„Hányingerkeltő”

„Megesett már, hogy beleharapott egy szép, piros almába és a magház mellől egy undorító féreg nézett vissza? Sok ilyen ember van manapság. Azt kell hogy mondjam, egyre több.”
(Agatha Christie)

A legendás német humort talán azért nevezik legendásnak, mert csupán a legendákban létezik. Az mindenesetre egészen biztos, hogy hazánkról és Lengyelországról a ZDF német közszolgálati csatornán, a Heute Show című műsor novemberi adásában olyat mondani, hogy vétónk hányingerkeltő, az kérem, belefér a német humor fogalmába. 

***

S most hadd révedjek vissza egy kicsit a nem túl távoli múltba!

A legendás német humorral még megboldogult kereskedelmi televíziós koromban találkoztam, az RTL Klub CSÍÍÍZ! című műsorában, melyről – Isten nyugosztalja – egykori barátom és kollégám, Gregorich András egyszer azt mondta nekem:

– Nyugi, VBT! Gagyit csinálunk, de minőségi gagyit.

Hogy mire szólt a nyugtatás? Természetesen arra, hogy én magam is minősíthetetlenül blődnek tartottam azt a műsort. Csak hát aki egy kereskedelmi csatornánál visszamond egy műsorfelkérést, azt sehol máshol nem fogják alkalmazni. Így muszájból elvállaltam. Pedig hajam már akkor se volt, de a helye igenis korpásodott. Gregorichnak viszont igaza volt. A mostani „szórakoztató” műsorokhoz képest a miénk valóban minőségi volt.  

A német humorral (?) való első testközeli találkozásom kapcsán talán nem is a találkozás, hanem inkább a szembesülés szó az alkalmasabb bemutatni a helyzet sajátosságát. Aki esetleg nem tudná, a CSÍÍÍZ! című műsor jobbára abból állt, hogy a műsorvezetők bakivideókat mutattak be. Olyasmiket, amikkel azóta már tele vannak a közösségi oldalak, itt azonban 1999-ről beszélek, amikor az ilyen típusú vicces vagy viccesnek hitt skiccek először jelentek meg az alig kétéves csatornán. 

A műsorba egyébiránt szerzőtársammal írtam igen ostobácska szövegeket a videójeleneteket narrálandó. Ehhez mindig a készre vágott anyagot kaptam. Ám egyszer úgy gondoltam, megnézem a vágási folyamatot. Amivel szembesültem, megdöbbentő volt. A rendező és a vágó egymás után dobálta, nyeste ki a bakikat a Németországból kapott kazetták anyagai közül, míg végül három-négy 180 perces kazettából maradt 20 perc hasznos anyag. 

– Ezt például miért kukázzátok? – kérdeztem az egyiknél, ahol egy tipegő kisbaba próbált az anyuka karjaiba szaladni, de menetközben elbotlott és egy puha párnára esett. 

– Várj, megmutatom! – mondta a vágó, majd a kritikus pontnál megállította a felvételt, ráközelített a baba lábára úgy sípcsont magasságban, s ügyködött valamit a fénnyel.

– Na? Látod már? – kérdezte.

És igen, láttam. Valaki (valószínűleg a heti bakivideós pénzdíjra hajtó apuka) egy damilt feszített ki két bútor közé. Abban esett el a kisbaba. 

Németországban, Ausztriában, Spanyolországban, Olaszországban vagy éppen Luxemburgban ez a „baki” minden gond nélkül adásba kerülhetett. Ha jól emlékszem – de ebben már nem vagyok biztos – a németeknél az egyik heti bakiparádét meg is nyerte. Ott a kisbaba egy kutyára esett, az állat pedig megriadt ettől. Vicces, ugye?

No, most a nyugatról kapott bakik túlnyomó része ilyen és hasonló skiccekből állt: gyermekek vagy állatok kárára megrendezett elesős, botlós jelenetekből. De olyan is akadt, ahol az állatot szándékosan addig etették (ez a túletetés valamiért benne maradt a nyers videóban), amíg az a családi vacsora közepette egyszer csak elhányta magát. 

Mondhatnánk persze, hogy a kereskedelmi televíziózás azóta hatalmas változáson esett át, ez azonban korántsem igaz. Csupán a legmélyebb bulvár ostoba blődsége tevődött át a gyerekekről és az állatokról a politikára, ahol sokszor még csak megrendezni sem kell semmit, hiszen Jean-Claude Juncker például önként és dalolva pofozgat „isiászos” állapotban európai kormányfőket. 

Vagy… a német közszolgálati adó egyik szereplője két csillag kivágását imitálva az EU-s zászlóból kivág (v.ö. kiirt) két nemzetet az EU-ból. Valljuk be, ez azért Németország korábbi tetteit alapul véve nem kevés negatív áthallással bír.

***

Nem akarom megbántani a németeket. S az sem igaz feltétlenül, hogy nincs humoruk. Csak legyen, aki szereti. Pont mint az ételeiket. Én például egyiket se zártam annyira a szívembe.

Ami viszont teljesen biztos, hogy a „jelenet” megállítása és kinagyítása nélkül is tisztán látom azt a damilt, amit hazánk és a lengyelek elé kifeszítettek. S nem félek expressis verbis kijelenteni: a nyugat nem tudatosan gonosz, hanem azért gonosz, mert ostoba.  

Ez pedig hányingerkeltő.