivatali ideje alatt koala módon egyszer ki nem józanodó Borisz cár, azaz Jelcin elnök regnálása idején. És sugárzásmentes gyufa, ugye? Hát persze…

A mi utcánk kicsike utca, alig lakunk itt ötvenen. 1986-tól 2017-ig nyolcan rákos betegséggel küzdöttek (egyetlen beteg élte túl), egy lakó szenved pajzsmirigy-alulműködésben, egynek ismeretlen genetikai rendellenessége van, egynek születési rendellenessége, egy meddő és három cukorbeteg. 1986 előtt e betegségek egyike sem volt megfigyelhető az itteniek között. Bizonyára véletlen.